Most a szúrások elől mindeddig rendkívül ügyesen elhajló obsitos kardmestert és doktori disszertációját fincogtatják a megmondóemberek. Én nem tartom kizártnak – nem is ismerem a "doktori cselekmény" részleteit – hogy nem is teljesen alaptalanul. Ez a támadás azonban a támadó liberálbolsevik elitre, a "nómenklatúrára" nagyon is visszaüthet.
Elnökünknek a részben már önálló tudományos kutatásra való képességeit, tudását, készségeit bizonyító disszertációját nem olvastam, szemben több más, mások által benyújtott és elfogadott művel. Én nem rendelkezem tudományos fokozattal, elsősorban azért – férfiasan bevallom – mert eddig egyetlen munkakörömben sem kényszerültem valódi nyelvtudás (vagy hamis nyelvvizsga-bizonyítvány) megszerzésére.
Eddig írtam egy egyetemi diplomadolgozatot, majd egy főiskolai szakdolgozatot (az akkori főnökömnek), aztán egy doktori disszertációt egy külföldi haveromnak, végül egy posztgraduális (mérnöktanári) szakdolgozatot magamnak. Az irodalmi áttekintések készítésekor mind a négy dolgozat esetében alaposan beleástam magam az adott egyetemen/főiskolán hasonló, vagy legalábbis kapcsolódó témákban írt művekbe. Aztán ha a szövegükből is használtam fel, akkor feltüntettem forrásként, de ha csak a forrásmunkákat néztem ki, akkor meg nem.
Megtapasztaltam, hogy kétfajta disszertáció létezik, (vagy legalábbis a kommunista diktatúrában nálunk kétfajta létezett). Nem, nem az általuk kapható cím és rang szerint. Vannak azok a művek, amelyeket azért készítettek és nyújtottak be, hogy – leginkább eleget téve a pártvonalon már megelőlegezett bizalomnak – a karrier következő lépcsőfokára juthassanak, és bizony van egy másikféle, a "megszállott" kutatók dolgozata, amelyek az illető valamelyik kutatását végre előírásos formába öntve terjesztik elő. Az első, a karrierépítő sokkal gyakoribb. Ezek úgy készülnek, hogy a belső opponens odaad a jelöltnek – rosszabb esetben a titkárnőnek – két-három, közel hasonló témában írott diplomadolgozatot vagy szakdolgozatot, azokat a doktorandusz vagy a titkárnő, legjobb esetben valamelyik nyugdíjas kolléga összedolgozza és megalkot egy találó, lehetőleg hosszú, és minden nem specialista számára gyakorlatilag érthetetlen címet. Az irodalmi áttekintés a diákoktól simán átvehető volt, az anyag és módszer szintúgy, az eredmények pláne, és az értékelésükkel sincs (nem volt) általában gond, szerkesztés és kézügyességkérdése. A legnagyobb problémát az összefoglalás megírása szokta volt okozni. Olvastam és használtam én forrásként olyan disszertációkat is, amelyekben még az összeszerkesztésre sem fordítottak energiát, amelyekben egymás után rakták még a forrásmunkákat is, kétszer-háromszor elölről kezdve a kronológiát. A legdurvább – amit én láttam – egy olyan professzoré volt, aki sok-sok éven át volt az MSzP országgyűlési képviselője. Három hallgatói diplomadolgozat könyvkötészeti eljárással egyesítve, nyögvenyelős összefoglalással.
Nincs egyedül.
Nagyon visszaüthet még, ha az eddigi "status quo"-t, az össznépi kussolást eldobjuk, és minden prominens személyiség disszertációját (és annak előzményeit) felülvizsgáljuk. A pártállam lényegét átmentő nómenklatúrának akkor meg kellene vonni szinte egészében és visszamenőleg a kiemelt nyugdíját, és nagyrészt érvénytelenné válnak az egyetemek, főiskolák diplomái is, hiszen azokat jogosulatlan, arra méltatlan rektorok és dékánok írták alá (a szocialista diplomák külföldi ("nyugati") elismerésének amúgy is ez volt a legfőbb akadálya állítólag)...