Amíg be nem vezették az egészségügyi ellátás finanszírozásában a jelenlegi, kistérségek pavlovi kondícionálását szolgáló  kézivezérelt, dél-amerikai mintájú "esélyegyenlőséget" kialakító rendszert, a korábbi, hagyományokon, kijáráson alapuló, az egyenlőtlenségeket csupán konzerváló, de nem növelő rendszer reformjának lehetőségét addig a címben szereplő bizonyítékokon alapuló orvoslásban látták a szakemberek. (Ma már jól tudjuk, leginkább a móri ügy kapcsán, hogy a bizonyítékok még a bíróság előtt is csak addig érdekesek, amíg illeszkednek egy prekoncepciókon alapuló zárt láncolatba.) Mert az akkor is nyilvánvaló volt, hogy az egészségüggyel nem az a fő baj, hogy kevés a forrása. Ahogy Mikola idézte amerikai barátját: Nem az a baj, hogy rövid a takaró, hanem az, hogy keresztben van az ágyon.

Két történet a bőrbajokról

Történt vala, még az átkos prolidiktatúra vége felé, 1987-ben, hogy a gyöngyösi laktanyában szolgáló Józsi bajtársnak gatyatáji viszketése támadt, mindenféle piros foltokkal. Józsi alaktilag úgy nézett ki, mint Svejk, szőke, kicsit köpcös, ártatlan kék szemekkel. Tél eleje volt, sokan mentünk az ezred ún. tarcsis orvosához, aki sorbaállította az embereket, belenézett a torkukba, a felcsereknek betegenként feldiktálta a Kalmopyrin, Phlogosol, C-vitamin kombinációt. Józsi kissé megilletődve a nagy intimitástól, igyekezett a sor végére állni (nem sikerült, mert valamit érezve megelőztem), hogy hátha addig kimegy a többi, de nem, mert a recepteket alá is kellett írni írni, s azért nem akart egyesével kezet mosni a doki, aki előtte egy-két évvel medikusként még a debrceni éjszakai élet ismert alakja volt. Majdnem benyomta Józsi szájába is a spatulát, amikor észrevette, hogy nincs is nyitva.
- Hm?
- Mm!
(Ez a párbeszéd egy kérdő nézésből és egy mutatásból állt.)
- Akkor mutasd!
Megmutatta.
A doki kért egy sámlt, leült a félárbócra engedett gatyában, nadrágban ácsorgó Józsi elé, hogy a problémás szerv fejmagasságban legyen.
- Húzd félre!
Félrehúzta.
- Hm. Világítsatok ide!
Odavilágítottak.
- Nem tripper és nem szifilisz. Béla! - szólt a felcsernek - Hozd ide a polcról a bőrgyógy-atlaszt!
Odavitte. A szakvizsgát még csak remélő doki felütötte, egy darabig próbált valamiféle határozókulcsok alapján eligazodni, majd legyintett egyet, a képekhez lapozott, egyesével beenézett a könyvbe, felnézett Józsi férfiasságára, mormolta, hogy ez se az, ez se az...
Közben persze ott álltunk, köhögtünk, tüszköltünk és vigyorogtunk egy tucatnyian, Józsi meg blazírt arccal tartotta félig letolt gatyáját, nadrágját.
Amikor kifogytak a lapok, írt egy beutalót a bőrgyógyászatra, ahol kiderítették, hogy a honvédségi mosoda által használt mosószerre érzékeny Józsi, tehát nem a felesége lepte meg valamivel, ahogy azt rosszindulatú bajtársai feltételezték a háta mögött.
Kapott egy ezredorvosi engedélyt, hogy saját fehérneműt hordjon, és ezzel pár nap alatt megoldódott a probléma.

A másik eset velem történt, az államforma előtt akkor már nem éktelenkedett a fosztóképzővé aljasított nép. A szemöldököm egyik napról a másikra csúnyán bedagadt, bevörösödött, begennyesedett. Mivel három nap alatt sem múlt el, ezért elmentem a városi bőrgyógyászhz. Gondoltam, hogy gumikesztyűt ránt, kinyom egy kis váladékot, egy részét megnézi mikroszkóp alatt,  a többit elküldi gyorsan laborvizsgálatra, közben meg, amíg megjön a tenyésztés eredménye, ellát valami általános gyulladáscsökkentővel.
Hát tévedtem.
Ahogy beléptem az ajtón és köszöntem, a doktornő egy Jó napot, álljon meg ott! felkiáltással fogadott ülve, vagy 3 m és egy asztal távolságról.
- Mi a panasza?
Elmondtam.
- Hm. Ez vagy baktérium, vagy gomba. Esetleg vírus.
-Tessék mondani, mikoplazma, vagy allergia nem okozhat ilyen tünetet?
- Ja igen, dehogynem. Tudja mit? Felírok egy kenőcsöt, szaladjon, váltsa ki minnél hamarabb! Kenje is be azonnal! Még egy szűk órát rendelünk, ha rosszabb lenne, nagyon égne a kenőcstől, kopogjon be soron kívül. Ha három nap alatt nem múlna el tőle, akkor jöjjön vissza! Ha elmúlik, nem kell visszajönni.
Elmúlt.

Sorkatonai szolgálat közben ma nálunk senkit sem aláznak meg csoportos vizsgálattal, de nem hiszem, hogy a vizitdíj és az orvosok nyugatra űzése javítana a nem lelkiismeretes gyógyítók hozzáállásán.
A lelkiismereteseket meg kár bántani.