Kitalátor

A családi legendák szerint egyik ősöm volt az, aki - ha nagy a szükség, közel a segítség alapon - Budán a hegyvidéken járva beguggolt egy fenyőfától takart sziklahasadékba, és aztán egy utcával lejjebb "megtalálta" a szeplősök éttermét, merthogy az a sziklahasadék az étterem ventilátorának légbeszívó nyílása volt. Ez az én jussom is, hihetetlen érzékkel találom meg a nagy rendszerek kis testi hibáit, és szeretném, ha azokat más is kiröhöghetné. Mottó: Ami nem vidám, az nevetséges! [Feljegyzet = blog (magyarul).]

Friss topikok

„Az ő vére rajtunk és gyermekeinken!”

2008.10.14. 13:15 Kitalátor (másként) gondolkodó

Xsasha írja Tóta W A zsidó álma című Bayer paródiája/parafrázisa kapcsán:

"A farizeus az nem egy irányzat, hanem a farizeusok voltak az írástudók. Ők voltak, akik rendelkeztek a tekercsek olvasásának képességével, és felolvastak a templomokban. Mint Jézus. Aki szintén írástudó volt."

Nem.

A farizeusok a Jézus életében Palesztina területén élő zsidó szekták egyike volt. Legfontosabb jellemzőjük az volt, hogy hittek a feltámadásban, az örök életben. A római megszállókkal szemben afféle passzív ellenállást tanúsítottak. Szent Pál apostol is joggal hivatkozott erre, amikor azt mondta egyszer a bíráinak, hogy azért akarják elítélni, mert farizeus. Írástudók mindegyik szekta tagjai között voltak és vannak.

A másik - Jézus kereszthalála és feltámadása idején az állami és egyházi vezetést adó - szekta tagjai a szadduceusok voltak. Tulajdonképpen ők jelentik a mai liberálisok bibliai előképét. Tagadták a feltámadást, az örök élet lehetőségét a művekben, utódokban való továbbélésben látták. A sikerért, hatalomért mindenre képesek voltak akkor is, ezért a római megszállókkal kollaboráltak. Közéjük tartozott a félzsidó Heródes, a főpap és a Főtanács többsége. Névleges zsidóságuk valójában a pénz és hatalom ősi emberevő kánaáni bálványának, Mammonnak a tiszteletét fedte el. A gyermekkorában ugyan névlegesen lutheránussá átkeresztelt Karl Marx világszemlélete az ő szellemiségüket támasztotta fel. Ez a szellemiség járta be kísértetként először Európát, majd az egész földet, és ez bukkan fel mindenféle ávós-leszármazottak kreálmányaiban is. (Na jó, értettem én, irattáros volt. A leszármazottak elbeszélései alapján nem is dolgozott az ÁVH-nál más, csak rádiós, térképész, irattáros meg kódfejtő…)

A zelóták a kor radikális nacionalistái voltak. A Messiást politikai-katonai megváltóként várták, úgy gondolták, hogy ő fogja visszaállítani Izrael királyságát és ősi (Salamon-kori) hatalmát. Egy szuperment vártak, aki visszaállítja a 12 törzs egységét és kiűzi a római megszállókat. Szellemi örököseik többek között a mai iszlám és zsidó fundamentalisták valamint az ősmagyarkodó, pártus-Krisztusozó turbónácik és szájkaratés követőik egyaránt. Iskarióti Júdás is zelóta volt, és a zsidó nép kérésére szabadon bocsátott „lator”, elítélt, Barrabás is. Szerintem a Kossuth-tériek, a Tilos Rádiósok és a Mohácsi klán cigánynáci hordája számára sem idegen a szellemük.

Az esszénusok alkották az első, vallási alapú szocialisztikus közösségeket a Holt-tenger mentén. Az ő irattári selejtjük került elő részben a kumráni barlangokból. Közöttük nőtt fel Keresztelő Szent János, az utolsó ószövetségi próféta is. Szellemi örökségük a kibucoktól az amerikai szekta-falvakon át a keresztény szerzetesközösségekig és az ulraortodox zsidó közösségekig áthatja a világot a mai napig. Saját határaikon belül autonómok voltak, a szadduceus bábállamot és a római megszállókat egyaránt elutasították, de valódi ellenállást a falakon kívül nem fejtettek ki. Szellemiségük tükröződik Szent János apostol evangéliumának költői szárnyalásában. Ők voltak a „világosság fiai”.

 A szamaritánusok azoknak a zsidóknak a leszármazottai, akik megmenekültek a babiloni fogság elől, Palesztínában maradtak, vegyes házasságokat kötöttek palesztínokkal, perzsákkal, arabokkal. A Babilonból hazatérő zsidók idegenként, pogánynál (mai szóval gójnál) rosszabbnak, tisztátalannak tartották őket. Néhány száz (esetleg egy-két ezer) beltenyésztett leszármazottjuk ma is él. A humán genetikusok egyik kedvenc népcsoportja, gyakorlatilag több mint kétezer éve (egyre zsugorodó) zárt populációban élnek, mindenki szemüveges és már minden, élettel, szaporodással összeegyeztethetetlen tulajdonságot okozó gén eltűnt belőlük. A mai napig a hegyen mutatnak be egészen elégő (állat-) áldozatot az Örökkévalónak.

 

„Krisztus azért ostorozta a farizeusokat, mert a betühöz ragaszkodtak, az írás volt az iránymutató, és ennek betartása olykor ellentmondott a szeretet törvényének.” Jézus Krisztus tudtommal azért haragudott a farizeusokra, mert a látszat többet jelentett számukra, mint a lényeg. V. ö. „bizonyítékok zárt láncolata” a büntetőeljárásban (->körmendi gyermekgyilkosság, móri mészárlás) és a többi lélektelen, a jogszabály betűjéhez hű, de szellemiségének ellentmondó gyakorlat.

 „Jézus azt rótta föl, hogy mindenféle elveknek és magyarázatoknak felelnek meg ezek az okoskodók, és nem a szeretet törvényének.” Ez így igaz, különös tekintettel arra, hogy a két főparancs, a szeretet két főparancsa nem is Jézustól származik, hanem azokat Mózes fogalmazta meg. Tehát tudták, de mégsem tették.

 „Pont, mint a ma zsidózók, akik mindenféle magyarázattal próbálják igazolni, hogy a zsidók nem is zsidók, hanem ashkenáziak, meg stb. Holott ez teljesen irreleváns, mert csak az számít, hogy a szeretet parancsa szerint cselekszenek-e, vagy sem.”

No ez itt merészebb átkötés, mint ama halmok fölött hegymagasan átívelő viadukt. Lassan tisztába kellene tenni néhány elmaszatolt - stílszerűbben elmismásolt - dolgot.

 - A zsidóság olyan, önmagát Ábrahám leszármazottjának tartó nemzet, amely ma is több, egymással időnként csak késelő viszonyban álló szektából áll. Egyik legjelentősebb szektájuk az istenteleneké. Ez az első és egyetlen, erőszakos térítő zsidó szekta. Az ateizmusra áttért nem zsidókat persze szektájukon belül is megkülönböztetik, gyakran kiközösítik, de mindenesetre alacsonyabb rendűnek tartják.

- Zsidó ma csak az lehet, akinek legalább egy nagyszülője, lehetőleg nagymamája igazoltan zsidó (származású) volt. Ezen a hitleri vagy talán goebbelsi genetikai diszkrimináción alapszik a mai napig pl. Izrael állam bevándorlás-politikája is.

- Ábrahámnak ugyebár két fia volt. Az elsőszülöttjét, Izmaelt a feleségével és Hágár nevű fiatal szolgálójával édes-hármasban nemzette, aztán amikor Sárától megszületett Izsák, elüldözte gyermekét és annak anyját (ez az első dokumentált magzatelhajtás...). Izmael leszármazottai az izmaeliták, más néven hágáriták, akik közé elsősorban az arab gyűjtőnéven ismert többi szemita népcsoport tartozik. A zsidó mitológia ide sorol más - főként ázsiai - nemzeteket is, mint például a törököket és a magyarokat, és természetesen a kazárokat.

- A zsidó hitre való egyéni áttérés az utóbbi 2500 - 3500 évben nagyon nehéz, zsidó családba kerülés nélkül szinte lehetetlen.

- Tömeges, csoportos áttérést tudomásom szerint kétszer jegyeztek fel. A jelentősebb az volt, amikor a kazár kanganátus a kagánnal az élén felvette a zsidó vallást. A fekete bőrű jemeni és etiópiai zsidók nem áttérés, hanem kereszteződés révén jöttek létre. A másik - létszámában nagyságrendekkel kevésbé jelentős - csoportos áttérés, a székely szombatosok tragédiája nem érintett jelentős létszámú populációt.

„És Tótának, habár nem tudja kifejezni magát normálisan, ebben igaza van.” Ez hamis állítás. Nem kell a „mestert” lenézni! Úgy vélem, hogy Tóta W Árpád – ha megfizetik – bárhogy ki tudja fejezni magát. Bizonyára „létezik az az összeg” is, amennyiért szonetteket írna a medzsugorjei Mária tiszteletére. Amúgy nincs is igaza. Azt csak képzeli. hogy ő fújja a passzát-szelet...

„A ma zsidózók pont olyan farizeusok, mint azok, akik Krisztust megfeszítették. Messze elfelejtették, hogy a szeretet törvényéhez szegődtek el hívőnek, és mindenféle ellenségeket üldöznek, akik az ő betüjük ellen sértett. Akárcsak Krisztus.”

Mint fentebb már jeleztem: nemcsak a farizeusok feszítették meg Jézus Krisztust. Pontosítsunk: Jézus Krisztust a római megszálló hadsereg katonái feszítették keresztre, a római helytartó parancsára. A halálos ítéletet a zsidó Főtanács kérésére hozta a helytartó. A Főtanács akkor szadduceus vezetés alatt állt. A feltámadás-hívő farizeusok tudták, hogy nem jelentett végleges megoldást Jézus kereszthalála. Persze, biztos, ami biztos alapon, éppúgy elfogadták – sőt támogatták – a halálos ítéletet, mint a csalódott zelóták. A „feszítsd meg” kórus összhangjához az esszénusok és a szamaritánusok csöndes távollétükkel járultak hozzá…

 

„Az ő vére rajtunk és gyermekeinken!”

 

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: tóta w ateisták farizeusok zelóták zsidó szekták esszénusok szamaritánusok

A bejegyzés trackback címe:

https://kitalator.blog.hu/api/trackback/id/tr92713323

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Houston mobile app development 2019.02.09. 14:08:56

Gta san andreas разрешение экрана - gaythralonpream

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása