A Bombagyáron bizonyos Khrone a következő kérdést tette föl: "Tudja itt valaki, hogy mi a különbség a terrorista és a szabadságharcos között?" Ott csak annyit válaszoltam, hogy "A terrorista örök vesztes, a szabadságharcos - legalább átmenetileg - győztes. Történelmileg." Persze én is tudom, hogy ez így demagóg egyszerűsítés, de nem akartam ott szétoffolni a témát, ezért itt folytatom.

A jelenben és a közelmúltban a valódi szabadságharcosok nem szoktak fegyvertelen, ártatlan emberek életére törni, és nem más, ártatlan emberek kirablásából szerzik a pénzt a harcukhoz. Az ő harcukat is főként a szegények támogatják, de nem azért, mert félnek tőlük, hanem azért, mert szeretik őket. A szabadságharcok túlélői általában - ha nem rokkannak le - visszatérnek munkájukhoz, hivatásukhoz, soha nem gazdagodnak meg harcukból és nem akarnak szocioparazitává válni.

A terroristák ezzel szemben - mivel vakmerőségük valójában gyávaságuk túlkompenzálása - élvezettel ölik a civileket, a gyerekeket, a nőket, az ártatlanokat, és tevékenységükhöz erőszakkal, bűnös úton szereznek pénzt. Vagy közvetlenül, mint Sztalin a postavonat kirablásával, vagy közvetetten, mint Lenyin, aki ugyan - akkor - bár nem rabolt, de a Sztalin által rabolt pénzből nyomorgó diákból fényűző világfi lett Párizsban.

Létezik még közvetettebb út is, amikor az ártatlanok kizsákmányolásából szerzett extraprofit (pl. drog-, fegyver- és olajkereskedelem, média) egy részét fordítják alapítványok, egyházak és karitatív szervezetek láncolatán keresztül a terroristák támogatására.

Persze a legfontosabb különbséget a végére hagytam: Terrorista a legaljasabb emberből is lehet, és a terrorista lét lealjasítja a leigazabb embereket is, míg a szabadságharc még a  korábbi gazembereket is megtisztítja, megnemesíti. Különösen azért, mert a terroristák jelentős része kiszállhat, köpönyeget fordíthat, mondhatnám 'eszmét cserélhet', és viheti magával az összerabolt javakat, míg a szabadságharcosok közül aki életben marad, az is hű marad szinte kivétel nélkül az eszméért. Egy fanatikus terrorista  bármikor képes pragmatikus fordulatra, míg a szabadságharcosok közül azok sem veszítik el eszméiket, akiket aljasul megtörtek, akiket árulásra kényszerítettek. Letagadhatják, elhallgathatják, lelkiismeretük ellenére átállhatnak az ellenséghez, de belső érzékszervük, belső köldökük  nem hagyja őket, és legtöbbször magukra mondják ki az ítéletet, a gyors vagy lassú halált. A nyugat-európai 'hatvannyolcas' legendás diákvezérek és/vagy vörös terroristák pl. ma már (liba)zsíros szájú tőkések, és különböző zöld és/vagy liberális frakciókban és igazgatótanácsokban ülve gazdagodnak a szegények kizsákmányolásából. Hazai követőik dettó, csak egy szinttel lejjebb, és igyekeznek mindenütt 'megmondani a tutit'. Még a jezsuitáknál is.

Szerintem.