A Homáron lopással, kifosztással, a Belsőség blogon megkülönböztető jelzések engedély nélküli használatával/imitálásával vádolják meg az InKal nevű magánhadsereg zsoldosait.
Nekem meg egy aranyos, Tomcat Droidzónájába illő történet jutott eszembe:

A szocializmus végnapjaiban - amikor persze már elkezdődött az eredeti tőkefelhalmozásként, privatizációként emlegetett szabadrablás, beidult a szezon a DEKO*-ban. A rendészet még akkor a DEKO egyik osztálya volt, az osztályvezető meg közutálatnak örvendett, mert ha a nagyok lenyúltak pár millió forintnyi árut akkor jaj volt annak, akinél találtak egy húskonzervet vagy egy zacskó levesport.

Beindult a szezon, megérkezett a Duna-kanyarból az első málna szállítmány, amit átmenetileg leraktak a hűtő elé az udvarra. Aki arra ment, akkor is belemarkolt, ha máskülönben nem tartotta fontosnak a Biblia parancsait**. El is tűnt hirtelen egy pár rekesszel, és hát ugye 1987-ben a kilónként 100 Ft-os felvásárlási ár óriási pénz volt, 5000 Ft/hó alatt volt a diplomások kezdő fizetése. No, oda is állítottak egy rendészt, hogy akkor védje meg élete árán is a málnát. El is zavart mindeknkit, egész addig, míg nagy volt a forgalom a műszakváltás miatt. Utána meg ugye, amikor azt hitte, nem látják, bekapdosott 2-3 percenként csak a rekeszek széléről egy-egy szemet, mert hát olyan jó illata volt, és csurgott érte a nyála, meg a boltban volt vagy 200 Ft, és az volt az első termés...

Addig-ameddig körözött, míg az egyik, amúgy is hiányos rekeszből kivett egy maréknyit, hogy az árnyékba húzódva is tudjon csemegézni. Az egyik arra sunnyogó aljas targoncás persze kileste, és hátulról egy hangos Jó napot kívánok! köszönéssel megriasztotta a rendészt, aki ijedtében bekapta és lenyelte a maréknyi málnát, nehogy meglássák a kezében. Arra nem gondolt a szerencsétlen, hogy a szájkapacitása véges, nyáltemelése meg fokozott, így nyelés közben kibuggyant a szája szélén a rózszín nyál, és végigcsorgott a világoskék forma-ingblúzon. Mielőtt bármit tehetett volna, ráadásul odaért a közutálatnak örvendő főrendész is, és nem leváltotta, hanem megszégyenítésként odaállította, amíg le nem járt a szolgálati ideje. Úgy kellett elkergetnie mindenkit a málnától, hogy a rózsaszín nyálcsík ott díszelgett a mellkasán.

Nem lehetett ott amúgy sem jó rendésznek lenni. Voltak "őrkutyáik" is, mármint olyan odaédesgetett kóbor kutyák, amelyek legalább ugattak, ha idegen, vagy főnök ment arra.
Történt egyszer, hogy két kutya úgy döntött, hogy  lenne még ott hely pár kiskutyának, és párzani kezdtek. Meglátta ezt egy nagyhangú nyersáru-átvevő, és kilométerekre zengő baritonján (szólistaként is énekelt) elüvöltötte magát:
- Hívjátok ide Deákot! (Ő volt a főrendész.)
Persze, leállt az egész gyárudvar, mindenki odafigyelt, azt hitték, valami nagy baj van.
- Hívjátok ide azonnal!
Valahogy ki is dugta a fejét a főrendész, de biztos távolságból, mert azt hihette, megint lopáson értek egy rendészét.
- Jöjjön ide Deák! Micsoda dolog ez? Munkaidőben b@..nak a beosztottjai!!!


*Külföldiek és gyengébbek kedvéért Debreceni Konzervgyár.
**„Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” Mózes Második Törvénykönyve (5 Móz 25,4)