Debrecen Time
"Rendőr vert parkolóőrt a Blahán
Újabb esettel bővült a jelek szerint menthetetlenül lezüllött rendőri állomány tetemes bűnlajtsroma. Ezúttal a parkolási bírságot nem akarta kifizetni egy jellemző módon magát mindenki felé helyező fakabát."
2007-06-20. 21:28:30
- írja a Kurucinfo.
Szinte már-már felüdít a hír. Eszembe juttatja életem első találkozását a Hatalommal.
Történt, hogy közelgett életem ötödik nyara, tehát már egyedül jártam erdőt-mezőt, (olyannyira, hogy már rám lehetett bízni az ebédhordást is, mert azon a nyáron az akkor kétszer annyi idős (12 éves) nővérem megfőzött, én meg kilábaltam vele a szüleimhez).
Érett a cseresznye.
A Kishegy szélén, a pincék fölött volt nagyapám egyik földecskéje, a végében pár gyümölcsfával. Ott érett a korai halyag cseresznye, a falu környékén a második az érési sorban. Mivel - mint írtam - már "nagy" voltam, elmehettem egyedül cseresznyézni.
Fel is másztam a fára, és próbálgattam elérni az ágak legvégén először pirosló szemeket, amikor egyszer csak a bokrok takarásából egy rettentő kövér ember lépett a fa alá, furcsa, zöld ruhában és hatalmas sörétes puskával, amit jelzésként meg is markolt, amikor felnézett és rám ripakodva kérdezett:
- Hát te ki vagy, és mit keresel ezen a fán?
Megmondtam neki, hogy ki vagyok, kinek a fia (nem mintha nem tudta volna, egy százházas faluban elég jól ismerik egymást az emberek) és hogy ez a nagyapám fája, de ő akkor is tovább kötekedett, hogy megengedte-e a nagyapám nekem, hogy egyek a fáról, meg különben is, mit keresek ott egyedül, meg vigyázzak magamra, mert seggbe lő a sós puskával, ha valahol még meglát... Mindeközben vastag ujjaival csak úgy tömte a hihetetlen méretű kerülőzsebébe az én nagyapám cseresznyéjét, amíg a szüleim szekere ki nem bukkant a szomszéd domb mögül. Akkor ugyanúgy eltűnt a bokrok között, ahogy előkerült.
Akkor tanultam meg, hogy a legnagyobb veszélyt az őrzők jelentik. Arra, amit, vagy akit őriznek.
Mivel az ellenérték nélküli fizetési kényszert megtestesítő parkolóőr és a törvényes rend szolgálatára állított, de azt minduntalan áthágó rendőr az én szememben nem különböznek egymástól, ezért úgy vagyok, mint a régi viccben a bőrfejű, amikor valahogy együtt halászik egy cigánnyal és egy zsidóval, és kifogják a csodatévő aranyhalat, de vissza is ejtik/dobják:
Azt mondja az aranyhal:
- No ezért teljesítem azt a bizonyos három kívánságot. Mivel azonban hárman vagytok, mindenki csak egyet kívánhat. Kaptok öt percet.
Gondolkodnak erősen, közben a cigány észreveszi, hogy a zsidó táskájából kikandikál a füstölt libacomb, és villámgyorsan ki is kapja, és már falja is. Meglátja ezt a zsidó, és femordul:
- Dögöljön meg az összes cigány!
- Dögöljön meg az összes zsidó! - vág vissza a more.
- Rendben, pár perc, és teljesül - mondja a hal, és a szkínhedhez fordul:
- És te mit szeretnél?
- Én már csak egy kávét tejszínhabbal, étcsokival, kis fahéjjal, fél deci rummal, kicsit felgőzölve!
Szinte már-már felüdít a hír. Eszembe juttatja életem első találkozását a Hatalommal.
Történt, hogy közelgett életem ötödik nyara, tehát már egyedül jártam erdőt-mezőt, (olyannyira, hogy már rám lehetett bízni az ebédhordást is, mert azon a nyáron az akkor kétszer annyi idős (12 éves) nővérem megfőzött, én meg kilábaltam vele a szüleimhez).
Érett a cseresznye.
A Kishegy szélén, a pincék fölött volt nagyapám egyik földecskéje, a végében pár gyümölcsfával. Ott érett a korai halyag cseresznye, a falu környékén a második az érési sorban. Mivel - mint írtam - már "nagy" voltam, elmehettem egyedül cseresznyézni.
Fel is másztam a fára, és próbálgattam elérni az ágak legvégén először pirosló szemeket, amikor egyszer csak a bokrok takarásából egy rettentő kövér ember lépett a fa alá, furcsa, zöld ruhában és hatalmas sörétes puskával, amit jelzésként meg is markolt, amikor felnézett és rám ripakodva kérdezett:
- Hát te ki vagy, és mit keresel ezen a fán?
Megmondtam neki, hogy ki vagyok, kinek a fia (nem mintha nem tudta volna, egy százházas faluban elég jól ismerik egymást az emberek) és hogy ez a nagyapám fája, de ő akkor is tovább kötekedett, hogy megengedte-e a nagyapám nekem, hogy egyek a fáról, meg különben is, mit keresek ott egyedül, meg vigyázzak magamra, mert seggbe lő a sós puskával, ha valahol még meglát... Mindeközben vastag ujjaival csak úgy tömte a hihetetlen méretű kerülőzsebébe az én nagyapám cseresznyéjét, amíg a szüleim szekere ki nem bukkant a szomszéd domb mögül. Akkor ugyanúgy eltűnt a bokrok között, ahogy előkerült.
Akkor tanultam meg, hogy a legnagyobb veszélyt az őrzők jelentik. Arra, amit, vagy akit őriznek.
Mivel az ellenérték nélküli fizetési kényszert megtestesítő parkolóőr és a törvényes rend szolgálatára állított, de azt minduntalan áthágó rendőr az én szememben nem különböznek egymástól, ezért úgy vagyok, mint a régi viccben a bőrfejű, amikor valahogy együtt halászik egy cigánnyal és egy zsidóval, és kifogják a csodatévő aranyhalat, de vissza is ejtik/dobják:
Azt mondja az aranyhal:
- No ezért teljesítem azt a bizonyos három kívánságot. Mivel azonban hárman vagytok, mindenki csak egyet kívánhat. Kaptok öt percet.
Gondolkodnak erősen, közben a cigány észreveszi, hogy a zsidó táskájából kikandikál a füstölt libacomb, és villámgyorsan ki is kapja, és már falja is. Meglátja ezt a zsidó, és femordul:
- Dögöljön meg az összes cigány!
- Dögöljön meg az összes zsidó! - vág vissza a more.
- Rendben, pár perc, és teljesül - mondja a hal, és a szkínhedhez fordul:
- És te mit szeretnél?
- Én már csak egy kávét tejszínhabbal, étcsokival, kis fahéjjal, fél deci rummal, kicsit felgőzölve!
