Azt már régóta tudom, hogy a hitvalló ateisták hihetetlenül babonások. Pártfunkci (akkor még csak „A Párt” létezett) szobatársam, akivel hosszas hitvitákat folytattam le, semmi pénzért nem ment volna át részegen sem árkád alatt, mondván akkor nem sikerül a vizsgája. Sima párttag kutató orvosnő ismerősöm cérnával-tűvel pörgette ki a hasa fölött, hogy lánya lesz (fia lett).

Harsány kommunista évfolyamtársaim közül hárman is esélyesek voltak a "népköztársasági" ösztöndíjra (több volt, mint a kezdőfizetés). Ahhoz, hogy megkapják, 4,5 fölötti tanulmányi eredményre (UV nélkül), aktív közéleti-közösségi tevékenységre és a "bizottság" (Párt, KISz, szakszervezet, rektor, dékán) pozitív döntésére volt szükség. Az utóbbi két feltétel nekik már a felvételi előtt le volt zsírozva, de volt néhány rettegett vizsga, illetőleg vizsgáztató, akiknél nem lehetett vizsga helyett-előtt a közös elvtársi vadászatokra, berúgásokra hivatkozni.

Addig-addig heccelték magukat, meg mi őket, amíg fogadalmat nem tettek: adnak ezer-ezer forintot Szent Antalnak, ha megkapják az ösztöndíjat.

A következő tanévnyitón kihirdették, hogy sikerült. Én meg mentem hozzájuk, hogy akkor egyesével, vagy külön-külön, de menjünk, és dobják be a perselybe.

Először nagyon vissza akartak táncolni, de hál' Istennek a fogadalmukat többen hallottuk, úgyhogy simán megzsaroltam őket, hogyha nem teljesítik a fogadalmukat, megyek az egyetemi párttitkárhoz és visszavonatom az ösztöndíjukat. Erre könyörögni kezdtek, hogy inkább fizetnek, de vigyem már el egyedül, nehogy valaki meglássa őket ('80-as évek első fele), és pártfegyelmit kapjanak, ami szintén veszélyeztette volna az ösztöndíjukat.

Így aztán kénytelen voltam egyedül elvinni, és kéjesen bedobálni a pénzt a szegények perselyébe. A példákat mindenki tudná sorolni, minden ateista lekopogós, reggel meg először a horoszkópjukat olvassák el…

Azt viszont csak az utóbbi években ismertem fel, hogy mennyire tabuizálódott a magukat liberálisnak vallók gondolkodása. Öncélú trágárkodásuk, káromkodásuk, magyar-, keresztény- és iszlámellenes kényszeredett poénkodásuk közben szelektíven és egyben babonásan rettegnek a rasszistának, vagy más szempontból nem PC-nek minősülő kifejezésektől, szimbólumoktól. Bizonyos etnikumokon szabad, sőt kell poénkodni, ezek közül hazánkban a legrégebbi a lengyelek sajtóbeli lesajnálása és gyalázása, de az utóbbi években a szerbeket kötelező rugdosni. A horvátokat nem szabad, akkor nincs kedvezményes tengerparti nyaralás, a koszovói albánokról meg csak szabadságharcuk kapcsán szabad írni, de ha lebuknak, mint drog/fegyvercsempészek, akkor már szerbek, jobb esetben szerb állampolgárok.

A cigányokról csak antirasszista megmozdulásaik kapcsán szabad, de csak romázva írni, de a kegyetlen bűncselekményeket már magyarok, románok, lengyelek vagy szerbek, esetleg bulgárok vagy görögök követik el. A zsidókról hasonlóan nem szabad írni, beszélni, csak a zsidóknak.

Az etnikai tabu mellett a másik, súlyosabb gondolkodási tabu a Szabad Verseny nevű bálványhoz tartozik. A drogfogyasztás drogterjesztés liberalizálását pl. azzal indokolják, hogy szabad kereskedelmi versenyben nem árulnának szemetet, hamisítványt. Látszik, hogy náluk vagy a cseléd jár a bevásárlóközpontokba, multináci áruházláncok üzleteibe bevásárolni, vagy direkt szeretik megenni a hulladékot.

A magát liberálisnak / szocialistának / baloldalinak / stb. nevező média örökölte a pártállami múlt szervilizmusát. Szörnyű, ahogy pápábbak akarnak lenni a pápánál, rettenetes, ahogy Moszkva helyett Brüsszelre mutogatva magyarázzák a növekedés nehézségeivel a nehézségek növekedését, szocializmus helyett az euró bevezetése érdekében.

Annak is, hogy manapság a külföldi látogatókra hivatkozva tiltják be a demonstrációkat, rongálják meg a transzparenseket, nemzeti szimbólumokat hordozó zászlókat, megvan a történelmi előzménye.

Egyetemista koromban az egyetemi napokon pártokat alapíthattunk, és a valódi demokratikushoz hasonló, csak ötletesebb, meggyőzőbb, fillérekből kihozott kampányokat csinálhattunk. Már nem emlékszem, hogy ’84-ben vagy ’83-ban a „pártok” a kollégium 35-ös főút felőli kerítésén is elhelyezték kézzel festett plakátjaikat.

Az egyetem szakszervezeti titkára meg leszedette, mondván, hogy „az erre autózó lengyel és csehszlovák elvtársak a PÁRT szót ismerik, és így azt hihetik, hogy kitört a rendszerváltás”.