Kitalátor

A családi legendák szerint egyik ősöm volt az, aki - ha nagy a szükség, közel a segítség alapon - Budán a hegyvidéken járva beguggolt egy fenyőfától takart sziklahasadékba, és aztán egy utcával lejjebb "megtalálta" a szeplősök éttermét, merthogy az a sziklahasadék az étterem ventilátorának légbeszívó nyílása volt. Ez az én jussom is, hihetetlen érzékkel találom meg a nagy rendszerek kis testi hibáit, és szeretném, ha azokat más is kiröhöghetné. Mottó: Ami nem vidám, az nevetséges! [Feljegyzet = blog (magyarul).]

Friss topikok

  • főpilóta: @Kitalátor (másként) gondolkodó: Oké, mert én most se tudom (meg se próbálok telefonon keresztül p... (2018.03.11. 20:18) Népvándorlási fogalmak
  • Manyecska: Dehogynem. :D :D:DD (2013.11.18. 14:25) A demokrácia és a jogállamiság ára
  • Böczike: @nyekk: JOBBIK 2003-ban alakult párttá! Rendszeresen látogatom több éve az MSZ(M)P, a FIDESZ és a ... (2012.09.23. 14:08) Nyílt levél Vona Gábornak és habzószájú médiapatkányainak
  • Kitalátor (másként) gondolkodó: @épészmérnök: Ja! Meg "nem sz@r ez, hogy elkapkodjuk"! De azért ahol van munkaerő, forrás, alapany... (2012.09.18. 12:49) Meg vagyunk már számolva?
  • Kitalátor (másként) gondolkodó: A böjt csak imával eredményez lelki megújulást, önmagában fogyókúra, áldozat a Testisten nevű bálv... (2012.09.17. 12:55) Fogyi?

Lóláb és lebukás

2008.01.02. 18:01 Kitalátor (másként) gondolkodó

Az általam nem igazán kedvelt, inkább vakmerőségéről mint tárgyilagosságáról ismert, időnként provokátor-gyanús - Kuruc.info-n Jéney Szabolcs billentyűzetéből, a falanx.hu-n is tükrözve megjelent régebben egy eléggé pongyola cikk, de valami csodálatos dokumentációval (1, 2, 3, 4.). Röviden összefoglalva: az MSzP heti szócsövének és a Hit Gyülekezet televíziójának „sztárja”, Mészáros Tamás  bizonyítottan lelki rokonságban áll miniszterelnökünk közvetlen hozzátartozóival (1, 2), azaz jogerősen elítélték őt is lopások miatt.

A Magyar Rendőr című lap 1969. november 27-i számának vonatkozó oldalát elnézegetve, érdekes dolgokra következtethetünk, bár ezt az idézett szerző is megteszi: „Vajon mit írhatott alá Mészáros, hogy az ítélet után, 1973-ban felvették a Magyar Rádióba?”

A kérdés mondhatnánk, költői.

A hálózati személyek kiválasztásának és beszervezésének egyik útja a zsarolható, jellemhibás, bűnöző hajlamú személyek kiválasztása. A rendőrújságban még úgy szerepel, mint „nem is csekély társadalmi veszélyességű műgyűjtő”, aki szabadlábon védekezik, sőt másodállását is megtarthatta, hiába lopta el onnan is a magnetofont, jól kiállított orvosi papírok miatt nem tartóztathatták le. Nem ismerős ez manapság is, főleg kormányzati körökből? A rendőrmaffiába beépült (moszados?) magánhadsereg-alapító Tasnádi Péter, Veres János pénzügyminiszter barátja és üzlettársa, Kabai Károly, no meg szentéletű tisztaságos Lendvai Ildikó bizalmi embere és kampányfőnöke, Csonka Gábor mind-mind így kerülnek ki hosszabb-rövidebb időre a rács mögül. Azt nem is sejthetjük, hány „jó elvtárs” mentesült így már a büntetőeljárás alól is. Persze olyanok is éltek, élnek ezzel a módszerrel, akik lehet, hogy közvetlenül nem szemek a láncban, hiszen a semmiből pár év alatt milliárdossá lett tüzépes lányának sem kellett börtönbe vonulnia azért, mert a születésnapjára kapott sportkocsijával kiirtott egy kispolszkis családot. Addig napolgatták el a tárgyalásokat, amíg el nem évült a dolog, és különben is, papírja volt róla, hogy hiányzik a börtöntűrő képessége.

Nem új ez az eljárás. Valamikor még valami verset is tanultunk a Vörös Segélyről, aminek az volt a refrénje, hogy „Elvtárs, segítsd a lebukottakat!” Meg is teszik, a mai napig, sőt, ha kell, még a múltját is eltörlik, ha sikerül.

Elsőéves voltam az Agráron, amikor a kollégiumban látványosan elszaporodtak a pókerpartik, és velük párhuzamosan, alig késleltetve a lopások. Először csak pénzek tünedeztek el, de utána értéktárgyak is, aztán pont a tavaszi vizsgaidőszak előtt a jobb öltönyök is. Én olcsón megúsztam, nekem csak a kedvenc nyakkendőm párolgott el. A kettő közötti összefüggést egyre többen láttuk, de az illetékes elvtársak valami feltételes gátlás következtében nem vettek addig tudomást róla, míg az egyik latin-amerikai hallgató fejest nem ugrott a negyedikről a betonra, és búcsúlevelében az akkor, a ’80-as évek elején hatalmas összegű, valami százezres nagyságú póker-adósságát nevezte meg tette okaként. Beindult a suttogó propaganda is, hogy biztos ő volt a tolvaj is, mert felelőtlenül licitált. Pár napig nem is volt lopás, de aztán két kézilabdás, jól megtermett hallgató hamarabb ment vissza edzésről, és a szobájukban találták az ötödéves Edömért (persze, nem így hívják, de a franc se akar pereskedni), aki mindkettőjük öltönyét már a karjára privatizálta a szekrényből. Elkapták, és addig a levegőben tartották, amíg kiabálásukra fel nem jött a kollégiumi nevelőtanár, meg talán az igazgató is, és kihívták a rendőröket. Próbálták kérdezgetni, hogy miért, meg egyáltalán, de semmire nem válaszolt. A kiérkező rendőrök is megpróbálták a helyszínen, tanúk előtt kihallgatni. Azoknak már megszólalt, de csak annyit mondott, hogy csak Vass főhadnagy elvtárs jelenlétében hajlandó beszélni. A rendőrök fogták az adást, és elvitték, idétlen zsargonjukban „előállították”. (Az előállítás, a kreáció jó dolog is lehet, a rossz nyelvek szerint Tomcat is ivartalanul, rendőrségi előállítás útján szaporodik.)

Pár nap múlva az egyetem aulájában, teljes rendkívüli kari gyűlésen számoltak be arról, hogy a nyomozás minden kétséget kizáróan bebizonyította Edömér bűnösségét, és a rektori tanács mellékbüntetésként, a bírósági eljárás eredményétől függetlenül az ország összes felsőoktási intézményéből 3 évre kizárja, és megsemmisíti addigi vizsgaeredményeit. Ez ugyebár azt jelentette volna, hogy legjobb esetben 8 év múlva juthat diplomához.

Teltek, múltak az évek, egy év csúszással én is befejeztem tanulmányaimat, és egy üveg konyakkal elértem, hogy azonnal hívjanak be, a maradék sorkatonai szolgálati időm letöltésére, úgy, hogy ne vigyenek tartalékos tiszti kiképzésre. Csak leszerelés után tudtam meg, hogy ugyanaz a kieges tiszt, ugyanazért a konyakért, ha azt kérem, „véletlenül” beejtette volna a kartonomat a pácélszekrény mögé (akkor még nem volt elektronikus nyilvántartás), és mivel előző évben festettek, nem is került volna elő, talán még a mai napig sem.

Így aztán bevonultam ismét, tizedesként sorkatonának az akkor alapított Gyönygyös-Abasári Gépesített Lövészdandárhoz. Nem egyedül voltam hasonló cipőben, egy atomfizikus srácot a ruharaktárba osztottak be, protekcióval, így aztán részecskék helyett szaros gatyákat számlálgatott, viszont minden hétvégén hazautazott. Józsival, aki elsőben évfolyamtársam, Kalocsán meg katonacimborám volt, meg ismét katonatársak lettünk, bár ő otthagyta az agrárt, és más irányú főiskolát végzett. Nem igazán tudtak velünk mit kezdeni, a kopaszokat alapkiképzés címén idomították, arra már megvolt a tisztes állomány, úgyhogy szinte bocsánatkérőleg kérdezték, hogy nem akarunk-e menni a töbiekkel mezőgazdasági munkára. Hogyne akartunk volna! Mindketten friss házasok voltunk, és nem igazán növelte az önbecsülésünket, hogy az asszonytól kell egy sörre valót is kunyerálni.

Az ország keleti felébe vezényeltek minket, almát szedni. Négyfős brigádokba osztódtunk, hozzánk még egy nős és egy meggyűrűzött katona került. Olyan egy hét után feltűnt a főnökeinknek és a gazdaság vezetőinek is, hogy mi naponta és fejenként legalább annyi almát szedünk, mint a többi brigád négy-négy tagja együttvéve,  és az ő munkájukban nem volt sok köszönet, mert sok volt benne a törött. A csapatot át is vezényelték krumplit szedni, amitől féltem, mert nem szeretek olyat szedni, ami térden alul terem, de minket megkértek, hogy menjünk már az átrakóba dolgozni.

Ott az volt a feladatunk, hogy a beládázott almát „szovjet” vagonokba rakjuk, targoncások segítségével. A gazdaságnak naponta egy-két vagon jutott, de ha kettő, akkor a másodikat már túlórában raktuk meg, és azt meg másnap zsebbe kifizették. Pár nap után észrevették a környéken, hogy hiába van nálunk pénz, nem a büfében ülünk egész nap, és nem isszuk le magunkat, hiába lehet szeszt is kapni. Ebéd után megittunk ugyan egy-egy üveg sört, vagy négyen egy üveg bort, de azzal megelégedtünk. Jöttek a szomszéd rámpákról is, hogy nem segítenénk-e nekik is, megfizetnének. Megbeszéltük a mi átadónkkal, hogy mehetünk, csak a targoncások mindig tudják, hol vagyunk, és ha befut a gazdaság számára egy vagon, azt kell először megraknunk. Volt is minden nap 2-3 maszek vagonunk, 1200, illetve a hűtősöket 1400 Ft-ért raktuk be. (Amikor bevonultam, 4800Ft volt a felbruttósított gyakornoki fizetésem havonta.)

Egyik nap az átadó kertészmérnök mondta, hogy másnap temetésre megy, a főnöke, a „főmérnök elvtárs” fogja helyettesíteni, majd a targoncások bemutatnak neki minket. Úgy is lett, másnap reggel a targoncások jöttek a melegedőhöz, hogy menjünk, mert jön a „főmérnök elvtárs”. Ahogy közeledtünk, kiszállt a szolgálati Volgából, mi meg Józsival egyszerre köszöntünk neki, hogy „Szevasz, Edömér!”

„Szevasztok, szevasztok, nekem dolgom van, intézzetek mindent, ahogy eddig!” - mondta, majd vörös fejjel bevágódott a kocsiba és elhajtatott. Megkérdeztük a targoncásokat, el is mondták, hogy öt éve dolgozik ott, két éve ő a főmérnök, amióta elvégzett valami szakmérnökit is.

Ennyit a Rektori Tanács fegyelmi határozatáról.

Az Edömér által emlegetett Vass főhadnagyról Debrecenben szinte mindenki tudta, hogy a helyi operatív tiszt volt, fedő beosztása – legalábbis őrnagy korában – gazdasági főnyomozó volt.

Persze nem Edömér volt az egyetlen tégla a falban.

Volt a koliban egyszer, pontosabban sokszor csoportbulink, de az egyik emlékezetesebbre sikerült, mint a többi. Az ünnepelt lány egy gyönyörű kisplasztikát kapott, két tojásból és egy kocsigyertyából összeállítva, fekete kóccal díszítve, az ünnepelt fiú meg köztudomásúan lóbolond volt, ezért, ha egy egész lovat nem is tudtunk neki keríteni, egy gyönyörű, kívül vörös bársony, belül ezüstfehér selyem díszdobozban kapott egy lófalloszt.

Volt rengeteg pia is, úgyhogy ez az alkalommal volt életem egyik filmszakadása a kettő közül. Másnap illendően másnaposok voltunk, de hétfőre már alig fájt itt-ott. Hétfőn az első előadáson mindig olvasott katalógus volt, ezért csodálkoztunk, hogy nem jött a lóbolond srác, csak a második óra elejére.

Összébb húzódtunk a következő szünetben, heccelni, hogy biztos harmadnapos, de ő elmondta, miért maradt otthon.

Felhívta az unokabátyja, aki egyenruhásként szolgált a BM III-as Főcsoportfőnökségén, és elmondta lóbolond csoporttársunknak, hogy kik voltak ott a bulin, ki, milyen ajándékot kapott, miket ettünk, miket ittunk, milyen, akkor pornónak minősülő filmet néztünk (videó még nem volt), milyen dalokat énekeltünk. Az a rejtély is megoldódott, hogy hová lett a Debreceni ÁG által palackozott ágyas körtepálinkás üvegből a körte. Kiderült, hogy én ettem meg, alighanem az idézte elő nálam a filmszakadást. No meg azt is mondta a rokon, hogy ez a vonal most tiszta, de mi figyeljünk oda, mert nagyon aktív tégla van közöttünk.

Beszélt aztán még más jelentésekről is. Az egyik srác, aki kollégista volt ahhoz képest, hogy alig pár km-re lakott az egyetemtől, gyanús lett. Ő nem volt a csoporttársunk, de jó haver volt, és a jelentett eseményeknél mindig jelen volt. Akkor még nem tudtam, hogy a besúgóságból úgy tudott ő is szabadulni, mint a többiek, hogy belépett a Pártba, és ha jól dolgozott, ötödéven fel is vették. Különben is, akkor még csak vagy harmadévesek voltunk, ezért úgy döntöttünk, hogy kiugratjuk a nyulat a bokorból.

Imivel, akiben teljesen megbíztam, a téglagyanús srác füle hallatára beszélgetni kezdtünk a dísznövényekről. Nekem „hirtelen eszembe jutott”, hogy voltam évfolyamtársainknál az albérletükben, „és képzeld, milyen nagy fa…ok, kokacserjét nevelnek virágcserépben”.

Harmadnapra rá sápadtan, feldúlva jöttek nevezett évfolyamtársaink. Elmondták, hogy előző este becsengetett két rendőr és egy civil, mutattak valami házkutatási parancsot, bementek, a két rendőr megállt az ajtóban, a civil meg végignézte az összes egzotikus dísznövényt (botanikus kertekből vett vagy szerzett szaporító anyagokból neveltünk sokan ilyen, akkoriban virágboltokban nem is látható egzótákat), közölte, hogy nagyon szépek, majd elmentek. Ők meg egész éjjel nem tudtak idegességükben aludni, mert tele volt több fiókjuk Pestről frissen hozott szamizdatokkal. Annyira titokban terjesztették, hogy bizony én sem tudtam, hogy rajtuk keresztül érkezik, én is utólag ijedtem meg. Ők meg azóta sem tudják, mit kerestek náluk a rendőrök.

Ez a besúgó srác nem tudom, mit követett el, az is lehet, hogy a szüleinek volt valami stiklije, de az is, hogy meggyőzték, hogy csak akkor veszik föl, ha aláír. Most jól van, örökölt egy menő vállalkozást, és nem tette tönkre, no meg jót szakított a kárpótlásból és a privatizációból, a fillérekért felvásárolt kárpótlási- és tulajdonjegyekkel.

Edömérrel nem tudom, mi van, nem jártam arra azóta, de gondolom, egymásra találtak Veres Jánossal, egy évvel járt alatta, de az is lehet, hogy Baja Ferenccel együtt gründolták össze azt a bizonyos nemzetbiztonsági vodkagyárat.

Ha feltűnne a politikai celebek között, azt hiszem, nevesíteném, bár a balliberális  szavazókat nem zavarja valamiért, ha tolvajra kell bízniuk az értékeiket. Van valami latin mondás is erről...

Szólj hozzá!

Címkék: humor átverés bűnözők téglák balliberális

A bejegyzés trackback címe:

https://kitalator.blog.hu/api/trackback/id/tr85282309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.