Ugyan mottóm szerint "Ami nem vidám, az nevetséges!", de a ma reggeli hírtől már én sem tudok röhögni, annyira abszurd. Nem is beszélve arról, hogy a néhai áldozatok mit szólnának ahhoz, hogy mire használják föl méltatlan pénzimádó utódaik az ő szenvedésüket és halálukat.
A rossz, a kikerülhetetlen szenvedés megélésének - az egyik, öt lágert is túlélő zsidó orvos (V. E. Frankl) szerint - azaz az (ellenünk elkövetett bűnnek), a betegségnek és a halálnak, magunk vagy szeretteink (várható) halálának csak akkor tudjuk megtalálni az értelmét, ha mi magunk mássá, jobbá válunk. Nem az az értelme, hogy mi jobban éljünk belőle, sem az, hogy halálunkkor nagyobb vagyon maradjon azokra, akik semmit sem tettek érte. Még annak sem lenne semmi értelme, sem az örökösök, sem a világ számára, ha esetleg - ismerve az USA jogi anakronizmusait és abszurditásait - nyernének (mint az a felnitolvaj, akinek áthajtottak a kezén, vagy az a betörő, aki beszorult egy garázsba és kutyaeledelen élt egy hétig, vagy az az anyuka, aki elesett a saját szaladgáló gyerekében egy boltban, stb.). Pontosabban valami csak lenne: gerjesztene egy kis antiszemitizmust, kiváltana néhány antiszemita és holokauszt-igenlő megnyilatkozást, amelyekre a holobizniszhez, folytonos és újabb kárpótlási igényekre elengedhetetlenül szükség van. Persze ehhez nyerniük sem kell, a holotabu sulykolása önmagában antiszemitizmust gerjeszt.
Erre a keresetre talán már csak egyetlen méltó választ lehetne adni. Azt, hogy a MÁV meg viszontkeresettel élne a nemzetközi szállítási díjak és pótdíjaik ki nem fizetése miatt, az örökösökkel szemben, az örökösök keresetében szereplő összeg erejéig, hivatkozva a kamatokra, egyéb behajtási költségekre (és az Aranyvonat szállítmányának végső elhelyezésére).
Tudomásom szerint ugyanis a MÁV - szemben pl. a görög vasúttársasággal - akkor, abban az időben, nem is kért menetdíjat az utasoktól...