Kitalátor

A családi legendák szerint egyik ősöm volt az, aki - ha nagy a szükség, közel a segítség alapon - Budán a hegyvidéken járva beguggolt egy fenyőfától takart sziklahasadékba, és aztán egy utcával lejjebb "megtalálta" a szeplősök éttermét, merthogy az a sziklahasadék az étterem ventilátorának légbeszívó nyílása volt. Ez az én jussom is, hihetetlen érzékkel találom meg a nagy rendszerek kis testi hibáit, és szeretném, ha azokat más is kiröhöghetné. Mottó: Ami nem vidám, az nevetséges! [Feljegyzet = blog (magyarul).]

Friss topikok

Miért habozunk tovább?

2007.05.13. 15:36 Kitalátor (másként) gondolkodó

Nem értem a szentgotthárdiakat. Évtizedek óta eltűrik, hogy a labancok belepiszkítsanak a szájukba. Néha sírnak egy kicsit, néha sírnak nagyon, de egy tisztességes polgári engedetlenségre még nem futotta. Lassan pedig itt az ideje.

Csodálkozom, hogy eddig nem nem léptek néhányat.

Kezdetnek az is jó lett volna már régen, ha személyes szabadság korlátozása nevű bűncserlekményt követtek volna el már régen ismeretlen tettesek, és először a bőrgyárak, fémüzemek  dolgozói közül néhányat, vagy ha az kevés, gyermekeiket tömegesen lökdösték volna bele a habzó Rábába.

Ezzel együtt, vagy ettől függetlenül, spontán lakossági feketefuvarokat vérehajtó teherautók régen elkezdhettek volna kavicsból egy útalapot leöntögetni a Tótfalusi-dűlő és a Lapincs-rét között. Nem ismerem a terepet, de a vasúti sínek valószínűleg emelt töltésen futnak ott, a határ innenső oldalán. Ha ezt megteszik, és a Rábában gázlót magasítanak, esetleg még a Lapincs vasúti hídját is átalakítják, lelassul  a szennyeszett víz folyása, a mérgező iszap nagyobb része odaát ülepszik ki, és nemcsak itt lesz büdös, hanem ott is.

Ja, hogy a gátépítést tiltják a határvizi egyezmények, meg a nemzetközi jog? Azt is tiltják, hogy a más földjére szennyvizet vezessenek.

A terepviszonyok ismerete nélkül is állítom, hogy ha pl. egy illegális építési törmeléklerakás következtében fél-egy méterrel megemelkedne az irányadó vízszint, és a fenékküszöb visszalassítaná a folyását, a labancok rögtön elkezdenének gondolkodni.

Járható megoldás lehet még az is, hogy valamelyik élelmes üzletember behoz Kazahsztánból egy öntözőhajót (amit amúgy magyarok fejlesztettek ki), kimélyítenek annyi medret, hogy a hajó és 1-2 órányi vízhozam beleférjen, és a beérkező szennyvizet reexportálják, lehetőleg kényes objektumokra, érzékeny kertészeti kultúrákra. Az osztrák talaj ugyanúgy megszűri, mint a magyar. Egy ilyen hajó több száz méterre is ki tudja lőni a vizet.

Még jó, hogy a Dunán sincs...

4 komment · 1 trackback

Címkék: polgári engedetlenség rába habzás

A bejegyzés trackback címe:

https://kitalator.blog.hu/api/trackback/id/tr6675206

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Blogocska 2007.07.04. 10:23:54

Osztrákok és a környezetszennyezésAz ember átmegy Ausztriába, és azt látja, hogy milyen tisztaság van, milyen gondozottak az utak, közterületek, milyen tiszta minden. Ebből azt gondolja az ember, hogy igen, ezektől lehet tanulni, semmi környezetszennyezés…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Főpilóta · http://roplap.fw.hu 2007.05.13. 18:09:56

No, elviekben örömmel tölt el, hogy valakiben valami határozottabb tettvágy féle fogalmazódik meg egy disznósággal akpcsolatban.
Azon azonban gondolkozom, hogy mindezt, miért (csak) az osztrákok felé tudnád elképzelni. Itthon is van néhány olyan eset, mely kissé radikálisabb megoldást igényelne, mint a sok szörnyülködés, parlamenti interpelláció, maximum tojás dobálás (lásd: egészségügy, vasúti szárnyvonalak megszüntetése, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség válasza Morvai Krisztina feljelentésére, stb.) Az osztrákok sokkal kevesebbet ártanak nekünk, mint a saját kormányunk... Az viszont igaz, hogyha az osztrákok orra alá törnénk borsot, ők nem verethetnének meg olyan könnyen a rendőrségükkel, legfeljebb jegyzékben tiltakozhatnának. Így azonban kétes a virtus értéke... már bocsi!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.05.13. 19:54:36

Az igaz, hogy a szakadékon nem lehet kis lépésekkel átjutni, de ahhoz, hogy valaki tudjon és főleg merjen ugrani, először meg kell tanulni járni.
Vessél meg, de engem annak idején örömmel töltött el a taxisblokád. Nem az, akik, amiért és ahogy szervezték, bár a részletekről én sem tudtam. De csodálatos érzés volt, hogy a Hatalom - szemben azzal, amit addig megéltem - nem lökte félre a taxikat hóekékkel, tankokkal. Nem lőttek a tömegbe, nem vezényelték ki a rohamrendőrséget, sem a katonákat. Nem öltözetették be rendőr-egyenruhába a külföldi tulajdonú őrző-védő-ütő-verő cégek pszichésen károsodott szadista pribékekeit. Símaszkot akkor még csak a bankrablók hordtak nálunk, és akkor egyébként is sokkal jobban elkülönültek a rendőrök a bankrablóktól. Nem volt ilyen összemosódás.
De az magyar úriemberek kormánya volt. Sok hibával, naivitással.
Sajnos kis hazánk nagy vízfejében történik és dől el a legtöbb deformitás. Debrecenben értelmetlen lenne tiltakozásul az ügyészség elé hegeszteni a sínekre a villamosokat, mert egyrészt nincsenek sínek az ügyészség előtt, másrészt, meg a mieink a (nem Siemens, magyar GANZ) villamosok, és miénk a sínpálya.
A vasutat már nem érezzük annyira a magunkénak, de tudjuk, hogy ha lebénítjuk, a tőlünk még szerencsétlenebb sorsú szabolcsi, szatmári, nyírségi, beregi emberek sorsát tesszük még nehezebbé. Ami nem jelenti azt, hogy a záhonyi fővonalra nem lenne vasúti kocsi hegesztve, ha Gyurcsányék vonattal mennének ki Moszkvába, hogy ne tudjanak visszajönni. De azt is inkább a záhonyi hídon lenne célszerű. No meg úgyis (külön)repülővel jár.
Blokádosdit már játszottunk, nem rendült bele az Altus-birodalom. Csak pár csóró később ért este a családjához.

(Aki meg bármilyen törvénysértés miatt már került osztrák csendőrök kezébe, az úgy hallottam, megtanulta, hol lakik a magyarok Istene. "Vöröshiganyos" ismerősömnek is lazán kitörték a kezét...)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.05.22. 21:31:01

A kormányról disztichonban írott epigrammasorozatom Persányi Miklósról szóló tagját tudom idézni:

"Osztrák önti a Rába folyóba a gyárai mocskát,
Német küldi nekünk bálázott szemetét.
Szennyvíz, füst lepi el Budapestet, bár ha minisztert
Adhat az Állatkert: balga, ki többet akar…"

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.05.30. 06:39:50

Bojkott-bejelentés:

No akkor amíg szennyvízlefolyónak használják hazánkat a labancok, sem vásárolni, sem fogyasztani nem fogok osztrák termékeket. és nem utazom Ausztriába, mint célországba.
Igyák meg ők Rábaként habzó sörüket! (Lehet, hogy az ide exportált sör Rába- és Lapics-vízből készül?)


Lehet csatlakozni!
süti beállítások módosítása