A Hemáron (nem tévesztendő össze a Homárral) Dr. Stein "Hóhérokkal táncoló" címmel írt Mécs Imréről. Vagy Mécs Imrének. Leírja azt is, hogyan "humorizáltak" a gyakorlatias politikussal a hóhérok. Haláli. Jól felizgatták szegényt!

Kit hogy izgattak fel akkoriban...

A szerzeteseket pl. máshogy. Többségük kifejezetten örült volna a megváltó vértanúhalálnak, ami nemcsak a kínzásoktól, a szenvedésektől való szabadulást, afféle szocialista eutanáziát jelentette. Szabadulni a kísértésektől, a kísértő elvtársaktól szerettek volna.

Az olyan elvtársaktól, akikben a papok, szerzetesek iránti zsigeri  gyűlölet a másság, akkor és itt az egyetemes kereszténység eltiprásának vágyával és egyfajta abszurd - mondjuk úgy - humorérzékkel kavargott. Akkor még nem írhattak ilyeneket az ÉS-be, sőt, nem is bérblogolhatták ki kancsal hajlamaikat, kénytelenek voltak abszurditás iránti vágyukat szinte már-már művészi performanszokkal kiélni.

Több  szerzetest pédául kikötöttek, kezénél-lábánál-derekánál, meztelenül, és egyedül hagyták a túloldalról átlátszó tükörrel ellátott vallatószobában. Beküldtek hozzájuk egy-egy szintén AVH-s elvtársnőt, aki máskor a főelvtársaknak nyújtott - napjainkban adókötelessé tett - közérzetjavító szolgáltatásokat, aki levetkőzött előttük, odadörzsölte meztelen bájait az egészséges, szűz férfitestekhez, akiknek akaratuk ellenére bizony letagadhatatlan erekciójuk támadt. Fölmeredt hímtagjukat elkapva aztán az egyre síkosabb húgycsőbe beledugott egy kis vékony üvegcsövecskét. Pártfeladatát befejezve ekkor kiment.

Bement helyettük viszont a kínzást vezető ávós vezérhím, és megjátszott feháborodással elkezdte szidni a szavai szerint parázna, sőt perverz szerzetest, majd leöntötte egy vödör hideg vízzel.

A pribék megjelenésétől és a hideg víztől természetesen ellankadt a szerencsétlen, és összehúzódó hímtagjában apró darabokra tört az üvegkapilláris, és felsértette a húgycsövet. A megkínzott szerzetes egy egy ilyen "művészi performansz" után hetekig véreset vizelt. A "kezelést" egyeseknél "nevelési szándékkal" többször is megismételték, mindaddig, amíg sérülésektől és a higiénia hiányától súlyos beteg és teljesen impotens nem lett.

A pribékek mára már látszólag megszelídültek, kiírták (sőt manapság is írják) magukból beteges ötleteiket, meggazdagodtak a kárpótlásokból és a "spontán privatizációból". Vezényszóra, megfelelő kulcsingerre persze zsigerből náciznak, antiszemitáznak, sőt rendpártiságukat hangoztatják.

Áldozataik pedig halálukig csak suttogni mernek, azaz mára jobbára csak mertek arról, ami velük történt, hiszen emberi jogai, emberi méltósága hazánkban csak a köztiszteletben megőszült hóhéroknak és leszármazottaiknak van.