Régen, ha jól emlékszem még populáció-genetika órán hallottam először a klasszikus viccet a drága Wladimir János tanár úrtól, úgyis, mint egyik magyarázatát annak, hogy miként módosulhat a szaporodási közösségek génösszetétele:
Ül a kocsis a bakon, kezében a gyeplő. Ráér, a lovak lassan ballagnak, az eső szemerkél, de a keskeny úton nem tudja megelőzni a társzekereket, így bőségesen van ideje gondolkozni:
Csak nem jól van ez a világ elosztva! Az én apám a gróf volt (felsóhajt), a fiam is gróf (megpödri a bajuszát), csak én vagyok kocsis..."
Ma már ilyen nem eshet meg, ugyebár, általában nincsenek parádés kocsisok, az autóját meg gyakran az is maga vezeti, akinek tellene sofőrre. A mai főurak úgy látszik tanultak a gazdasági nehézségekbe sodródott Kovacschazy (remélem így PC!) úréktól, aki az éves mérleg elkészülte után így szólt a feleségéhez:
- Jól van Samukám, igazad van, meg is próbálhatjuk. Nu de tulajdonképpen a sofőrt is elküldhetnénk, ha te is megtanulnál b@szni!
A fentebbi klasszikus ma már másként aktualizálódott. A folytonos változás dialektikusan hozta magával az állandóságot. Ugyebár gyeplő helyett a kormányt fogja az ember fia, de ugyanúgy ráér dugóban morfondírozni.
Csak jól van ez a világ elosztva!
Az én apám tolvaj volt. A fiam is lebukott már, mert lopott.
Csak én vagyok miniszterelnök!
A miértekre választ kereső ember könnyen rátalálhat a másik klasszikus adaptációjára:
Ferenc és Kára szabadságuk alatt kettesben autóznak. Ferenc vezeti az autót, Klára egyszer csak kissé izgatottan megszólal:
- Édesem, álljunk már meg annál a benzinkútnál, van egy kis dolgom! Te meg is nézethetnéd addig a gumikat és tele is tankolhatnál, akkorra én is végzek.
- Jól van, drágám!
Így is történik. Feri ezek közben egyik szemével figyeli Klárit, aki odaszalad a kútvezetőhöz, puszi-puszi, bemennek a kútvezető irodájába, Klára elővesz valamit, a táskájából, megmutatja, utána a kútvezető pakol ki valamit a tárcájából, majd valami papírcetlit, az üvegajtón keresztül is látható, hogy névjegyet cserélnek, aztán Klára felpattan, a kutas is, kikiséri, puszi-puszi, Klára bepattan a kocsiba, elindulnak, integetés, puszidobás.
Ahogy kiérnek az útra, Ferit már nem hagyja nyugodni a kíváncsiság, meg mintha valami kis kellemetlen véglény is fickándozna benne, ezért nyíltan, őszintén, becsületesen rá is kérdez:
- Drágám! Ki volt ez?
- Jajj, te kis csacsi, nyugodj már meg! Tudod, évfolyamtársam volt, és ővele jártam, mielőtt veled megismerkedtem, és egy másik évfolyamtársamtól hallottam, hogy ez a kút az övé. Valami apró szamárságon összevesztünk akkor, és jöttél Te! Pedig előtte már az esküvőt tervezgettük...
- És ha akkor összeházasodtok, most benzinkutasné lennél? - kérdezi Feri, kissé önelégülten.
- Ahogy te tévedsz, édesem - válaszol Klára egy picit szárazabb hangon. Ha akkor hozzámegyek, ma ő lenne a miniszterelnök!
Azzal a reménnyel kívánok jó kántálást, hogy karácsonyra ez már nem lesz aktuális!