Mishmesh, alias Dorka blogján hallgattam egy kis zenét, (update: kettőt) ami felidézett számomra egy múltszázadi élményt a Vadkeletről.

Voltam egyszer Kisvárda környékén egy olyan falusi lagziban, ahol a vőlegény zenész volt. (Nem, nem cigány. Az is élt a faluban és a környékén is bőven, úgyhogy miattuk tért át a nép a szőlő Lenz Moser féle félmagas lugasos művelésrée, mert az akácfából készített karókat a cigányok minden télen következetesen kilopták, a betont és a drótot akkor még nem "gyűjtötték". Volt sok, a főút átépítése miatt művelésből kivont, gazdátlan, akácjövedékekkel borított terület, ahol ők is gyűjthettek volna nyugodtan, de az nem volt télen nekik elég száraz.) Ez még a '80-as évek elején történt, amikor még ez a fajta "világzene" ki sem volt találva, vagy mi nem hallottunk róla, és a népszórakoztatást még nem fertőzték el a dobgépes lakodalmas (Lajos) rockok, és a korlátolt agyakhoz a maguk végtelen ciklusával illeszkedő hangeffektusokból számítógéppel kikevert tüctüc diszkózajok.

Éjfél elmúlt, menyasszonytánc megvolt, a menyasszonyt kivitték (vagy négyen, mert kb. a 8. hónapban volt), megvolt az utolsó szokásos nagy körbekínálás, aminek nem lehet ellenállni (el sem tudjátok képzelni, hogy csúszik a sült kolbász diótortával a bivalyerős almapálinkára), a gyerekek és az idősebbek szépen hazamentek.

No akkor kezdődött az igazi buli. Zeneszünet addig sem volt, ha valaki elfáradt, vagy bármi miatt kiállt, rögtön más állt be, hisz' a vőlegény meghívta a régi zenész-barátokat. Volt ott vagy négy bandányi muzsikus, családostól.

Elkezdtek igazi örömzenét játszani, teljesen improvizálva. Sorban lejátszottak valami motívumot: na abban aztán volt minden, a vad szittya pentatontól az orosz népdalokon át a lágy valcerig, a magyar nótáig, az akkor és azelőtt divatos pop- és rock-számokig és a „fekete” zenéig. Természetesen cigány dallam ugyanúgy volt közte, mint kretzmer, hiszen a közismert munkásmozgalmi indulók talán kivétel nélkül kissé átalakított jiddis népdalok (a már régebben is említett Laci barátom egy csendes nyári éjszakán, pár üveg sör mellett elénekelte nekünk majd’ mindegyik munkásmozgalmi nótát, úgy ahogy ismerjük, és úgy, ahogy eredetileg szóltak; az oly méltóságteljesen hömpölygő munkás(őr) gyászinduló pl. eredetileg egy vidáman nyavalygó varsói menyasszony-búcsúztató volt), a zenészek között meg volt pár cigány is. A többiek először csöndesen kísérték, és aztán kezdődtek a variációk, a „feleselések”, amíg ki nem fulladt a szólista. Utána csere, új szólista, új hangszerrel, új motívummal. Igazi élmény volt, de reggel hatkor szétzavartak minket…

Az eseményről felvétel nem készült, de azt az élményt a résztvevőktől senki nem veheti már el.