Egy mondat a görög katolikus egyház liturgiájából, az áldozás előtti imából talán megvilágosít mindenkit:

"Hiszem Uram és vallom, hogy te vagy valóban Krisztus, az élő Istennek fia, ki a világra jöttél üdvözíteni a bűnösöket, akik között az első én vagyok."

A hit magyarán nem látszik, nem érzékelhető általában, a vallás viszont a hit megvallása, látható, hallható. A Credo, a Hiszekegy például konkrétan erről szól.

Az összefüggés nem zárt a két fogalom között, hiszen hihet valaki úgy is, hogy nem vallja meg hitét, nem gyakorolja a vallását (gyávaságból, kényelemből, a szent egyház és a gyarló papság butaságból adódó összecseréléséből, vagy akár hiteltelen vallásossággal való meghatározó találkozás miatt), és olyan is van, aki intenzív vallásgyakorló, de valójában ez csak „megélhetési” szerepjáték a részéről, és egyáltalán nem hisz, vagy legalábbis nem abban hisz, amit megjátszik.  Politikusok és vallásos rezsimek karrieristái között gyakori betegség.

A magyarság még jóval a honfoglalás előtt találkozott a kereszténységgel, a honfoglalók nem jelentéktelen hányada az akkor még tényleg egyetemes (=katolikus) és igazhívő (=ortodox) keresztény egyház keleti "tüdejének" tagja volt, és a honfoglalás után intenzív térítő munkát végeztek. A Szent István által hozott politikai döntés, amely viszont Rómához kapcsolta Bizánctól a magyarok helyi egyházát és latin rítusú hittérítőket is hívott a sámánok vezette, szkíta hagyományokhoz és esetleg más természetvallásokhoz, sőt lehetséges, hogy az egykori kazár törzsszövetségből közöttük maradt, zsidó vallásra áttértekhez tartozókhoz, egyetlen dolgot eredményezett: a magyarság megmaradását. Bizánc csak vazallus-államként, törzsként fogadta el az egyházának a hierarchiájához tartozó népeket, a római pápának viszont jól jött egy független ellensúly a német-római császárral szemben.

Ezen okok mint a magyar egyházszervezet példátlan Nyugaton. Az esztergomi érsek keleti patriarchai jogokat kapott (pl. királykoronázás, vétójoggal), és kivételes volt az is, hogy eleve két érsekség jött létre. Sajnos a kalocsai érsekség alapító levele nincs meg.

A két rítus sokáig párhuzamosan létezett az országban és a köztudatban. Az 1054-es dátumra datált egyházszakadás hatása nem jutott el hozzánk sokáig. Tudtak ugyan róla, de a Szabolcsi Zsinaton nem véletlenül szabályozták a papok nősülését és a böjti fegyelmet a görög rítus szerint, és nem véletlenül fenyegette meg Mátyás királyunk a Rómát azzal, hogy a kettős keresztet a címerben hármas keresztre cseréli.

A keleti kereszténység szinte teljesen a reformáció-ellenreformáció áldozata lett hazánkban, mivel a török hódításnak lett áldozata a rítus követőinek a többsége (a megmaradtak akik elmenekültek meg összekeveredtek részben a nemzetiségekkel), és a prédikátorokat képző svájci, német- és németalföldi egyetemek ugyanúgy tájékozatlanok voltak a keleti kereszténységről, mint a római katolikus papokat képző hazai és nyugati szemináriumokban. Sokan a reformáció térnyerését és a kálvinizmus kivételes nemzeti egyházként történő megerősödését is azokkal a néphagyományokban élő emlékekkel magyarázzák, amelyeket a reformáció visszaidézett, tehát a közöttük élő, közösséget vezető családos pap, illetve lelkész, a két szín alatti áldozást visszaidéző úrvacsora, és főleg a nép nyelvén folyó vallásgyakorlás.

A modern nemzetfogalom kialakulásában is nagy szerepet játszott a katolikus egyház, és a két fajta totalitárius szocialista diktatúra idején menedéket jelentett a magyarságnak, a szépségnek és a jóságnak, különösen a II. Vatikáni Zsinat után, amikor több, mint ezer év után szinte(!) általánossá vált a nép nyelvén megvalósítható vallásgyakorlás.

Ugyancsak jelentős érdemei vannak a katolikus egyháznak is (természetesen a református mellett) a határokkal kirekesztett magyarság identitásának megtartásában. Aki volt már augusztus 20-án Székelyföldön, és elment templomba is, az tudja, miről beszélek. Persze, hibákat, bűnöket is elkövetnek, mint például a római katolikus vallású moldvai csángók és a görög katolikus vallású gyimesi csángók feláldozása a XX. században, talán a békesség kedvéért.

A "rendszerváltás" utáni megújulásban is elévülhetetlenek az egyház érdemei. Nem  véletlen a szabadkőművesek, az amerikai alapítású újprotestáns szekták és a szcientológusok intenzív ellen-offenzívája, főleg a média különböző eszközeivel, és pénzügyi-jogi szabályozással. A katolikus iskolák diákjaiból csak kevesen válnak engedelmes fogyasztókká, bolsevistává, anarcho-liberálissá, bár előfordul az is, Sztalintól Fidel Castron át Kókáig, és Bassel Ferenc Zsoltig, bár ők is inkább etetők (voltak), mint fogyasztók.