Kitalátor

A családi legendák szerint egyik ősöm volt az, aki - ha nagy a szükség, közel a segítség alapon - Budán a hegyvidéken járva beguggolt egy fenyőfától takart sziklahasadékba, és aztán egy utcával lejjebb "megtalálta" a szeplősök éttermét, merthogy az a sziklahasadék az étterem ventilátorának légbeszívó nyílása volt. Ez az én jussom is, hihetetlen érzékkel találom meg a nagy rendszerek kis testi hibáit, és szeretném, ha azokat más is kiröhöghetné. Mottó: Ami nem vidám, az nevetséges! [Feljegyzet = blog (magyarul).]

Friss topikok

Népvándorlási fogalmak

2018.03.09. 12:41 Kitalátor (másként) gondolkodó

Nagy a zűrzavar a fejekben, és a népvándorlás jellegű utazások, költözések közül mára már csak a turizmus és a reguláris hadsereg által végrehajtott hódítás fogalma tiszta, úgy-ahogy. Talán. 
 
  • Aki menekül a hazájából a háború, forradalom, éhínség, vallásüldözés stb. elől, az megáll az első biztonságos országban, ahol megengedik, és azon van, hogy hazajusson, amint csak lehet. Ő a menekült. Mivel hazájában nem érvényesülnek az emberi jogok, ezért azt bárhol elhagyhatja, és jelentkezik az első külföldi hatóságnál. Dokumentumaira gondosan ügyel, hogy helyben munkát kaphasson, és hogy ha kitör a béke, odahaza is tudja igazolni magát. A lakossági átlaghoz képest nagyon sok közöttük a nő és a gyermek.

  • Aki elégedetlen a lehetőségeivel, életkörülményeivel, és kivándorol a hazájából egy olyan országba, amely örömmel befogadja, és ott igyekszik integrálódni a befogadó társadalomhoz, és egzisztenciát teremt, hogy kivihesse a tágabb családját, vagy hazaköltözve hasonlóan éljen ahhoz, mint ahogy a gazdagabb országban élt, gazdasági migráns. Ők esetenként menekültként kezdik, de már a menekülttáborokból kijárva is dolgoznak, tanulnak, és küzdenek azért, hogy legyen munkavállalói vízumuk és útiköltségük. Okmányaikra gondosan ügyelnek, hogy azokkal is bizonyíthassák szakértelmüket. Többnyire férfiak.

  • Aki egyik biztonságos országból a másikba a határátkelőhelyeket megkerülve, műszaki akadályokon áttörve, átmászva megy a másikba, okmányok nélkül, ha elkapják, hamis adatokat bediktálva, az korától, családi státusától, szexuális hajlamától függetlenül bűnöző. Kivéve azt a gyereket, akit felelőtlen szülei vagy ismerősei kényszerítenek az útra, és úgy dobnak-erőltetnek át az akadályokon. A bűnözők jelentős része választott hazájában sem óhajt dolgozni, bűncselekményekből kíván élni, ezért eredeti okmányait megsemmisíti, helyettük gyakran egyszerre több hamis okmányt szerez a bűnözésből származó pénzből. Ők is többnyire férfiak, azonban élő pajzs gyanánt nőket és gyerekeket is kényszerítenek, hogy velük tartsanak.

  • A közönséges bűnözőktől gyakorlatilag lehetetlen megkülönböztetni útközben a terroristákat, akik azért költöznek egy másik, vallásuk vagy ideológiájuk számára ellenségesnek látszó országba, hogy ott tömeggyilkosságokat hajtsanak végre. Ők a diverzáns terroristák, akik esetünkben a nyugat-európai kalifátusok megteremtéséért kívánnak harcolni, és ha azt a parancsot kapják, meghalni. Szinte csak fiatal, 18-30 év közötti sportos testalkatú férfiak. Dokumentumaik nincsenek, vagy hamisak.

  • A terroristák egy kis része átmenetileg a látszat kedvéért még dolgozni is képes, de jobban szeret segélyekből élni, és ugyancsak látszólagosan és felszínesen integrálódik is, elsajátítja a nyelvet és a célország elvárásai szerinti magatartást. Ők az alvó ügynökök, akikkel akár évek, évtizedek múlva is összehangolt támadást lehet végrehajtani egy ország ellen. Általában többszörösen nős, családos fiatal, vagy középkorú férfiak. Dokumentumaik általában mesteri hamisítványok.

  • A terroristák egy másik része többé-kevésbé emberjogi aktivistának és/vagy üzletembernek maszkírozott embercsempész rabszolga-kereskedő. A migrációs iparból (emberkereskedelemből), kábítószer-kereskedelemből és fegyvercsempészetből szerzett extraprofitjukból fanatizáló és "érzékenyítő" médiát és vallásinak álcázott fanatizáló terroristaképző központokat létesítenek. Inkább középkorú és idősebb férfiak, többnyire családdal. Dokumentumaik vagy valódiak, vagy szintén mesteri hamisítványok. Legtöbbször több, egymással ellenséges viszonyban lévő állam titkosszolgálatával is meghitt kapcsolatot ápolnak.

4 komment

Címkék: biztonság terrorista gondolatébresztő menekült terrorfenyegetés bűnöző létbiztonság élő pajzs migráns Eurábia kalifátus rabszolga-kereskedő

A bejegyzés trackback címe:

https://kitalator.blog.hu/api/trackback/id/tr1013726954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

főpilóta 2018.03.09. 18:26:03

Szia Kedves Kitalátor!

Örülök, hogy aktivizáltad magad! Fontos témában és igazat írsz - mint általában.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2018.03.11. 16:37:19

@főpilóta: Szia! Technikai kérdésem lenne: hol a bajban van Androidon az Admin menü? Telefonon nem tudok posztolni.

főpilóta 2018.03.11. 20:18:59

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Oké, mert én most se tudom (meg se próbálok telefonon keresztül posztolni).
süti beállítások módosítása