Kitalátor

A családi legendák szerint egyik ősöm volt az, aki - ha nagy a szükség, közel a segítség alapon - Budán a hegyvidéken járva beguggolt egy fenyőfától takart sziklahasadékba, és aztán egy utcával lejjebb "megtalálta" a szeplősök éttermét, merthogy az a sziklahasadék az étterem ventilátorának légbeszívó nyílása volt. Ez az én jussom is, hihetetlen érzékkel találom meg a nagy rendszerek kis testi hibáit, és szeretném, ha azokat más is kiröhöghetné. Mottó: Ami nem vidám, az nevetséges! [Feljegyzet = blog (magyarul).]

Friss topikok

Leszokás

2008.01.05. 20:58 Kitalátor (másként) gondolkodó

Srí blogján  olvastam, hogy Dorka leszokóban van a dohányzásról. Gratulálok!

Tapasztalatból tudom, hogy nagyon is jól segíti a leszokást, ha a megtakarítás egy részét a leszokó magára költi, akár olyanra is, ami irracionális.

Arra vigyázz csak, hogy félre ne lépj ( [;—) !), mint én, bő egy évvel a leszokás után. Ti. addig feljött rám az a 4 kiló, ami általános, de a kölkökkel focizva a téren nem néztem a lábam alá, és egy kutyaszaron megcsúsztam és baromi nagyot estem. A bokám csak fájt, de be se kékült, fel sem dagadt, gondoltam majd helyre jön. Annyi történt, hogy utána nem volt kedvem mozogni. Híztam 10 kilót egy szűk év alatt, aztán egy ónosesős reggel kiléptem a lépcsőházból...

Újabb +10 kiló.

Addig ugyanis rengeteget sétáltam, kirándultam a gyerekeimmel, fociztam a játszótéri apatársakkal stb., utána meg elvánszorogtam a játszótérre délutánonként, amíg az asszony pl. vasalt, leültem a homokozó szélére és pletyóztam a kismamákkal.

Amikor már elvileg nem is cigiztem, akkor is egy darabig még bejártam az intézeti bagózdába, mert csak hiányzott az a büdös nikotin. A legnehezebb az első évben két lakodalom volt, a vonatkozó kávékkal, sörökkel, töltött káposztával. Januárban szoktam le, de szeptemberben még többször álmodtam azzal, hogy rágyújtottam, és álmomban jól esett. Utána ez ritkult, de a stressz+kávé+a dohányzók látványa még mindig kísértett.

Egészen a következő nyárig, amikor valamit hallottunk Parajdról, megnéztük a térképen, hogy hol van, elpasszoltuk az akkor legkisebb gyerekünket a szüleimhez, és három gyerekkel elmentünk sóbányanézőbe, a legnagyobb lányom poratka-allergiáját és az én (akkor még) ismeretlen eredetű időszakos asztmámat gyógyítani.

Egyszer majd leírom a szép élményeket is, jó volt megtapasztalni az emberi tisztességet, vendégszeretetet, magyarságot, emberséget, levegőt és ízeket, szóval mindazt, ami miatt azóta is „honvágyam” van Erdélybe, pedig tudtommal az utóbbi párszáz évben nem éltek és nem is haltak ott őseim.

Na szóval első nap lementünk a bányába, remekül éreztük magunkat. Én különösen, mert a bánya hatása lassítja a szívet, és az nekem akkoriban sokat pörgött.

Felmentünk, és a szállásukon, a Telegdy ház mögött a drága, aranyos Gergelyné Erzsike néni (Áldassék a neve!) meleg ebéddel fogadott minket, holott erről szó sem volt, de ő tudta, hogy megszívja az embert a bánya, főleg az első napokban. Pihentünk egy kicsit, ebéd után, aztán irány a Hargita!

Másnap reggel köhögési rohamra ébredtem. Kimentem a trágyadombhoz (fürdőszoba akkor még nem volt), és elkezdtem köpködni. Olyan szagú lett a pofám a feljövő hurutos váladéktól, mintha csikkel teli hamutartót vacsoráztam volna, pedig akkor már bő másfél éve nem gyújtottam rá. Napközben aztán semmi bajom nem volt, lent rohangáltam a kölykökkel, homokoztunk a sóban, löktem őket a hintán, fociztunk, bányász-előtornász vezetésével gyógytornáztunk, a kápolnában hol imádkoztunk, hol kórusokat hallgattunk, gyorsan eltelt a négy óra, aztán fönt ebéd, kis ejtőzés és gyalogtúra a hegyre, fel a fenyvesekig.

Másnap reggel megint bagószagú ébredés, köpködés, és ez így ment napokig, majd’ egy hétig. Utána abba maradt, azóta sem szórakozás, piálás közben, sem válsághelyzetekben nem kívánom a cigit, sőt zavar a mások füstje. (Bár az akkor is zavart, amikor dohányoztam, soha nem szerettem dohányzó kocsiban utazni a vonaton, inkább – akkor még szabad volt, de ma meg még mindig lehet – kimentem a peronra időnként rágyújtani.)

Egyszóval, ha már túl vagy a nehezén, letelik a kritikus három hét, és utána sem pöffentesz rá legalább egy fél évig, érdemes megfontolni egy – legalább 2 hetes – parajdi nyaralást. Ha szereted a forgatagot, a zsivajt, a mulatozást, a zenés forgatagot, akkor Szovátafürdőn érdemes megszállni, de ha nem, hanem inkább a csöndet, akkor Parajdon vagy Felsősófalván. Szálláslehetőség az előre lefoglalttól a helyszínen kerítettig, a lakótelepi félszobától a családi házon át a panzióig minden változatban elérhető, az árak sajnos utolérték lassan a hazai színvonalat. Nyelvi nehézségekkel csak azok találják szembe magukat, akik nem tudnak magyarul. A rendőr hagyományosan khm.” rendőr” (ugyebár mindenki rendőrnek születik, csak van, aki továbbtanul…) , ráadásul úgy szokták odavezényelni valami színromán vidékről, na ő az, aki Parajdon sem ért magyarul. A „román” doktornő és a „román” ortodox pópa akcentus nélkül beszél magyarul. Utóbbinak a hívei is.

Mi magunknak főztünk, a családi házas elhelyezéseknél legtöbbször lehetőség van konyha-használatra, de a menü Parajdon és a szállodában is kifejezetten olcsó volt, a 3 fogásos kiadós ebéd 2004-ben valami 250 Ft volt. Kóser konyháról sajnos nem tudok, lehet, hogy Szovátafürdőn az is van, de nem biztos.

Szovátafürdőn már több a román, ti. ott nyaralnak, de azért magyarul senkire sem érdemes csúnyákat mondani, mert képesek megérteni.

A sóbánya a gyerekeknek, egészséges felnőtteknek sem árt, legfeljebb ők kevesebb időt töltenek lent, és többet a melegen telített sótartalmú (46%-os) medencében, vagy a környéken kirándulgatva. Jók a kocsmák is, a veres sváb Bayer Zsolt is ott tanult meg rendesen magyarul, csak részegen nem szabad okoskodni, mert a bányászok baromi nagyokat bírnak ám ütni. Ott sem mindenki szent, de ott még tudja a nagy többség, hogy aki embernek ganyé, az magyarnak is az. Meg fordítva is. Ki is közösítik.

Nem tudom miért, de nekem a románokkal és a cigányokkal is nagyon kedvező tapasztalataim voltak. Lehet, hogy azért, mert emberszámba vettem őket?

Ha megfogadod, megfogadjátok a tanácsomat, és elmentek, még írok egy-két hasznos információt.

 

Addig is egy találós kérdés: miért interkontinentális élvezet a dohányzás?

Azért, mert a génkezelt dohányt Kínában és Dél-Amerikában termelik, itt szívják, az USA-ban meg a tulajdonosok élvezik…

4 komment

Címkék: parajd dohányzásról leszokás sóbánya

A bejegyzés trackback címe:

https://kitalator.blog.hu/api/trackback/id/tr20286237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Srí 2008.01.05. 23:28:48

Sajnos én sem tolerálom egyáltalán a dohányfüstöt a környezetemben. Az magától értetődik, hogy a házban nem, de a kertemben sem:) Tudják rólam és kibírják, akik hozzám jönnek.

Erdély, a nagy szerelem...ott is szívesen élnék. Visszavágyom, olyan jó volt ott pedig csak 2 hetet töltöttem ott összesen, írtam róla a blogomban.

hcrules 2008.01.06. 12:07:49

Parajd tényleg nagyon jó hely, mindenkinek csak ajánlani tudom! Mi nem a Telegdyban szálltunk meg, de enni elmentünk oda egyszer-kétszer.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.01.06. 13:30:59

Mi sem ott szálltunk meg, hanem a kis zsákutcában mögötte, a Kis-Küküllő partján, Gergely Laci bácsiéknál. Arra nem futotta, hogy étteremben ebédeljünk, de az első években az itteniekhez képeset sokkal jobb és olcsóbb söröket lehetett inni...

hcrules 2008.01.06. 23:26:24

Mikor először voltunk ott akkor még meg lehetett fizetni az éttermet, legalábbis egyszer belefért. Főleg éretségi utáni nyáron ballagási pénzből, és úgy hogy ismerősöknél aludtunk :) Mikor tavalyelőtt voltunk akkor már közel itthoni árak voltak. Viszont a sör talán még mindíg olcsóbb Erdélyben - legalábbis Nagyváradon igen.
süti beállítások módosítása