Miért nem hívnak a kisebbségi budapesti magyarok egy keményen eltökélt papot, aki a majomketrec lebontásáig naponta végezne ördögűzést a vasfüggönnyel lezárt Tiltott városban, illetve a szélén? Nem értem.

Nem lenne érdektelen látvány, amint az áldásért, a tömjénfüstért és szenteltvízért gumibottal és könnygázzal fizetnének a szerencsétlen rendőrök. Néhányan parancsra, de egyre többen gyönyörrel. Aztán jön a lelkiismeret-furdalás, pisztolycső a saját szájába… 

De hiába, mert úgyis győz az Élet a Halál fölött. Alig 40 év, és a másik vasfüggöny darabjai is emléktárggyá váltak. Többet ez sem bír ki, még ha bebetonozzák és tankcsapdákkal, lőrésekkel erősítik, akkor sem.

Novemberben volt egy éve, hogy eső után a Kossuth téren jártam, egyedül. Volt annyi időm, hogy a minisztériumból gyalog is elérjem a vonatot. Egyébként is kíváncsi voltam páratlanul szép világvárosunk legfontosabb, közéleti központjára. A sétából "kövér ember balettozik" címmel jó kis videót lehetett volna forgatni.

A járdák és az úgynevezett díszburkolat tele voltak gödrökkel, kátyúkkal. A vízlevezetés nem volt megoldva, pedig a víz már akkor is lefelé folyt, de a kiálló csatornaszemek hatásosan védték meg magukat a szennyes ártól. A kisebb-nagyobb szigetek sem voltak simák. Tetejükön szürke, barna, fekete kolbászkák málltak szét. Mivel a szennyes pocsolyák mélységét nem lehetett megbecsülni, és vissza nem akartam fordulni, egyik szigetről ugrottam a másikra, ügyelve arra is, hogy ne féceszben érjek földet, mert akkor spárgát is csináltam volna, pedig az sohasem ment. Mindeközben táguló tüdővel szívtam a budapesti szabadság illatát, az ázott kutya- és  macskaürülék és -vizelet átható bűzét. Csak annak örültem, hogy nem száraz, szeles idő van, és a szél nem kavarja fel a féregpete-felhőket.

Tavaly tavasszal is voltam ott, a FIDESz nagygyűlésén. Nem egyedül. Akkor szép idő volt, csak a fenyegetően alacsonyan köröző, kamerákkal felszerelt rendőrségi helikopter zúgása sejttette előre a magyarok további értelmetlen szenvedését. Nem siettünk haza, úgyhogy láthattam, hogy a milliós tömeg szinte alig hagyott maga után szemetet.

Legközelebb majd akkor megyek, ha megérem, amikor már nem áll a vasfüggöny. Addig jó nekem a debreceni Kossuth tér is. Ott is szoktak ilyen vaskarámokat állítani, augusztus 20-án, hogy a virágkarneváli menetnek elegendő helye maradjon, meg este, hogy véletlenül ne mászkálhasson senki oda, ahol hullik a tűzeső.

Ott is van naponta tüntetés, ott is vannak többre érdemes szónokok, és természetesen olyanok is, akik néhány zavaros mondattal tömeges migrént idéznek elő. Utóbbiak szónoklatuk után a megdöbbenő csendből általában rájönnek, hogy mégsem népvezérek.

De joguk van elmondani zavaros szövegüket.

Az első szeptemberi tüntetésen egy, hogy úgy mondjam, nehezen meghatározható ivarú idős hajléktalan elkezdett itt körbe ténferegni az "Éljen Gyurcsány Ferenc és az ő politikája" szöveget kiabálva. Addig hangoztatta, amíg egy feltünően jól öltözött, ismert jobboldali vállalkozó oda nem nyomott neki egy papírpénzt, ha jól láttam, ezrest. Akkor fogta magát és elténfergett piát venni. Vagy zseni, vagy lecsúszása előtt alkalmazott pszichológiát tanított.