Mára már hírértéke volt annak, hogy nem mond le Gyurcsány és Veres. Ezt is megértük.
Meg közhírré tétetett, hogy Angliában szivárogtatták ki a kacsát (Istenem, kilyukadt. Megesik az a kórházakban is…), és ezért dűlt-borult a tőzsde, zuhanni kezdett emiatt a forint árfolyama. A kormányszóvivő persze cáfol, aminek nincs jelentése, azért tartják, hogy hazudjon. Arról most ne is beszéljünk, hogy a Felvidéken a cigány a hazudós szinonimája, hányszor hallottam lenvirág-kék szemű szőke, fitos orrú gyerekektől veszekedés közben egymásnak mondani, hogy „cigány vagy, hazudol”. Ha ez így logikusan kioltaná egymást, és a „tagadás tagadása” lenne, akkor Daróczi csak igazat mondhatna, de mivel ez nem így van, sőt a két jellemvonás csak erősíti egymást. Nem baj, ezt megszoktuk a kormányszóvivőktől, én még a Dr. Farkasházy nevű egykori humoristától is nagyságrendekkel erősebben raccsoló Réti Ervint is ismertem.
Az USA-ban kitört az ún. jelzálog-válság (gondolom, ez olyasmi, mint Romániában volt a Caritas-piramisjáték, ami kivonta és centralizálta a megtakarításokat a lakosságból és többszörösére emelte az ingatlanárakat).
- A válság végiggyűrűzik a egész elglobalizált glóbuszon. A tőkekivonás réme a fejletlen országokat (mint a miénk, valahol Szerbia és Moldova szintje között)fenyegeti legjobban, ezek valutáját értékteleníti el.
- Az USA-ban a válság leküzdésére tett intézkedések miatt újra megéri dollárt és amerikai állampapírokat venni. A forintban, dínárban tartott pénzt tömegesen kezdik dollárra és euróra váltani, aminek következtében a gyenge gazdaságú országok (PANGÓ PUMA?!) kis értékű pénze még jobban romlik.
- Gyurcsány Ferenc barátai és üzlettársai közül nagyon sokan, sok-sok halmozott állampolgárságú (orosz, magyar, izraeli, angol, amerikai) hemimetamorfózissal üzletemberré átalakult egykori szovjet káder él nagyon jól a proletároktól ellopott nemzeti vagyonokból Angliában. Futballcsapatok, médiumok és pártok felvásárlásával tökéletesen tudják manipulálni az egész világ közvéleményét.
- "Ha nem tudsz leállítani egy folyamatot, állj az élére!" mondta valaha valaki valahogy így. Romlik a forint? Dobjunk be egy kacsát, hogy azért, mert az a két drága jó becsületes ember (akiknek már talán minden valószínűsíthető kivizsgálhatatlan adócsalása elévült) le fog mondani!
- A médiafogyasztó magyar választópolgárhoz (akinek se részvénye, se eurója, se hó végére forintja sincs, csak adóssága) mi jut el ebből? Attól erős (úgy-ahogy) a forint, hogy Gyurcsány a mi főistenünk és Veres az ő prófétája...
Mit mondjak? Sikerült. Gratulálok nekik! Bevette a többség.