Kitalátor

A családi legendák szerint egyik ősöm volt az, aki - ha nagy a szükség, közel a segítség alapon - Budán a hegyvidéken járva beguggolt egy fenyőfától takart sziklahasadékba, és aztán egy utcával lejjebb "megtalálta" a szeplősök éttermét, merthogy az a sziklahasadék az étterem ventilátorának légbeszívó nyílása volt. Ez az én jussom is, hihetetlen érzékkel találom meg a nagy rendszerek kis testi hibáit, és szeretném, ha azokat más is kiröhöghetné. Mottó: Ami nem vidám, az nevetséges! [Feljegyzet = blog (magyarul).]

Friss topikok

  • főpilóta: @Kitalátor (másként) gondolkodó: Oké, mert én most se tudom (meg se próbálok telefonon keresztül p... (2018.03.11. 20:18) Népvándorlási fogalmak
  • Manyecska: Dehogynem. :D :D:DD (2013.11.18. 14:25) A demokrácia és a jogállamiság ára
  • Böczike: @nyekk: JOBBIK 2003-ban alakult párttá! Rendszeresen látogatom több éve az MSZ(M)P, a FIDESZ és a ... (2012.09.23. 14:08) Nyílt levél Vona Gábornak és habzószájú médiapatkányainak
  • Kitalátor (másként) gondolkodó: @épészmérnök: Ja! Meg "nem sz@r ez, hogy elkapkodjuk"! De azért ahol van munkaerő, forrás, alapany... (2012.09.18. 12:49) Meg vagyunk már számolva?
  • Kitalátor (másként) gondolkodó: A böjt csak imával eredményez lelki megújulást, önmagában fogyókúra, áldozat a Testisten nevű bálv... (2012.09.17. 12:55) Fogyi?

Kutya élet

2007.03.05. 14:15 Kitalátor (másként) gondolkodó

Egy öreg sárga kuvasszal, Bundással tanultam járni (igen, volt olyan színváltozata is a XX. század elejéig, elsősorban a Felvidéken és Kárpátalján, aztán mivel beköszöntött a kommunista sovinizmus, részben kiirtották, részben éhen pusztultak). Megkopva is hatalmas tépőfogait elég volt megmutatnia, egyből nem akart engem egy nyálas vénasszony sem felkapkodni. Tőlem szinte mindent elviselt, az oldalán már nem volt szinte szőr a kapaszkodástól, csak az nem, hogy a hátára üljek, olyankor rendre kibújt alólam, de amikor végre mégis sikerült meglovagolnom, szépen hátranyúlt, megfogta a karomat és letett maga mellé a földre. Egy darabig bőgtem, úgy rendes 3 éves módra, majd gyorsan abbahagytam, amíg apám észre nem veszi, hiszen megmondta, hogy a kutyára ülni nem szabad, és ő még elég következetes ószövetségi nevelési gyakorlatot követett...

A kék fognyomok hamar elmúltak, a barátság meg csak erősebb lett.

Bundást nem vették a szüleim. A háború után maradt ott, mint kölyökkutya, hol egyik, hol másik háznál szolgált. Enni mindenütt kapott, mert nem lopott és tudta, kire kell ugatni. Szüleim az ötvenes évek elején házasodtak össze. A lakodalom után reggel édesanyám ment volna ki dolgát végezni, hát nem tudott, mert egy nagy kutya feküdt keresztben az ajtó előtt.

            "- Mit csináljak vele, Pista?

       - Adjál neki enni!"

Úgy is lett, és a kutya-matuzsálem '66-ig élt még, de azután már soha nem ment más családhoz.

Utána egy már felnőtt mudi került hozzánk, Bogár. Senki nem simogathatta meg, csak apám. Mindenki mást megcsípett, aki hozzáért, engem is. Nem is engedett be senkit, pedig akkor még kulcs sem volt a kapuhoz.

Akkoriban kénytelen voltam a kiscsikókkal játszani. ;-)

Amikor végelgyengülésben elpusztult, egy rendkívül buta keverék-kölyköt vettünk, amelyik ráadásul rendre a saját csirkéinket, tojásainkat akarta rendszeresen fogyasztani, úgyhogy éves korára botvégre került.

Utána apám hozott a bányából egy cimborájától egy fekete szőrcsomót, amit a macska másnap elrabolt, felvitte az ólpadra, és ott szoptatta két hétig. Az anyja német juhász-kuvasz keverék, az apja újfunlandi volt. Mackó az apja küllemét örökölte, csak nagyobb lett (!), mint egy normál újfunlandi. Viselkedésére rányomta a bélyegét a nevelőanyja, a mindig elvetélő-halvaellő négyszínű macska, mindent a mellső lábával piszkált, nem az orrával. Soha senkit nem bántott, bár ha 80 kilós tömegének egy részét rátette valakinek a vállára, nem volt könnyű megtartani, ha meg arasznyi széles nyelvével képen nyalt valakit, az felért egy asszony-pofonnal. Egy rohadék Ziles ütötte el, szándékosan, utána nem mert a falun keresztül járni.

Mackó elvesztése nagyon megviselte a családot. Hónapokig nem volt kutyánk, de lépni kellett, mert túl sok 4 és 2 lábú tyúktolvaj garázdálkodott.

Ugyancsak egy bányász kollégától jött egy majdnem-vizsla kölyök, Dínó.

A színe kicsit fakóbb, világosabb volt, mint a standard, és ő is kivételes szellemi képességeket rendelkezett. Válldobásra ugyan nem lehetett betanítani, mert nem volt akkor, mint Mackó, de empatikus képessége sok fogyasztóét (ez a Homo sapiens elkorcsosult alfaja) meghaladta. Mindemellett falusi parasztkutya létére a '70-es-'80-as évek hazai értelmiségéhez hasonlított, ugyanis szenvedélyes nikotinista volt (falta a csikket). A szülőfalum feletti szőlőhegyen mindig hallottuk, hogy családtag (dohányos, mezítlábas Szimfit szívó sógoromat különösen kedvelte), gyakori vendég, ritka, de jó szándékú vendég, hivatalos ember vagy szagra is rossz szándékú ember ment el a porta előtt. Ha bárhonnan hazaértünk, elmondta, ki járt ott és megmutatta a változásokat, események nyomait a félretojt tojástól a ketrecéből kibújt nyúlig. Amikor végelgyengülésben elpusztult kifehéredve, majd 20 évesen, két kölyköt is odavettünk. Testvérek voltak, de az egyik olyan buta volt, hogy egy üveg bort is adtunk hozzá, csak vigyék el. A másik, Cézár már nem az "én kutyám" volt, mert megnősültem, elköltöztem, de kicsit morózus-német juhászos kinézete ellenére engem és családomat, sorba jövő gyermekeimet mindig szeretettel fogadta. Megőszülve és teljesen megsüketülve pusztult el három éve. Két sikertelen kísérlet után (vadorzók lettek és lelőtték őket) most pulijuk van a szüleimnek. Amikor megyünk haza, és a falu előtti domb alján visszakapcsolok, már riasztja, sőt csipkedi a őket, hogy menjenek kaput nyitni.

Nekünk az első "kertes" (valójában sor-) házunknál volt először kutyánk. Csabit, a pajzán tacskó-keveréket ugyancsak a szüleimtől hoztuk. Oda úgy került, hogy látta apám, hogy valami vörös beoson a tyúkólba, villára kapott, hogy rókát fog, erre kijött a kiskutya farkát csóválva, ami lehetetlenné tette, hogy agyonüsse. Mivel akkor még megvolt Cézár, elhoztuk. Kiderült, hogy soha nem marad meg sem bezárva, sem megkötve. Egész Józsát bejárta (akkor ott laktunk), többször érte közlekedési balesetet, de mindig hazajött, ha kitoltuk a kisbabánkat babakocsiban a teraszra, hogy vigyázzon rá.

Reggelizni a giroszoshoz járt, ebédelni a Spílbe, és egyszer tetőjavítás közben láttam, hogy délután az utcában minden hazatérőt szeretettel köszönt, és mindenki hozott is neki egy-egy falatot.

A dohányosokat és a kerékpárosokat nem szerette, a dohányzó biciklis postást többször leszedte a cajgáról, no meg a neurotikus szomszéd is oféliázott, ha belesz.rt a "sziklakertjébe" és feljelentéssel fenyegetett, úgyhogy a feleségem egy meggondolatlan pillanatában odaadta egy, csak látásból ismert idős asszonynak, aki többször rimánkodva kérte, mert hogy neki zárt téglakerítéses udvara van, ahová befúrnak a szomszédból a patkányok. Megsirattuk, de a címét sem tudtuk a néninek, akitől mégis kiszökött, de többet soha nem jött haza, megsértődött. Hónapok múlva láttuk meg a maradványait, elütötte valami a 35-ösön.

Csabi rövid élete során kemény kan volt. Nem sokat törődött a kerítéssel, igaz az udvarlással sem. Amíg a tüzelő szuka melletti utcán a többi kutya egymást marta a párzási jogért, addig Csabi csöndben keresett egy rést hátul a kerítésen, becsusszant és továbbadta génjeit. Egyszer egy kétségbeesett kutyatulajdonos hívott hajnalban, hogy tegyünk valamit, mert az ő félmilliós értékű import (nem tudom milyen) dog szukája nem akarja megvárni a kijelölt kant, hanem belülről forgatja ki a kennel aljáról a köveket, Csabi meg kívülről ás rendületlenül befelé, ahogy csak elfordulnak. Elmagyaráztam, hogy Csabi nem a miénk, csak hozzánk tartozik, és kértem a sikeres nász esetére járó bizonyára páratlan hibrid vigorral rendelkező kölyköt. A másra vágyó szukatulajdonos erre még az éjszaka kiállt ugyancsak becses kocsijával és bezárta a garázsba az arisztokrata létére ily vágyakozó szukáját és egy darabig feltűnően hűvösen köszönt....

Utána kaptunk a nővéreméktől egy Lili névre nem mindig hallgató szinte teljesen magyar vizslát, amit költözés miatt vemhesen visszavittünk a szüleimnek, ahol elkutyulódott (orvvadász lett, l. korábban), de előtte életet adott Fickónak, aki most boldogít minket.

Amikor új, és tényleg kertes házat vettünk, kaptunk hozzá egy aggastyán csau-csaut. Szegény nem fért el régi gazdájának az új panel-lakásában. Kezdtük kölcsönösen megszokni egymást, amikor a kulcsok birtokában kifestettük a házat, de amikor költöztünk, kiszökött a nyitott kapun és öngyilkos lett, takarásból egy teherautó elé ugrott.

Két hónapig nem volt kutyánk, azalatt elloptak egy biciklit az udvarról, akkor hoztuk el Fickót. Idétlen egy kölyök volt, állandóan láb alatt volt, rá is léptünk a lábára, utólag derült ki, hogy sánta is maradt. Mindenesetre, ha kézbe vehetek egy hidraulika-csövet, bármely kormánytaggal ki merem állítani versenyre, tudjátok, a sánta kutyának is fórja van ezekkel szemben.

Időnként narancssárga dzsekiben vagy hasonló színű reflexiós mellényben sétáltatjuk, frászt hozva a vöröskékre. Sok az nekik, hogy vizsla is, narancssárga is...

Veszedelmes házőrző, mert mindenkire a frászt hozza az ugrálásával és nyalakodásával. Érdekes, de a várandós kismamákra nem ugrik fel, megérzi a szagukon.

Ha majd meghal, egy pumit szeretnék, mert kuvaszhoz kicsi az udvar.

2 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kitalator.blog.hu/api/trackback/id/tr6743135

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Invest.Com.gr 2017.10.12. 21:49:01

Mobil függetlenítés - Mobil Függetlenítés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hhh. 2007.04.13. 20:37:16

nekünk pumink van, Szutyok a neve-és csúcs jófej kutya.
éber, élénk, és szint gondolattal irányítható. majdnem mindig tudja, hogy mi a feladat: megyünk, jövünk, őrzés vagy barátkozás...
***
Ui: köszönöm az emailt. Jó ez a blog.

éjszárny- · http://zoldi.ejszarny.hu 2007.04.13. 20:40:37

nekem szamojédem van.
nem mondok itt róla semmit, aki egyszer találkozik szamojéddel, annak úgysem lesz soha más kutyája.