Debrecen Time
Publius Hungaricus néven írt valaki egy egész jónak tűnő véleményt az Indexen arról, hogy miért és hogyan is lettünk gazdasági fejlettségben, eurobevezetésben "versenytársai" azoknak az országoknak, amelyek még meg sem kezdték az uniós csatlakozási tárgyalásokat.
Jó kis elemzés, mondhatnám minden szava színigaz. Vagy legalábbis majdnem. Még szinte egyet is értek vele.
Csak...
Csak valahogy - bizonyára terjedelmi okok miatt - kimaradt belőle néhány apróság. Nem, nem Apróság: a többi szerencsétlen sorsú országban is hasonlóan mentette át politikai és gazdasági hatalmát a megszálló internácikkal kollaboráló helyi elit leszármazottai részére. A hazaárulással megragadott politikai hatalmat, és a nemzeti vagyonok ellopásával felépített vagyont, és persze az ezek stabilitását biztosító vezető bürokráciát és a privát hadseregként is használható ügynökhálózatot ugyanúgy meghatározóan a helyi volt komszomolista vezetők birtokolják, irányítják.
Kimaradt valahogy belőle, hogy a két megszűnt európai nagyhatalom, az Osztrák-Magyar Monarchia és a Szovjetunió utódállamai közül csak nálunk kapcsolódott össze szervesen a baloldal és a permanens nemzetellenesség. A most üstökösként emelkedő országokban is kialakult a politikai váltógazdaság, sőt még olyan anarchista csökevények is elő-előfordultak, hogy kormányválság, előrehozott választások. Nem volt, és nincs olyan szép lovagias helycserélgetés mint nálunk.
A most példaként felhozott volt szocialista országokban a nemzetellenesség, a nacionalizmus bármiféle látszatával való ilyen fokú, és mindenféle anti-, inter-, multi- és szupranacionalizmusba forduló szembenállásra csak csökevényes törpepártok mernek vállalkozni, ha felméréseik szerint az így megszerzett és a globáltőke támogatásával megtartott választóik elegendőek a parlamentbe juttatáshoz.
Nálunk viszont valami penetráns ko-parazitizmus alakut ki a liberálszocialista oldalon, aminek következtében olyan, hogy baloldali, tehát a szolidaritás elvi alapján álló, a bérből, fizetésből, szociális támogatásokból és kényszervállalkozásból élők érdekeit képviselő párt nem létezik, mert a nemzetközi nagytőke érdekképviseletét felvállaló úgynevezett liberálisok teljesen kiölték a szocialistának nevezett pártszövetségesükből a világháború korszakából örökölt baloldali értékeket, új, globalista ideológiával. De a szabad demokraták sem őrizhettek meg sok mindent liberális szellemiségükből, mert a szocialista pártelit és törzsszavazók nélkül már régen eltűntek volna a történelem süllyesztőjében. Elvi pártból fokozatosan pragmatikus zsákmánypárttá válnak, az utolsó ideológiai alapelveket Kóka elnök fogja kibányászni alóluk, és saját zsebre értékesíteni.
Arról sem ír Publius Hungaricus, hogy a többi, felívelő gazdaságú orszában nem voltak olyan kéthazájú kormánymegbízottak, akik pontosan az inkriminált reformévekben a magyar nemzet, a magyar bábállam pénzén pl. olajkutakat vettek volna Texasban, saját névre, majd azok jövedelméből jól éltek és befektettek, aztán amikor számon kérték tőlük, igénybe vették másik útlevelüket, és elköltöztek másik hazájukba, egy olyan országba, amelyik nem adja ki polgárait az Interpolnak. Tisztességes ország titkosszolgálata elrabolta volna az ilyet, és addig villanyozta volna, amíg vissza nem adja a tulajdonjogokat és a hozamjövedelmeket. El ne felejtsem: az sem lehetett túl gyakori, hogy a pápai kezességgel felvett devizahitelek jelentős részét későbbi miniszterelnök gurítsa Moszkvába a nemzetközi, elsősorban arab terrorizmus támogatására.
Az emigráns magyarság elutasítását tárgyalja a szerző, de én még hozzátenném, hogy a felívelő gazdaságú országok a legsötétebb szocializmus idején is nemzetük tagjainak tekintették a határaikon túl élőket, és bizony meg is adták nekik, amint lehetett azt a kettős állampolgárságot, ami csak a magyaroknak nem jár. Szerintük. A legszebb példát a románok állították elénk: már a "rendszerváltás" előtt beindult egy olyan templomépítési hullám, amit sokan csak hagymakupolás honfoglalásnak neveznek, és amit bizony az emigráncióban meggazdagodott románok pénzeltek - a szocialista államvezetés hozzájárulásával - és pénzelnek ma is. A gazdagabbak egyénileg, a szegényebbek, a középosztálybeliek közösen, alpítványokon keresztül. Alapítványaik persze nemcsak falakat építenek, hanem papnövendékeknek biztosítanak amerikai és nyugat-európai ösztöndíjakat is. A papoknak meg megélhetést. Mert tudják, hogy fejlődni (gazdasági értelemben is) csak az a nemzet tud, amelyiknek nincs veszélyben létalapja sem vallásában, sem másféle identitásában.
Ők akár mesterséges identitást is tudnak generálni - egyre vastagabbak a szlovák történelemkönyvek is - mi meg csírájában folytunk el mindent, ami egy kicsit is magyar, egy kicsit is lelkesítő. És mi jó meg is fizetjük, sőt külön díjazzuk azokat a megmondóembereket, akik sulykolják a szarmagyarságot, külföldön és itthon. Pedig más a történelem feltárása, más a mesterséges mítoszteremtés, más a mítosztalanítás, és megint más a gyalázkodó történelemhamisítás.
A forradalom mártír-medikájáról lehet írni és előadni gyalázatos, a közelmúltból szedett hazugság-paneleket, művészi szabadság címmel, de Apró Antal villaszerzését még nem vitték színre, pedig micsoda dráma rejlik abban is: hogy őrlődhetett, hogy kit deportáltasson, melyik zsidót és milyen koholt váddal, melyik ház lesz majd jó az unokavejének. Pedig biztosan közönségsiker lenne! Esetleg egy dokumentumfilm is készülhetne a színdarab ihletése alapján "Elvtárs a villát jó mélyre vágd!" címmel a nagy házak és a még nagyobb vagyonok 1945-2005 közötti történelméről...
Jó kis elemzés, mondhatnám minden szava színigaz. Vagy legalábbis majdnem. Még szinte egyet is értek vele.
Csak...
Csak valahogy - bizonyára terjedelmi okok miatt - kimaradt belőle néhány apróság. Nem, nem Apróság: a többi szerencsétlen sorsú országban is hasonlóan mentette át politikai és gazdasági hatalmát a megszálló internácikkal kollaboráló helyi elit leszármazottai részére. A hazaárulással megragadott politikai hatalmat, és a nemzeti vagyonok ellopásával felépített vagyont, és persze az ezek stabilitását biztosító vezető bürokráciát és a privát hadseregként is használható ügynökhálózatot ugyanúgy meghatározóan a helyi volt komszomolista vezetők birtokolják, irányítják.
Kimaradt valahogy belőle, hogy a két megszűnt európai nagyhatalom, az Osztrák-Magyar Monarchia és a Szovjetunió utódállamai közül csak nálunk kapcsolódott össze szervesen a baloldal és a permanens nemzetellenesség. A most üstökösként emelkedő országokban is kialakult a politikai váltógazdaság, sőt még olyan anarchista csökevények is elő-előfordultak, hogy kormányválság, előrehozott választások. Nem volt, és nincs olyan szép lovagias helycserélgetés mint nálunk.
A most példaként felhozott volt szocialista országokban a nemzetellenesség, a nacionalizmus bármiféle látszatával való ilyen fokú, és mindenféle anti-, inter-, multi- és szupranacionalizmusba forduló szembenállásra csak csökevényes törpepártok mernek vállalkozni, ha felméréseik szerint az így megszerzett és a globáltőke támogatásával megtartott választóik elegendőek a parlamentbe juttatáshoz.
Nálunk viszont valami penetráns ko-parazitizmus alakut ki a liberálszocialista oldalon, aminek következtében olyan, hogy baloldali, tehát a szolidaritás elvi alapján álló, a bérből, fizetésből, szociális támogatásokból és kényszervállalkozásból élők érdekeit képviselő párt nem létezik, mert a nemzetközi nagytőke érdekképviseletét felvállaló úgynevezett liberálisok teljesen kiölték a szocialistának nevezett pártszövetségesükből a világháború korszakából örökölt baloldali értékeket, új, globalista ideológiával. De a szabad demokraták sem őrizhettek meg sok mindent liberális szellemiségükből, mert a szocialista pártelit és törzsszavazók nélkül már régen eltűntek volna a történelem süllyesztőjében. Elvi pártból fokozatosan pragmatikus zsákmánypárttá válnak, az utolsó ideológiai alapelveket Kóka elnök fogja kibányászni alóluk, és saját zsebre értékesíteni.
Arról sem ír Publius Hungaricus, hogy a többi, felívelő gazdaságú orszában nem voltak olyan kéthazájú kormánymegbízottak, akik pontosan az inkriminált reformévekben a magyar nemzet, a magyar bábállam pénzén pl. olajkutakat vettek volna Texasban, saját névre, majd azok jövedelméből jól éltek és befektettek, aztán amikor számon kérték tőlük, igénybe vették másik útlevelüket, és elköltöztek másik hazájukba, egy olyan országba, amelyik nem adja ki polgárait az Interpolnak. Tisztességes ország titkosszolgálata elrabolta volna az ilyet, és addig villanyozta volna, amíg vissza nem adja a tulajdonjogokat és a hozamjövedelmeket. El ne felejtsem: az sem lehetett túl gyakori, hogy a pápai kezességgel felvett devizahitelek jelentős részét későbbi miniszterelnök gurítsa Moszkvába a nemzetközi, elsősorban arab terrorizmus támogatására.
Az emigráns magyarság elutasítását tárgyalja a szerző, de én még hozzátenném, hogy a felívelő gazdaságú országok a legsötétebb szocializmus idején is nemzetük tagjainak tekintették a határaikon túl élőket, és bizony meg is adták nekik, amint lehetett azt a kettős állampolgárságot, ami csak a magyaroknak nem jár. Szerintük. A legszebb példát a románok állították elénk: már a "rendszerváltás" előtt beindult egy olyan templomépítési hullám, amit sokan csak hagymakupolás honfoglalásnak neveznek, és amit bizony az emigráncióban meggazdagodott románok pénzeltek - a szocialista államvezetés hozzájárulásával - és pénzelnek ma is. A gazdagabbak egyénileg, a szegényebbek, a középosztálybeliek közösen, alpítványokon keresztül. Alapítványaik persze nemcsak falakat építenek, hanem papnövendékeknek biztosítanak amerikai és nyugat-európai ösztöndíjakat is. A papoknak meg megélhetést. Mert tudják, hogy fejlődni (gazdasági értelemben is) csak az a nemzet tud, amelyiknek nincs veszélyben létalapja sem vallásában, sem másféle identitásában.
Ők akár mesterséges identitást is tudnak generálni - egyre vastagabbak a szlovák történelemkönyvek is - mi meg csírájában folytunk el mindent, ami egy kicsit is magyar, egy kicsit is lelkesítő. És mi jó meg is fizetjük, sőt külön díjazzuk azokat a megmondóembereket, akik sulykolják a szarmagyarságot, külföldön és itthon. Pedig más a történelem feltárása, más a mesterséges mítoszteremtés, más a mítosztalanítás, és megint más a gyalázkodó történelemhamisítás.
A forradalom mártír-medikájáról lehet írni és előadni gyalázatos, a közelmúltból szedett hazugság-paneleket, művészi szabadság címmel, de Apró Antal villaszerzését még nem vitték színre, pedig micsoda dráma rejlik abban is: hogy őrlődhetett, hogy kit deportáltasson, melyik zsidót és milyen koholt váddal, melyik ház lesz majd jó az unokavejének. Pedig biztosan közönségsiker lenne! Esetleg egy dokumentumfilm is készülhetne a színdarab ihletése alapján "Elvtárs a villát jó mélyre vágd!" címmel a nagy házak és a még nagyobb vagyonok 1945-2005 közötti történelméről...
