Srí blogján olvastam, hogy Dorka leszokóban van a dohányzásról. Gratulálok!
Tapasztalatból tudom, hogy nagyon is jól segíti a leszokást, ha a megtakarítás egy részét a leszokó magára költi, akár olyanra is, ami irracionális.
Arra vigyázz csak, hogy félre ne lépj ( [;—) !), mint én, bő egy évvel a leszokás után. Ti. addig feljött rám az a 4 kiló, ami általános, de a kölkökkel focizva a téren nem néztem a lábam alá, és egy kutyaszaron megcsúsztam és baromi nagyot estem. A bokám csak fájt, de be se kékült, fel sem dagadt, gondoltam majd helyre jön. Annyi történt, hogy utána nem volt kedvem mozogni. Híztam 10 kilót egy szűk év alatt, aztán egy ónosesős reggel kiléptem a lépcsőházból...
Újabb +10 kiló.
Addig ugyanis rengeteget sétáltam, kirándultam a gyerekeimmel, fociztam a játszótéri apatársakkal stb., utána meg elvánszorogtam a játszótérre délutánonként, amíg az asszony pl. vasalt, leültem a homokozó szélére és pletyóztam a kismamákkal.
Amikor már elvileg nem is cigiztem, akkor is egy darabig még bejártam az intézeti bagózdába, mert csak hiányzott az a büdös nikotin. A legnehezebb az első évben két lakodalom volt, a vonatkozó kávékkal, sörökkel, töltött káposztával. Januárban szoktam le, de szeptemberben még többször álmodtam azzal, hogy rágyújtottam, és álmomban jól esett. Utána ez ritkult, de a stressz+kávé+a dohányzók látványa még mindig kísértett.
Egészen a következő nyárig, amikor valamit hallottunk Parajdról, megnéztük a térképen, hogy hol van, elpasszoltuk az akkor legkisebb gyerekünket a szüleimhez, és három gyerekkel elmentünk sóbányanézőbe, a legnagyobb lányom poratka-allergiáját és az én (akkor még) ismeretlen eredetű időszakos asztmámat gyógyítani.
Egyszer majd leírom a szép élményeket is, jó volt megtapasztalni az emberi tisztességet, vendégszeretetet, magyarságot, emberséget, levegőt és ízeket, szóval mindazt, ami miatt azóta is „honvágyam” van Erdélybe, pedig tudtommal az utóbbi párszáz évben nem éltek és nem is haltak ott őseim.
Na szóval első nap lementünk a bányába, remekül éreztük magunkat. Én különösen, mert a bánya hatása lassítja a szívet, és az nekem akkoriban sokat pörgött.
Felmentünk, és a szállásukon, a Telegdy ház mögött a drága, aranyos Gergelyné Erzsike néni (Áldassék a neve!) meleg ebéddel fogadott minket, holott erről szó sem volt, de ő tudta, hogy megszívja az embert a bánya, főleg az első napokban. Pihentünk egy kicsit, ebéd után, aztán irány a Hargita!
Másnap reggel köhögési rohamra ébredtem. Kimentem a trágyadombhoz (fürdőszoba akkor még nem volt), és elkezdtem köpködni. Olyan szagú lett a pofám a feljövő hurutos váladéktól, mintha csikkel teli hamutartót vacsoráztam volna, pedig akkor már bő másfél éve nem gyújtottam rá. Napközben aztán semmi bajom nem volt, lent rohangáltam a kölykökkel, homokoztunk a sóban, löktem őket a hintán, fociztunk, bányász-előtornász vezetésével gyógytornáztunk, a kápolnában hol imádkoztunk, hol kórusokat hallgattunk, gyorsan eltelt a négy óra, aztán fönt ebéd, kis ejtőzés és gyalogtúra a hegyre, fel a fenyvesekig.
Másnap reggel megint bagószagú ébredés, köpködés, és ez így ment napokig, majd’ egy hétig. Utána abba maradt, azóta sem szórakozás, piálás közben, sem válsághelyzetekben nem kívánom a cigit, sőt zavar a mások füstje. (Bár az akkor is zavart, amikor dohányoztam, soha nem szerettem dohányzó kocsiban utazni a vonaton, inkább – akkor még szabad volt, de ma meg még mindig lehet – kimentem a peronra időnként rágyújtani.)
Egyszóval, ha már túl vagy a nehezén, letelik a kritikus három hét, és utána sem pöffentesz rá legalább egy fél évig, érdemes megfontolni egy – legalább 2 hetes – parajdi nyaralást. Ha szereted a forgatagot, a zsivajt, a mulatozást, a zenés forgatagot, akkor Szovátafürdőn érdemes megszállni, de ha nem, hanem inkább a csöndet, akkor Parajdon vagy Felsősófalván. Szálláslehetőség az előre lefoglalttól a helyszínen kerítettig, a lakótelepi félszobától a családi házon át a panzióig minden változatban elérhető, az árak sajnos utolérték lassan a hazai színvonalat. Nyelvi nehézségekkel csak azok találják szembe magukat, akik nem tudnak magyarul. A rendőr hagyományosan khm.” rendőr” (ugyebár mindenki rendőrnek születik, csak van, aki továbbtanul…) , ráadásul úgy szokták odavezényelni valami színromán vidékről, na ő az, aki Parajdon sem ért magyarul. A „román” doktornő és a „román” ortodox pópa akcentus nélkül beszél magyarul. Utóbbinak a hívei is.
Mi magunknak főztünk, a családi házas elhelyezéseknél legtöbbször lehetőség van konyha-használatra, de a menü Parajdon és a szállodában is kifejezetten olcsó volt, a 3 fogásos kiadós ebéd 2004-ben valami 250 Ft volt. Kóser konyháról sajnos nem tudok, lehet, hogy Szovátafürdőn az is van, de nem biztos.
Szovátafürdőn már több a román, ti. ott nyaralnak, de azért magyarul senkire sem érdemes csúnyákat mondani, mert képesek megérteni.
A sóbánya a gyerekeknek, egészséges felnőtteknek sem árt, legfeljebb ők kevesebb időt töltenek lent, és többet a melegen telített sótartalmú (46%-os) medencében, vagy a környéken kirándulgatva. Jók a kocsmák is, a veres sváb Bayer Zsolt is ott tanult meg rendesen magyarul, csak részegen nem szabad okoskodni, mert a bányászok baromi nagyokat bírnak ám ütni. Ott sem mindenki szent, de ott még tudja a nagy többség, hogy aki embernek ganyé, az magyarnak is az. Meg fordítva is. Ki is közösítik.
Nem tudom miért, de nekem a románokkal és a cigányokkal is nagyon kedvező tapasztalataim voltak. Lehet, hogy azért, mert emberszámba vettem őket?
Ha megfogadod, megfogadjátok a tanácsomat, és elmentek, még írok egy-két hasznos információt.
Addig is egy találós kérdés: miért interkontinentális élvezet a dohányzás?
Azért, mert a génkezelt dohányt Kínában és Dél-Amerikában termelik, itt szívják, az USA-ban meg a tulajdonosok élvezik…