Kitalátor

A családi legendák szerint egyik ősöm volt az, aki - ha nagy a szükség, közel a segítség alapon - Budán a hegyvidéken járva beguggolt egy fenyőfától takart sziklahasadékba, és aztán egy utcával lejjebb "megtalálta" a szeplősök éttermét, merthogy az a sziklahasadék az étterem ventilátorának légbeszívó nyílása volt. Ez az én jussom is, hihetetlen érzékkel találom meg a nagy rendszerek kis testi hibáit, és szeretném, ha azokat más is kiröhöghetné. Mottó: Ami nem vidám, az nevetséges! [Feljegyzet = blog (magyarul).]

Friss topikok

Összeomlott a Sciennet?

2009.11.26. 21:20 Kitalátor (másként) gondolkodó

Legalábbis arról szólnak a hírek, de mégy egy a fogyasztóvédelmi bérblog is. A szerverüket valószínűleg lefoglalták, csak a vásárlói-reklámozói rendszer hivatalos blogja érhető el, egy szűkszavú közleménnyel a tetején.

No, ezek szerint én is "pórul" jártam. Én is "beléptem"  vagy egy fél éve - ingyen volt - és már négyszer vagy ötször vásároltam is a kinyomtatott kártyámmal, lassan összejött volna már vagy ötezer forintom.

Egyébként a rendszer működésében kételkedők kedvéért jelzem, hogy csak Debrecenben már legalább két csilivili SNET rendszámú kocsi van, tehát működik, ami bizonyára felháborította a többi multit, mert rohadtul nem szeretik a konkurenciát. Fajtán belül sem. A valódi pilótajátékoknál, azaz hálózati marketing-szektáknál én nem láttam soha a helyi tagok életszínvonalának bármilyen emelkedését...

A mai kereskedelemben - kereskedők mondták - a túl kicsi árrés az etikátlan, gondolom ezért kerül pl. a kínai nagykereskedőnél 100 Ft-ért megvásárolható játék a boltban 2000-be. (A Vaterán ugyanazt néha egy ezresért is odaadják. Az amatőrök...) A vásárlóknak az árrésből juttatott 1-20% visszatérítés bizonyára b@szta a csőrét a konkurenciának, ráadásul kezdett reklámértéke is lenni. Egy tüzépen pl. elmondták, hogy a kemény 1%-os visszatérítés többszörösét nyerték már az első hetekben, mert az embléma miatt megnőtt a forgalmuk. Valószínű hasonló mértékű, csak negatív előjelű hatása lehet a "Termékpartnerek kizárásának" is. Magyarország (is) kígyóverem, ha itt rálépünk egy farokra, nem tudjuk, hol és melyik fej fog sziszegni. És azt sem, hogy marni fog, vagy (be)súgni.

A különböző utalványok és "jogok" vásárlása más kérdés, több körlevélben is szerepelt, hogy a "jogok" önmagukban történő megvásárlása továbbra sem lehetséges, mert az törvénysértő lenne. A meglehetősen bonyolult rendszerben a vásárlási utalványok megvásárlása révén lehetett valóban a legtöbb pénzt visszaszerezni, de akkor ilyen alapon az összes cafetéria utalványrendszert működtető cég vezetését le kellene térdeltetni (stb.) a rendőröknek és a fináncoknak. Az meg, hogy "hogy a ScienNet rendszer nem tagja az Országos Betétbiztosítási Alapnak, sem a Befektetővédelmi Alapnak" a Volksbankkal e célból kötött szerződésük fényében csillog érdekesen.

Sajnos valóban nem egyedülálló eset, hogy fél- és hamis információk alapján a hatóságok embereket, vállalkozásokat tesznek visszavonhatatlanul tönkre, mert csak. Pár hónap/év számlazárolás, adatbázis-kicsemegézés után nincs az a család vagy vállalkozás, amelyik talpra tudna állni, hiába menti fel a bírósdág. Elég az UD Zrt esetére céloznom a masmóddal?

Alighanem arról lehet nagyba'szó, hogy néhány telhetetlen ember a lista elejéről-közepéről kevesellte a mannahullást és az üzletszabályzatot meghágva valóban megsértette az adó- és pénzügyi szabályokat, de ráadásul úgy, hogy nem is jattoltak le a megfelelő helyekre.

"Egyet az ultizóknak, egyet a betlizőknek."

Elkezdődött az országgyűlési választási kampány. Az EMFESzt sem véletlenül most vették észre a hatóságok. Az nagyon meredek dolog, hogy képesek voltak a pártok – különösen az utódpártok – helyett a lovasrendőröket támogatni. A végén még - tekintettel bizonyos lovasíjjász hagyományokhoz való állítólagos kötődésükre – még a „Magyarok Nyilai” hagyományteremtő egyesületet is a nyakukba varrják…

(Ma már volt is a postaládában egy szórólap, számomra nem voltak tiszták rajta a szimbólumok, gyorsan rápillantva először azt hittem, hogy valami klezmer-fesztivált hirdetnek, és csak alaposabb vizsgálódás után jöttem rá, hogy az seriffcsillag akar lenni az MSzP szórólapján. (Ha ez is odakerülne, még Kádár szétporladt koponyája is forogni kezdene Horn Gyula ágya alatt.) Szinte úgy - vagy pont fordítva - mint a régi viccben:

- Mi maga Weis úr, hogy olyan nagy csillagot hord?           
- Seriff a Rózsák terén...)

 

7 komment

Címkék: kampány mszp piramis pilóta sciennet

A bejegyzés trackback címe:

https://kitalator.blog.hu/api/trackback/id/tr881554965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kispista2 2009.11.27. 10:56:53

"Debrecenben már legalább két csilivili SNET rendszámú kocsi van, tehát működik,"

A sok lúzer pénzéből vettek autókat.
Egy többszázezres városban, ahol többezer lúzer belépett láttál 2 nyertest? És van mellette ezerszer annyi vesztes, akiknek a pénzéből vették az autót!

Minden pilótajátékban van egy sikeres felső 1 ezrelék, aki a másoktól lenyúlt pénzből jól él.

A sci bevétele szinte kizárólag a foglalózásokból és nem a vásárlási jutalékból származott.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.27. 11:38:20

@kispista2: Amway, Network21, Just Nahrin, Zepter, Tupperware stb. -ből viszont csak a régi kocsira ragasztott matricákat láttam...
Hogy a rendszer (és gazdái) bevétele miből származik? Nem tudom, de nem gondolnám, hogy a foglalózások egyértelműen pilótajátékot jelentenek, ugyanis nem "majd" jelentenek pénz a "jogok", hanem azonnal, nem kell megvárni türelmes szopással a szocializmus beköszöntét, sem az euro bevezetését, hogy a kisembernek is jó legyen.
Az tény, hogy némi megtakarítás helyett valódi gazdagodást azok az ismerőseim értek el, akik korábban már belebuktak egy-két valódi hálózati marketingszektába. Ez a beomlás pontosan tőlük veszi el a pénzt, hiszen a piramis tetején állók azt már - gondolom - régen kimenekítették külföldre.
Nem is olyan régen arról szóltak a hírek, hogy az osztrák bankok pl. csak bűnügyi eljáráshoz adnak ki adatot, holmi adókurkászáshoz nem.

Kalmár 2009.11.28. 09:25:41

"nem gondolnám, hogy a foglalózások egyértelműen pilótajátékot jelentenek"

De. Erről szólt ez az egész, egy filléres vásárlói közösség köpönyegébe bújtatták a milliárdos piramis játékot. Mindenki bűnt követett el aki ajánlotta beléptetett. Nem mentség a tudatlanság.
A hosszabb életben tartás miatt kitalálták, hogy aki középen van és csöpög némi pénz, még az is fizesse be újra alulra. Kereskedelem 0.
A szegénység mindig felszínre hoz ilyen csaló szervezeteket.
A legjobb szándékkal javaslom (kéretlenül), hogy ne mentegesd.

szöszkehölgy 2009.12.16. 11:57:38

Sciennet-ről nekem az egri három napos kirándulásunk jut eszembe, ahol a szállásadó hölgy hatalmas szorgalommal próbált beszervezni bennünket a fent említett hálózatba, sikertelenül. Akkor még nem tudtuk, hogy mi is ez, de nem bántuk, hogy kimaradunk belőle.....

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.12.24. 05:07:33

Áldott Karácsonyt, boldog, békés, szeretetben gazdag Újévet kívánok!

Ildikó

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.01.14. 09:55:09

Feltáró cikkem a témában, mert egyesek még HISZNEK bebbe, hogy FELTÁMADHAT:

Aktuális
ScienNet - inkább hittek benne
IGe - 2010.01.13 16:44
vallaskritika.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=84424

kipimpelt fospunpa 2010.01.26. 00:15:56

Az éremnek is két oldala van! Én személyesen ismerem Bélát a bloggert és az egy nagyon rendes ember! Ne bántsátok! Hajrá Béla!
süti beállítások módosítása