És a sztárügyvéd csak lényegesen nagyobb ösztönzésre mozdul meg, mint a jó ügyvéd. Sok-sok nulla kell neki.

Más. Kitalátor, írhatod a humorosat. Mégis a blog.hu-n maradok. Sajnálom elveszíteni azt a sok kommentet, átvinni meg minek? Asszem nem találom a helyem. Azt sem bánom, ha senki sem szól hozzám többé, de trágárságot meg fasisztázást nem akarok többé a blogomban. Ha nem értik meg a szándékaimat, miért írom, inkább maradok egyedül. Beszélgetni lehet, annak örültem is, de mindig elmegy vagy a szex, vagy a zsidó-fasiszta témakör, vagy szimplán a Göri féle trágárság irányába engem meg ez kikészít. Legalább te érts meg és ne tarts emiatt hülyének, hiszen te voltál a legelső, aki még a blogspoton hozzám szólt és akkor nagyon boldog voltam.

Több hurcolkodás sajnos már nem lehet, értelme ugyanis nincs. Ha végképp nem érzem jól magam, akkor kiszállok a blogoszférából. Bocs, hogy ennyire off voltam de neked szerettem volna elmondani mindezt.

.

Annyira nem jó, és remélem, az érintett harmadik "bloggericának" (hogy is kell írni a nőnemű bloggert?) is még, határesetként még elviseli.

Szóval csak annyit akartam írni (de ott nem ment) hogy úgy vándorol a blogod, mint Dorkában a fájdalom....

Bloggerina egyébként:) De Dorka legalább nem hurcolkodik, igaz, egyszer megtette de teljesen más okból és jól tette. Bár értem, mit is akartál mondani, ismerem a mondást:)

Visszatérve az ügyvédekre. Amikor először váltam a volt férjemtől (merthogy két házasság két válás volt) igen nagyon kétségbe voltam esve. Akarta ugyanis mindkét gyermeket, kapni szeretett volna tartásdíjat, nem adni. Megbízta az egyik legrámenősebb, gusztustalan ügyvédnőt, hogy képviselje. Húgom akkor még nem volt ügyvéd, bíró volt és egy hasonlóan nagypályás, akkor neves ügyvédet ajánlott nekem. Csak azt felejtette el mondani (pontosabban nem is tudta) hogy azért a csekélyke díjért, amit az ügyvéd tőlem ismeretség okán kért, nem mozdul meg. Őrület. Soha nem láttam, jelölteket küldött maga helyett, úgyhogy magam küzdöttem az igazamért, nyertem is, de ennyit a sztárügyvédekről.

Első gyermekünk születésekor még az egész országban, így Debrecenben is az állatenyésztésben akkor már elavultnak számító (csoportos fiaztató) 20 ágyas szülészeti kórterem volt a gyakorlat. Rögtön az ajtónál feküdt egy asszonyka, hogy Karinthyt idézzem, "vérben és mocsokban". A többi kismamát a beperdülő szülésznők, ápolónők szükségleteik szerint ellátták, a fiatal orvosok os odamentek szinte óránként egy-egy "Na, hogy van?" kérdéssel a kismamákhoz, és segítettek egymás betegén is, minden extra ellenszolgáltatás nélkül is.
Kivéve az ajtónál fekvő kismamához, őt műszakváltáskor, vizitkor mindig be/megmutatták, hogy "a professzor úr betege" , az ápolók, orvosok meg kis ívvel és nagy tisztelettel kikerülték, semni nem kérdezett tőle semmit, át sem húzták az ágyneműjét, még egy tiszta hálóinget sem kapott, nemhogy gyógyszert, pedig azért adták oda a megtakarított pénzecskéjüket a profnak, mert előre látható volt több komplikáció, és mert fokozot gondoskodást igényelt - volna.
De a Professzor Úr betegéhez senki nem is mert szólni.
A Professzor Úr meg szexuálisan viszonyult a kórteremhez: azaz mivel a pénzt előre megkapta, b@szott bemenni.
Azt hiszem Parkinson írt valami olyat a hierarchikus rendszerekről, hogy azokban előbb-uróbb mindenki eljut arra a szintre, amire már alkalmatlan.

Na, ugyanaz a történet csak orvosokkal. Szép. Most is így lehet szerintem, csak még ennél is sokkal rosszabb lehet a helyzet. Ne legyünk betegek, ne szüljünk, orvoshoz se menjünk soha. Nekem nincs is szándékomban:)

Vagy, ha muszáj, keressünk embert, jó embert! Többet ér, mint egy kiüresedett rang, cím.

Tanulmányozom a gyógynövényeket. Már annyi blogom van, arról is jó lenne indítani egyet, gondolkodom rajta:) Minden betegségre tud a természet orvosságot, bár a legjobb megelőzni. De azért a jó emberek kellenek:) És vannak is, különösen a vidéki, idős, egyszerű emberek körében.