Kitalátor

A családi legendák szerint egyik ősöm volt az, aki - ha nagy a szükség, közel a segítség alapon - Budán a hegyvidéken járva beguggolt egy fenyőfától takart sziklahasadékba, és aztán egy utcával lejjebb "megtalálta" a szeplősök éttermét, merthogy az a sziklahasadék az étterem ventilátorának légbeszívó nyílása volt. Ez az én jussom is, hihetetlen érzékkel találom meg a nagy rendszerek kis testi hibáit, és szeretném, ha azokat más is kiröhöghetné. Mottó: Ami nem vidám, az nevetséges! [Feljegyzet = blog (magyarul).]

Friss topikok

Tendencia (A rend és az őrök Update 3.)

2007.07.19. 12:46 Kitalátor (másként) gondolkodó

Van egy olyan paranoid érzésem - pedig nem is rokonaim sem Gyurcsány, sem a Szilvásyk -, hogy csonka hazánkban az állami rendőrség tekintélyének a teljes felszámolására irányuló tendenciák érvényesülnek a '80-as évek vége óta. Igen, azóta, amióta megjelentek a nemzetözi (bűn)szervezetek magánhadseregei, amit szerényen biztonsági szolgálatoknak szoktak hívni.
Mert ugyebár a rendőr, amíg az állam fizeti, addig erélytelen, durva, korrupt, kövér és büdös, de amint átnyergel valamelyik magánhadseregbe, akkor határozott, korrekt, udvarias, ápolt és sportos lesz.
Tudtommal nem csak a Tasnádi-ügy mutatott rá eddig, hogy a biztonsági szolgálatok mögött nemzetközi bűnszervezetek és/vagy állami, esetenként szektakézben lévő titkosszolgálatok állnak. Ezek a szervezetek természetes módon fonódnak össze a fegyvergyárakkal, a védelmi- és támadóeszközök gyáróival, a titkosszolgálati és azok elhárítását szolgáló technológiák gyártóival.
Emlékszik még valaki a Parlament jelképes kapurobbantására? A Rendőrpalota megsorozása ügyében a forró nyomot azóta is bottal ütik. Ha a "kinek használt" kérdést feltesszük, akkor érdekes válaszokat kapunk.
Annak idején egy rakás pénzt ráköltöttek a Parlamenre, bekamerázták, stb., most meg páncélautót vesznek, és még ki tudja, mire herdálják a pénzünket.
Közvetlenebb összefüggések is láthatók néha. Tizen-egynehány éve új híd épült Debrecenben a Nagyerdei parkban a Békás-tóra. A régit beszpídezett mopedesek szétrongálták, a kimozdult gerendákat meg a régi kommunizálók privatizálták. A hidat készítő fafaragó iparművész egy zsiráf-hintát is adományozott a városnak, a gyerkeknek, az volt az első fa-játszószer ott.
Az ünnepélyes átadás előtti estén a közvetlen szomszédban, az akkor még néha kinyitott Szabadtéri Színpadon a Tankcsapda együttes koncertezett, úgyhogy félő volt, hogy a felpörgő rajongók átadás előtt már megrongálják a hidat, ezért az önkormányzat a rendőrség segítségét kérte. Meg is érkezett délután négy körül két rendőr, pontosabban egy rendőr rendőr és egy rendőr őrvezető, együtt olyan egy mázsa körül lehettek, hogy akkor ők a kiemelt rendőri biztosítás. Végignézett rajtuk a még ott "táborozó" fafaragó mester és csak annyit mondott: "Nem baj fiúk, ne féljetek, ha bántani akarnak, gyertek ide, majd én megvédelek titeket" és megmutatta arasznyi széles bárdját és kaukázusi juhászkutyáját.
Nem is volt semmi baj, az együttes tagjai is többször kérték a közönséget, hogy vigyázzanak a hídra, hiszen a miénk.
Hétfőn aztán csörgött a telefon a hivatal illetékesénél. Egy volt kolléga hívta, gratulált a szép műalkotáshoz, és felkínálta, hogy a cégük egy jelképes összegért úgymond őrzi a hidat, ami azt jelenti, hogy négyóránként arra gurulnak autóval, és megnézik, nincs-e baj. No erre mondta a felelős, hogy nem tartja túl biztonságosnak, 3,5 óra alatt az egészet el lehet lopni, de ha már jelképes összeg, akkor lehet róla szó. A költségvetésben erre ugyan nincs egy fillér sem, de ugyebár az ENSz is jelképes összegért, évi egy schillingért bérli a bécsi irodaházát, annyit ő saját zsebből kifizet. A volt kolléga erre közölte, hogy nem egészen annyira gondoltak, hanem napi 3.000Ft-ra.  Annyiból akkor 24 órás parkőri szolgálatot lehetett volna kiállítani, közteherrel. Megegyezés nem született.
Másnap reggelre a zsiráf-hinta egyik zsiráfjának lefűrészelték a fejét.
Lehet, hogy nincs messze az idő, amikor a Magyar Köztársaság közrendjének, közbiztonságának fenntartására és javítására kiírják a közbeszerzési pályázatot? Gyurcsányt már az INKAL őrzi...

3 komment

Címkék: gyurcsány rendőrök

A bejegyzés trackback címe:

https://kitalator.blog.hu/api/trackback/id/tr32121057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.20. 00:47:57

Hát, kedves barátom, ott cseszted el a dolgot, hogy a Gyurcsány meg a Szilvásyk nem rokonaid...

Egyebekben a rendőrpalota-lövéssel kapcsolatban molnargoreny.blog.hu/2007/05/19/rendorpalota_loves_klasszikus_buntetojog helyen adtam eléggé a tiádhez hasonlító végkövetkeztetésű, bár sokkal hosszabb és alapvetően büntetőjogi jellegű elemzést. Az abban foglalt ajánlást - nevezetesen, hogy vizsgálják meg, volt-e tényleges személyi sérülésveszély, avagy köztudott volt-e, hogy az épület célbavett része üres - senki sem teljesítette, persze. Maga az ávó lőtt vagy lövetett, ez aligha vitás.

kutya 2007.08.21. 03:12:58

Tiszteletteljes üdvözletem!
Olvasgatom a villanynaplót, azaz feljegyzetet, óriási és csodálatosan élvezetes, könnyed stílusban, nyelvi játékossággal.
Csak a legjobbakat tudom írni róla, alig tudom abbahagyni ... pedig nagyon ideje.
süti beállítások módosítása