Pár napja volt az általam Allianz-paradoxonnak nevezett filozófiai talánnyal való találkozáshoz szerencsém. Álláskeresés közben elvetődtem a fent nevezett, mára már célzatosan Hungária-mentesített biztosító társasághoz is. Bár a biztosítóvigéci pályától a csatornatisztítás sokkal vonzóbb számomra, de hát oda protekció kell, "pénzügyi tanácsadó" állás, illetve szerződött (látszat)vállalkozói státusz (hol van ilyenkor a munkaügyi felügyelőség?) meg sok van, és változóak a feltételek, tehát megpróbáltam. Erdedeti végzettségem kapcsán megütte a szememet a "mezőgazdasági kárbecslő értékesítő" munkatársat kereső hirdetés, és - mint mondani szokás - felkeltette az érdeklődésemet. Azt ugyan nem értettem, mit is kell majdan tennie a leendő munkatársnak, de gondoltam, hogy majd megmondják. Azt ugyanis tudom, mi a mezőgazdasági kárbecslő, azt is - túl a sokadik ilyen állásinterjún - sejtem, mit is csinál az, aki  pénzügyi-biztosítási szolgáltatásokat értékesít, de az interjú előtt erős kétségek támadtak bennem, hogy tulajdonképpen hol, hogyan, kivel, kiknek, miért, és elsősorban mennyiért lehet mezőgazdasági kárbecslőket értékesíteni.

A állásinterjú kettős haszonnal járt, először is választ kaptam a fenti kérdésemre. Kiderült, hogy a Hungáriátlanítás a cégnél egyúttal magyartalanítást is hozott magával, ugyanis a tevékenység megnevezése "mezőgazdasági kárbecslő és értékesítő" lenne - magyarul.

A másik nagy tanulság, hogy felismertem a címben jelzett paradoxont. Az állásinterjút készítő valamilyen igazgató (mezőgazdaságból jött ember tudja, hogy sokféle igazgató van, pl. a csődörös* is az) önéletrajzomból és az általa több hullámhosszon végrehajtott letapogatás - lehet, hogy DNS-analízist is lefolytatott - után megállapította, hogy ne is haragudjak, de szerinte én nem vagyok sikeres ember, márpedig ők egy sikeres csapat, és hogy továbbra is azok, sőt még sikeresebbek legyenek, sikeres emberekre van szükségük.

Ez kijelentés volt az, ami felismertette velem posztmodern korunk e meghatározó filozófiai ellentmondását.

Merthogy: aki bármely munkában, szakterületen sikeres, az nem akar (máshol) vigéc lenni, még az Allianznál sem. Még az sem, aki sikeres biztosító- vagy akár Amway-ügynök, esetleg Jehova tanúja áttérítő, ugyanis minden hasonló ügynöki tevékenység a szervezeti hierarchiában felfelé a csillagos égig nyitott, tehát felesleges szervezetet váltani ahhoz, hogy még sikeresebb legyen.

A valós életben viszont nem jellemző, hogy egy sikeres szoci-x (-ológus, -ográfus, -álpszichológus) új élményekért napi több tucat telefonbeszélgetésre, heti több tucat személyes beszervezési kísérletre és több száz km levezetésére vágyna, tehát jelentkezni csak olyan ember fog, akinek vagy nincs állása, vagy olyan, aki elégedetlen azzal, ami van, mert nem tud ott sikeres lenni.

Az állást, akarom mondani a szerződött vállalkozó munkatársi státuszt meg az fogja betölteni, aki bizonyos közérzetjavító személyes szolgáltatás* terén a legtöbbet tud a főnöknek nyújtani.





*   Na, mit igazgat?
** Számlaköteles tevékenység lett!