Kitalátor

A családi legendák szerint egyik ősöm volt az, aki - ha nagy a szükség, közel a segítség alapon - Budán a hegyvidéken járva beguggolt egy fenyőfától takart sziklahasadékba, és aztán egy utcával lejjebb "megtalálta" a szeplősök éttermét, merthogy az a sziklahasadék az étterem ventilátorának légbeszívó nyílása volt. Ez az én jussom is, hihetetlen érzékkel találom meg a nagy rendszerek kis testi hibáit, és szeretném, ha azokat más is kiröhöghetné. Mottó: Ami nem vidám, az nevetséges! [Feljegyzet = blog (magyarul).]

Friss topikok

  • főpilóta: @Kitalátor (másként) gondolkodó: Oké, mert én most se tudom (meg se próbálok telefonon keresztül p... (2018.03.11. 20:18) Népvándorlási fogalmak
  • Manyecska: Dehogynem. :D :D:DD (2013.11.18. 14:25) A demokrácia és a jogállamiság ára
  • Böczike: @nyekk: JOBBIK 2003-ban alakult párttá! Rendszeresen látogatom több éve az MSZ(M)P, a FIDESZ és a ... (2012.09.23. 14:08) Nyílt levél Vona Gábornak és habzószájú médiapatkányainak
  • Kitalátor (másként) gondolkodó: @épészmérnök: Ja! Meg "nem sz@r ez, hogy elkapkodjuk"! De azért ahol van munkaerő, forrás, alapany... (2012.09.18. 12:49) Meg vagyunk már számolva?
  • Kitalátor (másként) gondolkodó: A böjt csak imával eredményez lelki megújulást, önmagában fogyókúra, áldozat a Testisten nevű bálv... (2012.09.17. 12:55) Fogyi?

"...lélek és szellem vagyunk, és miénk a test..."

2007.05.25. 13:23 Kitalátor (másként) gondolkodó

Barátomnak elküldtem a következő fájdalmasan gyönyörű verset, amit BIG jóvoltából és bevezetésével Tomcat blogjáról másoltam le:

" Anno a váci börtönben bádoglemezzel fedték be az ablakokat, hogy a rabok ne lássanak be véletlenül se az ÁVH-s laktanyába. Levegõtlen lyukká változtak a cellák... Valahogy ide vág: Tamás se lát kék eget, s a hatalom aljas hálóját nyögi. Szánom azoknak, kik nem is hallottak az akkori rémségrõl, amit még mindig obeliszk õriz felemelt, fenyegetõ ujjként a téren, hol valamikor országunk zászlaja lengett; de most kordon feszül és erõszak lappang, közben keselyûként ül tort körötte a régi gyilkosok kivénhedt, károgó hada.

A rabság levegõje terjeng, nem érzitek?..."

Tollas Tibor: Bebádogoztak minden ablakot

Az életből csak ennyi fény maradt,
Csillagos ég, tenyérnyi napsugár.
Ezt vártuk nap-nap, homályos falak
Üregéből esténkint délután.
S elvették ezt is, a tenyérnyi napot,
Bebádogoztak minden ablakot.

Tágult szemekkel kék tengerét látom
Nápolynak, s fénylő partjai felett
Még vár a Vezuv, pipál, és a tájon
Barnára lesült boldog emberek...
Látjátok? Éjben élünk, mint vakok,
Bebádogoztak minden ablakot.

Tízen fekszünk egy fullasztó szűk lyukba',
A szánk kapkodja be a levegőt,
Mint partravetett halak kopoltyúja
Tátogunk némán, érzed, nincs erőd
Szívni az étel- és ürülékszagot,
Bebádogoztak minden ablakot.

Az alpeseknek fenyves illatából
Míg csokrot küld a hűs nyugati szél,

És lelket öblít fenn a tiszta távol,
S mosolygó hegyek hószaga kísér.
Itt tegnap társam tüdőbajt kapott.
Bebádogoztak minden ablakot.

Csendet hasít a sétahajó kürtje.
A falon sikló leánykacagás

Nem visszhangzik már zengőn a fülünkbe,
S az ezersipú nyár már nem orgonáz.
Süket a cellánk, minden hang halott,
Bebádogoztak minden ablakot.

Túl Barcelona kertjein szitálva
Egy barna asszony meleg hangja búg,
És alkonyatba pendül gitárja,
Hol táncolóktól tarka még az út;
S fülünkbe folynak az álmos napok...
Bebádogoztak minden ablakot.

Tapintanánk a bársonyos egekbe,
Ujjunk begyéből kiserken a vér.
Mint koporsóba, be vagyunk szegezve,
Csak daróc szúr, vagy poloska ha ér.
Simogatnánk a sugaras napot:
S bebádogoztak minden ablakot.

Londonban bál van, sima termén siklik
A sok, selyembe öltözött, leány.
Puha hajuknak hamvassága izzik
Lágy bútoroknak tükrös hajlatán.
Nyugat táncol, tán végképp eladott?!...
S bebádogoztak minden ablakot.

Nyelvünket mosta friss tavasz zamatja.
Most nyögve nyeljük nyirkos kortyait
Az alvadt bűznek, hol minden falatra
Émelygő gyomrod felfordulna itt.
De nyeljük le a végső falatot,
Bebádogoztak minden ablakot.

Az éhség-marta testünket telt álom
Lakatja jól, s ínyenc ételek
Ízét kínálja Párizs; szinte látom,
Hogy kúszik el a neonfény felett
A Néma Rém, s nem lesz több hajnalod...
Bebádogoztak minden ablakot!

A rádiók csak üvöltsék rekedten
A szabadságot s az ember jogát.
Itt érzi csak befalazott testem
A milliókkal Moszkva ostorát.
S Váctól Pekingig zúgják a rabok:
Ha nem vigyáztok, az egész világon
Bebádogoznak minden ablakot!

 (Vác, Fegyház, 1955)

Jött is a válasz:

"Szia!
Köszönöm a verset.
Csak annyi a bajom ezekkel a dolgokkal hogy MOST még mindig azzal van MINDKÉT oldal elfoglalva hogy a múltban kinek voltak NAGYOBB bűnei. melyik bocsánatosabb és melyik a súlyosabb. De GYILKOSOK HAZUGOK MIND. Az egyszerű nép meg építés haladás helyett most MUTOGAT. JOBB ÉS BAL VEZÉNYSZAVÁRA.

NEM KÉNE MÁ ABBAHAGYNI? Anyú, a Pisti belémrúgott. Nem is igaz! A Józsi megharapott és azé. De nem! De Igen! ........ Jön anyuka és azt mondja: Hagyjátok abba fáj a fejem. tessék itt van egy-egy TIBI csoki. Hú de jó. (esznek) Te Pisti jössz labdázni? Persze Józsi megyek. Labdáznak, az egyik veszít a másik nyer. A vesztes megszólal: a te csalsz. A te csokid nagyobb volt adjál belőle. Nem is igaz. De nem! De Igen! ..................
Te (...)!
Csodálkozunk hogy szomszédaink szó szerint körberöhögnek minket?"

A válasz afféle "nép szava" tulajdonképpen. A csöndes többség igazodik be így valami titokzatos koordináta rendszerbe, mert csalódott a politikai rendszerváltásban, csalódott a médiában, csalódott a kapitalizmus gazdasági mechanizmusaiban. A szocializmusban is, de azt az újabb csalódások lassan elfedik.

Nem veszik észre a nagy csapdát: az érték-relativizálást. A racionalista tudományokhoz hasonló redukcionizmus megjelent a világnézetekben, ami jobboldali, az náci, fasiszta, Hitler, Szálasi, vesztes, ami baloldali, az szocialista, ujjáépítés, stabilitás, létbiztonság, kis hibák, kijavítások, életszínvonal-emelkedés, internacionalizmus, de olyan, ahol nekünk a legjobb, mert van mit enni.

Arról soha nem volt valahogy szó, hogy azért Nyugat-Európát is újjáépítették, az életszínvonal ott is talán emelkedett, a szociális gondoskodás fejlettebb formái is kialakultak, és azt is csak a legvégén emlegették egy kicsit, hogy azonos értékű végzettséggel, azonos, munkával 10×-20× annyi bér jutott egy nyugati dolgozónak, mint egy vörösterror alatt élőnek. A nyilvános és a suttogó propaganda Rákosi és Kádár alatt is a dicső vezér puritán életéről szólt, és csak kevesen tudhatták meg, hogy a többiek a nép nyomorgása közben vígan élték a közép-ázsiai basák életét a különrepülőgépes bevásárlásaikal, a zabrált kastélyokban és a vadászataikkal, szexorgáikkal.

A másik (nemzeti)  szocializmus jelentős képviselői eltűntek. Aki túlélte a háborút, az vagy emigrált és egyesével vadászta le a Moszad, vagy itt gyilkolták le bosszútól hörgő vérszomjas "népbíróságok", ahol Justiciának kiszúrták a szemét és ellopták a mérlegét. Az ott elítéltek többsége persze ártatlan volt. A kisnyilasok igazolás nélkül átléphettek a kommunista pártba. Át is léptek. Emlékszem, mekkora közröhely volt abból, hogy Szendrőben nem sokkal halála után lebontották a volt párttitkár házát, és előkerült a tetőből a nyilas-egyenruhája és fegyvere. Persze, csak halkan röhögtünk, és az újságok sem írták meg. A '70-es években nem írtak ilyen csúfságokat.

A nemzetközi szocializmus, az internacionalizmus vezéralakjai és azok örökösei viszont itt vannak közöttünk. Ha háborús bűneikért egyáltalán nevesítették őket, a média krokodilkönnyeket hullatott szegény öreg nyugdíjasokért. Ha viszont valahol találnak egy nemzeti szocialista háborús bűnösnek vélt öregembert, ugyanez a média víjjogva örvendezik. A nemzetközi szocialisták politikai hatalmukat megőrizve azóta totális gazdasági hatalmat is szereztek, és megtartották hozzá szinte a teljes médiát. Meg az öntudatot. Azt a "proletár" öntudatot, amelynek az a lényege, hogy 1. Nekik mindig igazuk van. 2. Ha nem, akkor automatikusan az 1. pont lép életbe. Bocsánatot esetleg a halálos ágyukon kérnek, de ezt az örökösök által fizetett orvosok általában szedálással meggátolják.

Közben az internácik szivárogtatják a propagandát, hogy milyen keresztények a magyarok, ha nem bocsátanak meg ellenségeiknek. Nekik.

Van-e bűnbánat nélkül bűnbocsánat?

A legtöbb kereszt(y)én egyház az tanítja, hogy nincs. Pedig Jézus Krisztus és Szent István diakónus, első szent vértanú példája mást mutat: Uram, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek. Csak azt hiszik, hogy tudják, és valami magasztosnak vélt cél érdekében ontják az igazak, a jók vérét.

Ez akkor és ott "bejött". De nekünk már rendes vértanúink sincsenek. "A legjobbak ottmaradtak."(Frankl) Koncentrációs táborokban, gulágokon, munkaszolgálatban, fronton, hadifogságban, kényszermunka-táborokban, pincebörtönökben, drótakadályokon, aknamezőkön. És nem jött utánpótlás, mert az élet parancsa erősebb volt, mint a hit parancsa, és ha itt nem is etették meg a csecsemőiket az emberekkel a kommunisták, mint Ukrajnában és Kambodzsában, és talán Észak-Koreában ma is, de a XX. században lakosságszámunkat, GDP-nket messze meghaladó arányban népesítettük be a Mennyek Országát. A század első felében vértanúkkal és szenvedéstűrő boldogokkal, szentekkel, a második felében meg angyalokkal. Közel ötmillió magyart öltek ki az anyjából. Volt persze rengeteg tudományos alapon, afféle kockázatbecsléssel végrehajtott abortusz is, ám a betegek, a gyengék valahogy nem lettek kevesebben, de a zseniktől sikerült megvédeni a magyar népet.

Az ezredfordulóra kifogytunk a hitből, kifogytunk a vértanúkból.

Hiszen még az egyházak vezetői is a megmaradás érdekében vagy az árulást, a kollaborációt választották, vagy a külső, esetleg belső emigrációt, amivel meg követőiket árulták el. De hát írva van, hogy az vesse rájuk "... az első követ, aki bűntelen ..." De itt mindenki bűnös, aki még él.

Az őskereszténység még a szegények megszégyenítését is az égbekiáltó bűnök közé sorolta. (Ma meg a fegyveretelenek közé lövető ajánlja fel, hogy ha megdobják, ő majd kenyérrel dob vissza. Nyugodtan mondhatja, mert amióta lefényképezte a rendőrpalotában "a nemzet terroristája", Tomcat, azóta külföldi, EU-n és NATO-n kívüli tulajdonosi hátterű, - a szervezett bűnözéssel legalábbis pikáns kapcsolatokat ápoló - testőrszolgálat védi, mert a Kormányőrségben nem bízik. Pedig tudhatná, hogy ez nem túl jó ómen, a bankrablók is biztonsági őrök is egyben. A rendőrbűnözést meg most hagyjuk! Tényleg nem nagy a távolság, hogy valaki bűnből, vagy bűnben él.)

Ma meg eljutottunk oda, hogy a bérből, fizetésből, nyugdíjból és kényszervállakozásból a létminimum és a társadalmi minimum között élőknek nincs politikai képviselete. A politikai erőtér bal oldalán nincs számottevő párt Magyarországon. Ki emlékszik már a rendszerváltás szociáldemokrata pártjára? Ha megnézzük, minden jelentős párt a középosztály és a burzsoázia, a nagytőkések érdekeit szolgálja, bevallva vagy bevallatlanul.

Valahol, valakik arra meg különösen ügyelnek, hogy a nemzeti, keresztény, konzervatív baloldal nehogy párttá formálódjon. Vagy ha igen, mint a Kisgazdapárt története is mutatja, akkor már a szervezésekor beépítették alvó ügynökeiket, és amikor tényleges hatalmi tényezővé vált, szétrobbantották.

Nálunk nincs egyszerű nép. Alig van olyan család, amelyiket ne károsított volna Trianon, amelyik ne veszített volna el valakit a II. világháborúban, és/vagy utána, a kollaboránsok negyven éves vörösterrorja miatt. És alig van olyan család, amiben ne lenne a felmenők között áldozat és hóhér, tolvaj és meglopott, bűnös és áldozat egyaránt.

Ez az ambvivalens többség nem akar hallani a múltról. Azt "végképp eltörölni"! Őket lehet a megbékélés jelszavával elvtelen kompromisszumokra rávenni. Mivel ők is loptak egy kicsit - mert olyanok voltak a társadalmi feltételek, hogy aki nem csalt, nem lopott és nem hazudott, az nem tudott megélni - nem bánják, ha más sokat lopott. Az se baj, ha tőlük, csak amit annak ellenére összekapartak, az maradjon meg nekik.

És nem tudják, nem akarják tudni, hogy a nagy tolvajoknak sohasem elég, és nemcsak azt veszíthetik el, amit esetleg ők is jogtalanul szereztek meg, hanem azt is, amiért húszszor annyit dolgoztak, mint azok az emberek, akik olyan országban élhettek, ahol nem építettek szocializmust. Az extraprofit-termelő közműcégek és az állami elvonások növelése, az ingatlanadó majd elérik, hogy a nagytőkések vágyainak, elvárásainak megfelelően megnövekedjen a munkaerő mobilitása. Az eladósodott, házát vesztett embernek mindegy lesz, hogy hol lakik, költözik, ha többet tud keresni. Se háza, se hazája.

Akiket meg megraboltak, javarészt szólni sem mernek, még ma sem. És nem is akarnak. Fáj nekik, ha felemlegetik, ami volt. Ami az övé volt. Hárít, felejteni akar, de a makacs tények szétmarják lelkét, immunrendszerét. Ugyanúgy, mint a kis kényszer-tolvajokat a lekiismeret-furdalás. És mindkét fél, a meglopott és a tolvaj, a feljelentett és feljelentő, az áldozat és a hóhér beteg ettől. Testében háborítatlanul szaporodnak a ráksejtek.

Szeretnem kellene Wass Albert műveit. Hiszen magyar vagyok, s - bár rokonom, ősöm tudtommal nem élt ott soha - azóta honvágyat érzek Erdély iránt, amióta először Parajdon nyaraltam. Szeretnem kellene, mert láttam hegyeit, mert jóllaktam az Istenszékén áfonyával és ittam a Galonya meglepően édes vizéből. Szeretnem kellene az "ágrul szakadt" szilvapálinka és a töltött káposzta miatt. És szeretnem kellene a furfangos cselekmények, a mesemotívumok, a gazdagon megformált jellemek miatt is.     
Mégsem szeretem olvasni a könyveit. Összeszorult melkassal nehéz olvasni. Mert fáj a szívem, ahogy szembesülök a visszafordíthatatlan veszteségekkel, és ki az az őrült, aki szeret gyászolni.       
Ugyanakkor tudom, látom, hogy az el nem gyászolt gyászok hogyan teszik tönkre a hátramaradottakat. És megtapasztalhattam az emberhez méltó halált és feldolgozását, a gyászt a maga teljességében megélt hozzátartozók gyógyulását is.

Ha pszichés hárítással vagy vegyszerekkel kioltjuk a jelző fájdalmat, nem fogunk meggyógyulni. Ha szembe merünk fordulni vele, ha tisztázzuk a múltat, ha nem kezeljük tabuként, mint szegény asszonyok a csomókat a mellükben, van esélyünk gyógyulásra, van esélyünk derűs világszemléletre.

Ha tudat alatt nem kell rettegnünk sem a kifosztástól, sem a kifosztottaktól, talán megtanulunk veszíteni is.

Hiszen csak játék.

Minden csak játék: az örök üdvösséghez képest.

8 komment

Címkék: gyurcsány halál abortusz kereszténység tomcat tömegyilkos a nemzet terroristája

A bejegyzés trackback címe:

https://kitalator.blog.hu/api/trackback/id/tr1986963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Főpilóta · http://roplap.fw.hu 2007.05.28. 22:55:02

Tetszik ez az írásod. Alapjában véve egyet értek veled, de van itt valami, ami piszkálja a csőrömet...
Igen, az érték-relativizálás... de ez nem is az! Ugyanis az a kitétel, hogy "arról vitatkozik a két oldal, hogy a múltban melyiknek voltak nagyobb bűnei", meg hogy "mind a kettő gyilkos", ez teljesen hamis! Aki - legyen az bár barát - ilyet állít, az vagy "hóthülye", vagy szándékosan hazudik. Ugyanis - mint írásodban említed is - a jobboldal szélsőséges részét a nácikat, fasisztákat szépen ki is írtották a II. világháború befejezésétől napjainkig világszerte. Magyarországon ráadásul nemcsak őket, hanem a jobbközepet (kisgazdák, kereszténydemokraták), és a balközepet (szociáldemokraták) is!

Szerintem ki kell mondani: Magyarországon 40 évig nem volt jobboldal, tehát bűnei sem lehetnek (már azok a "klasszikus" bűnök, amikkel a balodal vádolja a jobbot)! Még, ha hivatkoznak is a régi jobboldal valamely jelentős személyiségére, ha példaképeket keresnek is, semmiféle közvetlen kapcsolat nincs köztük.
Sem az Antall-, sem az Orbán-kormány nem követett el népellenes, nemzetellenes bűnöket, nem végeztetett ki senkit, nem veretett szét tüntetéseket.

A mai baloldal tagjainak döntő többsége azonban a 40 év alatt több-keveseb ideig (attól függően, hogy mikor lépett be a pártba, vagy a KISZ-be) effektíve részt vett a marxizmus-leninizmus működtetésében. (Amit ma egy részük szintén bűnnek ítél, más részük meg "szemérmesen" hallgat erről, vagy másról kezd el beszélni, ha szóba kerül.)

A Fideszben, KDNP-ben pl. senkinek nincs fasiszta múltja, de az MSZP-ben van olyan, akinek ÁVÓ-s múltja van. Vagy munkásőr múltja, KB-s, PB-s, stb. stb. (megjegyzem, a jobboldalon is lehetnek bűnösök - azok, akik a baloldal besúgói voltak a 40 év diktatúra alatt, de ez sem sorolható a klasszikus jobboldali bűnök közé)

Tehát ebben a formában ez nem a bűnök, vagy értékrendek relativizálása, hanem egyszerűen csúsztatás, hazugság.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.05.28. 23:32:37

Az értékreletivizálás a hazugság mesterfoka. A politikai közbeszédben legalább 15 éve hétköznapi gyakorlat ("ezek is lopnak", de beszivárgott a társadalom minden dimenziójába. Az én szememben az értékreletivizálás egyébként édestestvére, vagy csak olyan "keletre jó" változata a politikailag korrekt (PC) fogalmazásnak.
Mogorva katolikus teológusok a protestantizmusból eredeztetik, pedig szerintem régebbi.
A legundorítób változata még csak nem is az, amit az MDF művel, bár is azzal a bulvármédia-fogyasztó hülyemagyar népesség elegendő hányadát érték el.
Nem.
A legkétségbeejtőbb számomra az volt, amikor civil szervezeti funkciómból adódóan visszautasíthatatlan meghívást kaptam vagy tíz éve egy általános iskola "ideológiamentes" karácsonyi ünnepségére. Mindenről szó volt ott akkor, valami iszonyatos nyálassággal, csak arról nem, hogy azt, aki új parancsot, a szeretet parancsát adta az emberiségnek, születése előtt kitaszították, csövesek gyermekeként istállóban jött a világra, és kortársait tömegesen mészárolták le "miatta", azaz pontosabban azért, hogy őt is megölhessék.
Volt helyette kiskarácsony-nagykarácsony meg csüngőbél.Meg a fény ünnepe, a fényhozó (=Lucifer) ünnepe, csak a talán aznapi születésnapos postarabló (nem, nem a tatai, hanem a grúz, a Joszip Viszarjonovics Dzsugasvili, ismertebb nevén Acél, azaz Sztalin) név szerinti méltatása maradt ki, csak szelleme lebegett fölöttünk. Hiába, no, az a kísértet nemcsak bejárta Európát, de vissza-vissza is tér napjainkban is...

Rozetta 2007.05.29. 07:54:00

Átolvastam a lapot nagyon érdekes, egész jó.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.05.29. 14:06:12

Igazad van, kitalátor, és nagyon szépen írtad meg - bocsi a korábbi csesztetésekért, még ha olykor volt is benne némi igazam. Nem érdemes egymást marni, abból semmi nem jön ki, csak Gyurcsány és haverjai röhögnek a markukba.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.05.29. 19:05:16

Én is pár éve fedeztem fel Wass Albertet - és ugyanaz a helyzet. Kitűnő író, de nagyon nehéz olvasni, mert az embernek ökölbe szorul a keze, ordítana vagy karddal rohanna a szőröstalpú szemetekre. Vagy épp elbőgné magát, ha a "férfi imázs" ezt csak úgy megengedné.

No persze éppen ezért olyan kitűnő író: ha közömbösen olvashatnám, nem lenne az. Bár nekem személy szerint semmilyen erdélyi kötődésem vagy rokonságom nincsen, mégis a végtelenségig át lehet élni, amiről beszél...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.05.29. 21:23:58

No ez az: sem élő, sem eltemetett rokonom nincs ott nekem sem, és mégis: amikor Parajdon dagadt bokával kitámolyogtam egy egész napos autózás (térképről kinéztünk egy rövidebb utat... ) után, és beleszagoltam a levegőbe, éreztem, hogy hazaértem. Pedig a szülőfalumban sem sópor, sem az akkor oly jellegzetes szagú román benzin, gázolaj füstje nem szállt a levegőben soha.
És Disznajóban is otthon voltam. A Maros partján a fűzfabokrok között, a temetőben, a templom fölött, de még a református parókia pincéjében is.
A legbüszkébb arra vagyok, hogy a Nepomuki Szent János kősóból faragott szobrát a helyére cipelő és felállító székely bányászok újságban megjelent csoportképén rajta lehettem, a művész, Lajos bácsi mellett. Mert természetes volt, hogy segítettem, és természetes volt, hogy odahúztak a csoportképre.
Mint székely bányászt.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.05.30. 10:03:39

Bármilyen szomorú, de én nem voltam még ott soha - igaz, külföldre jószerével alig járok, az útlevelem kb. 15 éve lejárt. De előbb-utóbb...