Debrecen Time
Droidvadászat
Tomcat régi blogjára többször küldtem saját élményeken, családi elbeszéléseken alapuló történeteket, hogy megjelenjenek a Droidzónában. Meg is jelent jónéhány, mások meg a hypertérben keringenek, várva, hogy valaki a saját neve alatt adja közre azokat. Íme néhány szemelvény:
I. Bányászdroidok
- De tisztelendő úr, én nem vagyok katolikus!
- És?
- Én párttag vagyok!
- És?
- Meg párttitkár...
- Na és?
- Meg még református is!!!
- Nem baj...
Megkapta a kenetet.
2. Kommunista műszak (újszülöttek és amnéziások kedvéért: olyan "jótékonysági" v. "szolidaritási" szombati vagy vasárnapi munka, amely során vagy elkönyvelték a hetekkel előre elvégzett munkát, esetünkben szénkitermelést, és az árát elküldték külföldi terroristasejtek felszerelésére, vagy más esetekben parkokba, óvodák udvarára ültettek balesetveszélyes fákat és mérgező bogyókat termő bokrokat, esetleg hegesztettek gyereknyársaló játékokat, kerítéseket; és mindezek örömére a végére jól berúgtak a Szakszervezet számlájára) után kacsázott haza Jani a IV. aknától Babettájával, közepesen alkoholos állapotban. Meglátott egyszer csak egymás mellett két, az ő szemében imbolygó kis halovány fehér lámpát.
- Á, biciklisek! Adok én nekik egymás mellett menni! Majd most jól megijesztem őket!
E gondolatsor lefutása után lopakodó üzemmódra kapcsolt, azaz levette a világítást, visszaengedte a gázt és behúzta a kuplungot, majd amikor már kellően közel voltak, nagy gázt adott, s átrántotta a motort a szembe-sávba, hogy majd ő kimegy közöttük. Az elgondolás egész jó volt, de az imbolygás az észlelő állapotából adódott, a két kis fehér fény meg egy Zaporozsec első helyzetjelző lámpájának a fénye volt...
A következő droid is abszolút szervesen kapcsolódik az edelényi IV. aknához (elvégre nemcsak Janiból állt ott a „Párt”.). Meg az egypártrendszerhez. Volt a Trösztnek egy saját újságja, Borsodi Bányász címmel. Bányászban ritka volt a kényszerbeteg olvasó, de néhányan átlapozgatták, és feltűnt nekik, hogy egy ifjú titán milyen eszméletlen baromságokat ír. K. Janiék szóvá is tették párttaggyűlésen, ahol megtudták, hogy a legény egyetemista, végzős bányamérnök hallgató, apja valami főnök a Trösztnél, anyja meg pártbizottsági vagy szakszervezeti főkerékkötő. No de az információk valahogy mégis eljutottak a szerkesztőséghez, úgyhogy ki is küldték a fiatal elvtársat életszagú beszámolót készíteni az edelényi szénfrontra. Azt is megmondták, hogy váratlanul, az éjszakás műszakra fog érkezni, és vigyázzanak, mert a szabályokat elvileg jól ismeri.
Apám is előre készült. Jól bevacsorázott, hagymás rántottát némi othelló borral.
Meg is érkezett a csóka, játszotta az agyát rendesen, mindenhez értett. Megkérdezték, meg akarja-e nézni a marógép munkáját. Akarta. Tudni kell, hogy a szénréteg ott nagyon vékony volt, gyakran még az egyméteres vastagságot sem érte el, és azon a részen fölötte egy vékony palaréteg választotta csak el a futóhomoktól, amit a bányászok plasztikusan fosóhomoknak hívtak.
A marófejet a szállítószalag mellett kúszva lehetett megközelíteni. A bányászok dolga volt a melléhullott széndarabokat térden állva, szívlapáttal felhányni a szalagra. Apám mászott elöl, intett a gépkezelőnek, hogy fölfelé egy kicsit. A droid kúszott utána, egészen addig, amíg a marófej át nem törte a meddőt és egy nagy szisszenéssel be nem ömlött a homok a járatba. A marót gyorsan lefelé korrigálták, de a fosóhomok sistergéséhez recsegő hang és rettentő bűz társult. A nagyreményű mérnökjelölt felordított, hogy sújtólég, majd jóval szintidőn belül felvette az önmentő légzőkészüléket. Gondolom, sejtitek, hogy a légkör megváltozását a hagymás rántottából és othellóborból szárnyra kapott békegalambok okozták, nem a sújtólég. Amikor a szalag kihordta a homokot, kikúszott a fiatal elvtárs is, és bizony láthatóvá és érezhetővé vált, hogy alaposan összefosta magát. Utána még párszor publikált, de már csak külszíni fejtésekről, meddőhányókról...
Jani legutolsó története már kezd városi legendává válni.
A békeharc utolsó éveiben tartottak egy nagy, összevont pártértekezletet Miskolcon, ha jól emlékszem, az utolsó MSZMP-kongresszus előkészítéseként. Nagyon elhúzódott a dolog, hosszú előadások, időnként szavazások rabolták az időt. A virsli hűlt, a sör melegedett, a dohányosok meg kínjukban már rágták a Fecskét. No de minden rossz véget ér egyszer, a levezető álnok feltette az ominózus, kitolongás előtti kérdést, hogy "akar-e hozzászólni valaki, elvtársak?"
Jani rögtön fellökte a kezét, hogy ő - igen. A dohányosok elkezdték tervezni a következő munkásőr-gyakorlat sajnálatos balesetét, míg Jani megkapta a mobil mikrofont. "Nyugodt", lassú beszédével elkezdte:
- Kedves elvtársak! Csak azt akarom mondani...
Ekkor valamelyik mögötte ülő nikotinfüggő nem bírta tovább, és Jani lelógatott bal kezének hüvelykujja alatt begyújtotta az öngyújtóját.
- ... HOGY AZ A BETYÁR Q... ISTEN BASSZA MEG!!!!!
Több hozzászólás nem volt.
II. Csendőrdroid
A Délvidék visszafoglalása idején nemcsak katonák, hanem csendőrök is bevonultak a visszacsatolt területekre. Az egyik Szabadkára vezényelt csendőr már nagyon kanos volt, de hivatásos menyecskét nem talált, nem tudta hol keresse. Érdeklődött ettől, attól, míg aztán a piacon megalkudott egy asszonnyal, hogy az akkor megáll neki, de kikötötte, hogy először is előre megkap 5 pengőt (nagy pénz volt az akkor), no meg ágyba nem bújnak, csak megállnak egy kapualjban, ahol felemeli a szoknyáját, amíg a csendőr kedvét teszi rajta. Így is indult a dolog, az asszony bebillent, hátán a szoknya (bugyit nem hordtak akkor), felhúzva a pendely, a csendőr meg leengedte a nadrágját és hozzákezdett a várva várt feladathoz. Pár löket után az asszony rájött, hogy - mint mondani szokás - ő jobban tud futni felkapott szoknyával, mint a csendőr letolt nadrágban, tehát szökellt egyet, kiugrott a kapualjból, beszaladt a piaci tumultusba. A csendőr nem tudott, de nem is mert egyből utána rohanni. Nadrágot fel, szíjat becsatol, szerelvényt igazít, utánamegy, érdeklődik:
- Nem láttak itt egy asszonyt?
- De, sokat. Az milyen volt, akit keres?
- Hát, 5 pengő volt a kezében, oszt' félig meg vót baszva!
No, azóta mondjuk páran, ha valami félig elvégzett dologgal szembesülünk, hogy "ez is ötpengős munka". Mintha az informatikusok és a "vasasok" munkái között is lenne ilyen...
III. Tolmácsdroid
Droidunk amúgy rendes srác, csak hát alkatilag mondjuk úgy, naiv. Biológusként végzett Ungváron, és valami barterügylet révén került át a mószerváltás (sic! Azóta másként mószerolják be egymást a magyarok) tájékán a belországba. Bátortalansággal vegyes okoskodása miatt nehezen kapott állást, de egyszer örömmel újságolta, hogy tolmácsként alkalmazzák a Déli Autópálya Rt-nél. Be is indult a dolog, hiszen magyarul, ruszinul, ukránul és oroszul egyaránt anyanyelvi szinten, hatalmas szókinccsel beszél. Néhány hónap elteltével megint látjuk, hogy lógatja az orrát. Kissé nehezen mondta el, de sikerült kiszedni belőle a következőket.
Kirúgták. És ennek nem örült, pedig ha nincs az a naiv, ártatlan tekintete, és őseinek alább jelzett tette, akkor azóta is útalap lenne valahol.
Mindössze annyi történt, hogy a magyar (?) maffiózók (CoNexus, stb.) előterjesztettek egy javaslatot az autópálya határátlépési nyomvonalára, ami az ukrán (?) maffiózóknak nem tetszett, és a tárgyaláson elő is vezettek egy alternatívát. Barátunk ezt nem lefordította, hanem vehemensen vitába szállt az ukrajnai tárgyalókkal, hogy hát arra így nem lehet, meg úgy nem lehet, hogy akkor ilyen ökológiai folyosó, olyan biotóp, amolyan növénytársulás, emilyen (akkor még nem védett) láp sérül meg, és tessék igenis elhúzni onnan a nyomvonallal a francba, mert azt nem szabad. A megdöbbentő dolog ezután következett.
Nem lőtték le, nem betonozták hordóba, nem maratták szét krómkénsavban, nem etették fel harcikutyákkal, hanem egyszerűen megköszönték a munkáját, sőt, kifizették arra a hónapra a bérét is. Ez utóbbi, megdöbbentő eljárás alighanem összefüggésben lehet a fentebb zárójelbe fogott kérdőjelekkel, ugyanis droidunk nagyapja a tőle telhető módon védte, mentette meg a faluja közelében dolgozó munkaszolgálatosokat, köztük egy később világhírű magyar zsidó művészt is. A magyar és az ukrán után azért tettem kérdőjeleket, mert állítólag mindkét tárgyalófél vezetői és szakértői azóta izraeli állampolgárságot is kaptak, és lehet, hogy most ők tervezik meg, hogy milyen állami terrorcselekményekkel lehet a legolcsóbban a menekülési és segélyszállítási útvonalakat tönkretenni.
IV. MÁV-droidia
Tudom, hogy más bajuk is van,azóta is, pedig már az elme- és zsebészfőorvos dr. Kóka szinte minden problémájukat felszámolta, velük együtt. A szárnyvonalak felszámolásának szerintem egyetlen oka van: ki kell fizetni valamivel a színes fémgyűjtő MSZP-szavazóbázist, a sínnek meg nincs szaga. A leépítés révén gyakorlatilag rövid- és középtávon semmit sem takarítanak meg, de legalább jól kicsesznek a falusi templomjáró Fidesz-szavazókkal. Meg azokkal, akiknek nincs repülőjegyre pénze a nyaraláshoz. Jellemző, hogy az most fel sem merült a fejükben, hogy a szárnyvonalakat ingatlanostól, szerelvényestől, az eddigi működési támogatás 50%-ával átadják az érintett kistérségeknek, hogy azt b. (tegyenek) vele, pl. KHT formájában, amit tudnak. Hiszen akkor kiderülhetne, hogy a költségvetési támogatás csakis és kizárólag a vízfej és betegségei fenntartására fordítódik, utaskilométer arányában szétdobva lehet, hogy elég is lenne a fele.
No de vágjunk bele a droid-bemutatásba, mint Kuncze kézdublőrje a pelenkázásba annó.
Két gyerekem táborba indult vonattal Debrecenből. Kivittük és otthagytuk őket, hogy várjanak nyugodtan. Kiderült, hogy csak a pénzt hagyták otthon, telefon, tekerés utánuk. Akkor láttam, hogy az indulási oldal peronok felőli fotocellás ajtaja szexműszakon van, vagyis b.ik működni, zárva beragadt olyan ¾ 7 körül. Az egyik legfontosabb IC 7-kor indult akkoriban...
Munkám kapcsán ismertem az állomásfőnököt, úgyhogy beléptem hozzá, s kértem, hogy tegyen valamit, mert valami sietős utas menten úgy áttöri, hogy az aluljáró is véres lesz. (Jellemző módon a hibát szintén észlelő vasutasok nem tettek és nem is szóltak semmit.) Az oda is állított egy baktert, hogy a "művészbejáró" felé terelje az utasokat. Elkezdtem poénkodni vele:
- Csak nem privatizálták már az ajtót?
- De igen, a működtetését. Régebben, ha baja volt, volt egy kulcs hozzá, amivel kinyitottuk, amíg ki nem ért a MÁV-os szakember. Most viszont közbeszerzéses vállalkozó karbantartója van, nemrég volt javítva, garanciális, nem nyúlhatunk hozzá.
V. Fehérköpenyes droid
Sajnálom, hogy (addig) kimaradt a Droidzónából az a fő-fő orvos, aki nyaralni indult sportos családjával nyugat felé. Ott is középkategóriásnak számító új autójuk tetőcsomagtartójára felszerelték a kerékpártartókat, felcsatolták a bringákat, hogy majd leparkolnak a kempingekben, szállodáknál és onnan csillagtúráznak a környéken az egészség és természetvédelem, no meg a takarékosság jegyében. A doki sokat járt, úgymond, konferenciákra, ahogy a gyógyszergyárak által fizetett dagonyázásokat hívják, úgyhogy jól ismerte az utat.
Az egyik nagyobb megállást egy autópálya melletti bevásárlóközpontba tervezték, hogy ott kinyújtózzanak, egyenek-igyanak valamit, és kihasználják az ingyenes WC-t. Dr. Apuci, ahogy szokott, lefordult a sztrádáról, be az áruházhoz, és ott lendületesen irány az alagsori parkoló.
Óriási recsegés-ropogás után, amikor arcukat lesöpörve kinyitották a szemüket, azt tapasztalták, hogy a kocsijukból kabrió lett, a teteje a precízen, gondosan rögzített bringákkal együtt valahogy lemaradt...
No, de az élet megy tovább. Új autó kellett, s arra biztosítás. Dr.Oid kedvenc (azóta megszűnt) biztosítójához fordult, ahol kissé visszafogott hangon megkérték, hogy a következőkben szíveskedjen más biztosítót gazdagítani a befizetéseivel, merthogy a kocsiban keletkezett kár sem volt ugyan kicsi, de a bevásárlóközpont az alagsor teljes felújítását és teljes gépészeti-vezetékrendszeri cseréjét kiszámlázta nekik a felelősségbiztosítás terhére, és a német bíróság azt meg is ítélte...
VI. Szükségletek és tömegrendezvények
Az első eset 1964-ben történt. Augusztusban volt valami hepaj Aggteleken, amire teherautóval vitték a tényleg önkéntes érdeklődőket. Ott aztán valami népünnepély volt, aminek részét képezte az alig löttyedt kaszadinnye árusítása is. Még akkor nem volt egészen kész a
A férfiaknál nem volt ilyen, és apám érezte, hogy nagy dolgok vannak készülőben, alighanem a löttyedt dinnyétől, és ő nem bír órákat sorban állni hozzá. Megindult tehát fölfelé, és talált annyi sziklapárkányt, ahol félig le tudott guggolni, no meg kapaszkodni. Nem is lett volna baj, ha a szép sárga matéria megmarad a sziklán, de hígan folyós állaga és a terepviszonyok miatt megindult, szétfolyt, rá a barlang főbejáratánál odalent sorakozó ünneplőkre... Azonnal lincshangulat alakult ki, úgyhogy apám sürgősen balra távozott, olyan sebességgel, hogy a határőrök alig bírták megállítani.
A másik őrület velem esett meg, 1980-ban Edelényben. Május elseje volt, majális a Kastélykertben, édesanyám téeszes sör-virsli jegyével a zsebemben bedobtam magam az élvezetekbe. Mivel későn értem oda, a sör és a virsli azonos hőmérsékletet ért el, de a külön pénzen vett cseresznyepaprika feldobta az ízeket. Egyszer csak valami körhintán ülve csikarni kezdett a hasam. A vonatkozó zöld házhoz százak álltak sorba, magyar hagyományként a férfi oldalhoz is többségében nők. Parasztgyerekkel nem lehet kib...ni felkiáltással megcéloztam egy Bódva-parti fűzfabokrot, de foglalt volt, a következő is, és sorban mindegyikben vegyes párosok tagjai feküdtek egymáson. Több száz méter Canossa-járás után, már karikákat látva, találtam egy bokrot, ahol senki sem volt. Nadrág le, gatya le, csüccs, trotty. üvöltés. Megkönnyebbülve és az égő fájdalomtól magamhoz térve néztem körül. Megértettem, miért nem párzott senki abban a bokorban: térdig ért a csalán…
Azután felöltöztem, és igyekeztem feltűnés nélkül sétálni tovább, ami nehezen sikerült, mert összemart felszerelésem miatt úgy lépegettem, mintha pisálás után nagyzolásból a villanyoszlopot tettem volna el.
