Jó lenne találkozni.

Van itt egy kép rólunk (megjegyzem, nem az én, hanem Laci IWIW-es adatlapjáról):

Igen, fiúosztály volt. Azok is fiúk, azaz most már (még?) férfiak ("Mi az hogy?! Nagyon is!"), akik talán lányosnak tűnnek a képen 14-15 éves korukban.
Két előszűrés és egy, a későbbi egyeteminél nehezebb, 4 órás írásbeli felvételi után kerülhettünk, hetediktől Mezőkövesdre. Mi lettünk kiválasztva abban az évjáratban Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, hogy mint "fizikai dolgozók tehetséges gyermekei" "a jövő szocialista értelmisége" legyünk. Falusi, többségében körzetes iskolákból válogattak ki minket, hogy Mezőkövesden kollégiumban lakjunk, és egy olyan iskolába járjunk, amely oktatástechnikai felszereltségében, tanárai képzettségében megállta volna a fővárosban, vagy bármely megyeszékhelyen is a helyét.

Fedőnevünk kísérleti matemetika szak volt. Minden nap volt matematika óránk, hetente hatszor, mert akkor a szombat fél-munkanap volt.  Rajtunk, velünk bizonyították be, hogy a halmazelméletet és a kombinatorikát általános iskolások is megérthetik.

Havonta egyszer volt "rendes" hazautazás. Strébereknek és/vagy közel lakóknak többször is. A kollégiumunknak hivatalos neve nem is volt, a katolikus "nagy templom" mellett  (mert volt ott egy Kistemplom is, ami híresebb) osztoztunk egy épületen egy sörlerekattal.) Mindenki "Kiskoli"-nak hívta, mert az igazi, a "Nagy" a Szent (munkásmozgalmi nevén I.) László Gimnázium kollégiuma volt. Enni oda, abba a kollégiumba jártunk, és mivel akkor még a munkára való értékelvű nevelés létezett, és nem a gyermekmunka tilalma, meg a HACCP, ezért vacsora után mi mosogattunk, szigorú beosztás alapján, ami azért volt jó, mert mások helyett is lehetett menni. Szinte minden este ott voltunk Kálmánnal. Örökké éhes, sovány kamaszként jól jött a mosogatás végén az a kis maradék vagy meglepetés, amit a konyhás nénik mindig összekészítettek, legalábbis nekünk, akik rendesen dolgoztunk. Persze az ebédnél is a nagyobb, jobb falat jutott, és ha repetát kértünk, az is eredményes volt. Különösen a (kupa-)szerdai mosogatást vettem át szívesen, mert más napokon nem kaptunk öt forintnál többet, néha még annyit sem, csak két kiflit, vagy egy Muki-csokit, de akkor néha még 10 forintot is megadtak a rajongók. Engem meg már akkor sem érdekelt a foci. Csak viszonyításként: a cukrászüzletben 2,30 volt egy krémes, 2,80 egy kisüveges üdítő, 40 fillér egy kifli, és a trafikban 70 fillér egy Muki csoki, amíg lehetett kapni, de az már egy másik történet.

A projektet - mint később megtudtam - a BAZ megyei MSzMP Pártbizottsága jegyezte. Negyedik gimiben félévtájt többoldalas kérdőívet kellett a középiskolai igazgatóinknak kitölteni rólunk, visszacsatolásként. Az enyémet megmutatta az igazgatónőm, talán csak az ivari fejlődésemre és az ahhoz kapcsolódó méret-adataimra nem voltak kíváncsiak. Vajon hol lehetnek azok a káderlapok? Készült-e jelentés, értékelés és hol lehet azt elolvasni?

Az osztályban 26-an voltunk. Tudomásom szerint már hárman négyen meghaltak közülünk. A lobogó lelkű költő, Pisti halálán talán nem is döbbentem meg annyira, pedig nagyon fájt. Költősors Magyarországon. A másik kettő három viszont példásan nyugodt, kiegyensúlyozott, megbízható volt már kamaszkorában is. Robit a rák vitte el, Pisti közlekedett. Józsi története szinte már tipikus. Hosszú évekig javította polgári alkalmazottként a rendőrök autóit, de aztán, amikor úgy pont a kétszerese lett a fizetése, ő is beöltözött. Kellett a pénz, hiszen megnősült, építkezett, gyereket nevelt, tehát elvállalta a pesti szolgálatot, kommandós lett. Néhány, a tévében bemutatott rendőrségi video-felvételen látni is véltem jellegzetes mozgását, ahogy vitte és használta az univerzális ajtónyitót, azaz a faltörő kost. Ő ki tudta nyitni vele az ajtókat, nem dörömbölgetett vele, és nem a reteszt elhúzó háziasszonyt rongálta, mint a napokban Csepelen a Tomcat-műbalhénál. A rendőrségi szolgálat ember- és kapcsolatpusztító hatása aztán tönkretette az ő házasságát is, és mire "az emberélet útjának felénél" új egzisztenciát teremtett volna (hiszen a szakközépiskola befejezésétől a rendőrségen dolgozott, alig 1-2 év hiányzott a nyugdíjazásához szükséges 25 évből), közlekedési balesetben meghalt. Ő is tragikus hirtelenséggel.

Hiányoznak.

Mezőkövesden értelemszerűen senki sem maradt, mindenki kollégista volt, ezért osztálytalálkozónk sem volt soha. A mi évfolyamunkban két kollégista osztály volt, a másikban dél-borsodi és Kazincbarcika-környéki fiúk voltak, míg mi az edelényi, az encsi, az ózdi és a szerencsi "kistérségből" (lánykori nevén: járásból) kerültünk be. Osztályfőnökünk, Fürj Ferenc, a tanár-zseni, a legendás félezer éves finkei pedagógus-dinasztia egyik utolsó tagja néhány évvel azután, hogy végeztünk, meghalt.

Nyár végém már nekifutottam egyszer a keresésnek, akkor pár információt sikerült is begyűjtenem. Ha elegendő biztatást és némi segítséget kapok, folytatom.

Nézzük végig az osztálynévsort! (Az Iwiwen csak hárman vagyunk fent eddig.)

1. Józsiról semmit sem tudok.
2. Lajos jegyző lett, közel a szülőfalujához.
3. Laci állomásfőnök, nagyapa.
4. Lalinak mostanában szereztem meg a mobilszámát, még nem volt időm felhívni. Amúgy is szívesebben hívok drótos számokat, azok ingyen vannak este és hétvégén.
5. Robit már nem keresem, iszonyatos érzés volt az özvegyétől telefonon megtudni, mi történt.
6. Igazán híres "celeb", azaz közszereplő csak a funckióhalmozó (úttörő-rajparancsnok, osztálytitkár stb.) Csontos Jancsiból lett, aki, hogy úgy mondjam, nem lett az a tipikus szocialista értelmiségi, mert nem lopta el, amihez hozzáfért, hanem író, költő, újságíró, akinek publicisztikai munkássága a legismertebb. A liberálbolsevik kormány azóta is vitatott töbséggel végrehajtott totális hatalomátvétele után azonnal kimetszették a Duna Tv kommunikációs igazgatói posztjából, de még a Heti Válaszból is el kellett tünnie. Olvasni elsősorban a Magyar Nemzetben, látni főként a HírTv-ben lehet. Fogalmazása választóvíz, mint a tömény salétromsav, mert a "valóság"- és egyéb "sókhoz" szocializált közönség nem képes felfogni mondatait, ugyanis gyakran jóval több, mint öt szóból állnak. Eddig csak kiemelkedően értelmes (ténylegesen értelmiségi, nemcsak diplomás) rajongóival találkoztam, senkitől nem hallottam még egyetlen cikkéről sem, hogy "hubbammegazhúvajó".
7. Pistával nem tudom, mi van.
8. Zoliról sem hallottam azóta. A http://www.szentbernathegyi.hu/kennelek.htm lapon találtam meg a nevét(?), ha igaz, és ő az, benáthegyit tenyészt, pedig a kamaszkori dizájnjához a bobtail jobban illett.
9. Attila végzett egyedül matemetikusként, tudtommal angolt tanít.
10. Istvánról annyit tudtam meg, hogy valami hegesztő szakmérnök.
11. Pisti talán Miskolcon él.  Ritka családi neve miatt küldtem az iWiWen egy érdeklődő levelet egy asszonynak, hogy nem ismeri-e. Visszahívott telefonon. Ismerte. A férje volt, amíg élt.
12. Pityu költő  - volt.
13. Csaba talán Pesten él.
14. Józsi is, ő tanít.
15. Zoli Nyíregyházára került
16. Laciról semmi hír.
17. A másik Laciról keringtek rémhírek valami autóbaleset kapcsán, de állítólag Miskolcon vállalkozó.
18. Pisti talán jegyző a Dunakanyarban.
19. Józsi rendőr - volt.
20. Laci Miskolcon él és dolgozik.
21. Endrét utoljára gimis koromban láttam a Balatonnál, el is csábította az akkor aktuális barátnőmet, amiért utólag nagyon hálás vagyok neki.
22. Zoli szintén nagyapa, 15 év közigazgatás után pályakezdő álláskereső, két diplomával és öt gyerekkel.
23. Lajos oszt.vez. főorvos Miskolcon, hacsak pártunk és kormányunk  nem bontotta le az ő osztályát is. De igen, de továbbra is neurológus a hírek szerint Miskolcon, csak a megyei kórházban, mert a városi osztályt elqszervezték.
    
24. Jánosról nincs hírem. Lajos azt mondta, el tudja érni.
25. Kálmán Pesten él és dolgozik, a vas és acél birodalmát építi egy multi-csoportnál.
26. Sanyiról sem hallottam semmit.

Arra kérem minden kedves olvasómat (különösen Önt, Alezredes Úr a NBH-nál), hogy ha bárkiről tud valamit, írja meg, ha publikus, ide, ha nem, vagy címet, telefonszámot a kukacomra (kitalator[kukac]gmail.com).