Debrecen Time
Mostanában szinte mást sem hallok, mint azt, hogy a magyar-magyar párbeszéd ellehetetlenítése, a nemzet megosztottsága, a magyarul és mégis más nyelven (nyelvezettel?) beszélők közötti kommunikációs problémát a jobboldal, azon belül a FIDESz, közelebbről a Zorbán (cigány) bűne.
Mivel a fejem belefájult a hatályba lépett REACH tanulmányozásába, nem bírtam tovább figyelni, gondoltam megírom a régen beígért feljegyzetet a titokzatos szolgákról, Elemér címmel.
Mielőtt nekikezdtem volna, belémvágott a fenti cím, és annak története.
Gyönyörű év volt 1980, félig. Az első felétől szebbet kívánni sem lehetett, de az ősz olyan csapadékos volt, hogy katonaként belvízből szedtük az úszó almát Nyírtasson, és amikor hazamentem szüretelni, hiába ittam a mustot, meg sem hajtott, olyan kevés volt benne a cukor.
Ebben az évben augusztus 28-án vonultunk be érettségi és sikeres (elő)felvételi után Kalocsára, az elátkozott emlékű 37. Budapesti Forradalmi Ezredbe, a mai napig átok alatt lévő Jurinovics Miklós Laktanyába. Én 3 napig fiatalkorúként, tehát alkalmatlanként voltam katona. Ott megtudtuk, hogy önkéntesen. Merthogy mi a f...zért akarunk tanulni, ha rendesen dolgoznánk, csak 3-4 év múlva kerülnénk sorra. Meg akkor is, ha nem egyetemre, hanem főiskolára megyünk.
Az első négy hét, az alapkiképzés nagyon nehéz volt, bezárva, bugyuta koreográfiát gyakorolva alakizás címén, üres, esetleg vaktöltényes AMD-vel üvöltözve háborúsdit játszani, pocsolyákban, királydinnyés homokon hason csúszni-mászni. Rájöttünk, hogy legkésőbb nyolcadik után kellett volna bevonulnunk, akkor élveztük volna az egészet. A harmadik hét vége felé már a dédmama korú trafikos néni formás női biciklijének a látványától is ágaskodott a fegyverzetünk.
Bizony, kaptunk üres AMD-ket is, amelyek elég egyformák voltak, csak a fegyverszámban (két betű, és ha jól emlékszem, négy számjegy) különböztek, amit még a katonai igazolványunkba is beírtak, de azt meg nem tarthattuk magunknál, tehát meg kellett jegyezni, kinek melyiket írták a nevére.
Ezt fegyverszobai kiképzéssel rögzítették, tehát néhányan a fegyverszobában elővették sorra a géppityukat, elüvöltötték a táblázatból a kopasz nevét, az visszaüvöltötte a fegyverszámot, hogy megkaphassa és játszhasson vele szétszedést-összerakást.
A mi kiképző századunkba gyakorlatilag az ország egész területéről kerültek leendő egyetemi hallgatók. Ebből adódtak időnként problémák.
Hogy előreszaladjak, az eskü utáni első kimaradásra menet kérdezték dél-bihari társunkat, talán a baranyaiak, hogy hozzanak-e neki valamit. Ő adott egy százast (nagy pénz volt az akkor), hogy mindér' hozzanak neki tísztát, mindegy milyet, jó vegyesen. Aztán amikor ment haza első eltávozására, alig fért a táskájába a sok makaróni, spagetti, betűtészta, tarhonya, szarvacska.
Visszatérve a fegyverszámokra, szólították V. Csabát, a gércei* legényt. Kérdik a fegyverszámát, s ő mondja is, hogy G A és hozzá a számokat. A fegyverszobások azt hitték, rosszul jegyezte meg, és megismételtették. Ismét mondta, hogy G A ...
Visszakérdetek: G A?
Erre Csaba: Nem, G A!
"No akkor betűzze!"
- "G mint Gábor, A mint Alamér"
(No erről is Orbán Viktor tehet, annak ellenére, hogy ő (és csapata )a mi általunk '81-ben ledobott surranókat húzta magára.)
*Vas (az ő előadásban: Vazs) megye
Mivel a fejem belefájult a hatályba lépett REACH tanulmányozásába, nem bírtam tovább figyelni, gondoltam megírom a régen beígért feljegyzetet a titokzatos szolgákról, Elemér címmel.
Mielőtt nekikezdtem volna, belémvágott a fenti cím, és annak története.
Gyönyörű év volt 1980, félig. Az első felétől szebbet kívánni sem lehetett, de az ősz olyan csapadékos volt, hogy katonaként belvízből szedtük az úszó almát Nyírtasson, és amikor hazamentem szüretelni, hiába ittam a mustot, meg sem hajtott, olyan kevés volt benne a cukor.
Ebben az évben augusztus 28-án vonultunk be érettségi és sikeres (elő)felvételi után Kalocsára, az elátkozott emlékű 37. Budapesti Forradalmi Ezredbe, a mai napig átok alatt lévő Jurinovics Miklós Laktanyába. Én 3 napig fiatalkorúként, tehát alkalmatlanként voltam katona. Ott megtudtuk, hogy önkéntesen. Merthogy mi a f...zért akarunk tanulni, ha rendesen dolgoznánk, csak 3-4 év múlva kerülnénk sorra. Meg akkor is, ha nem egyetemre, hanem főiskolára megyünk.
Az első négy hét, az alapkiképzés nagyon nehéz volt, bezárva, bugyuta koreográfiát gyakorolva alakizás címén, üres, esetleg vaktöltényes AMD-vel üvöltözve háborúsdit játszani, pocsolyákban, királydinnyés homokon hason csúszni-mászni. Rájöttünk, hogy legkésőbb nyolcadik után kellett volna bevonulnunk, akkor élveztük volna az egészet. A harmadik hét vége felé már a dédmama korú trafikos néni formás női biciklijének a látványától is ágaskodott a fegyverzetünk.
Bizony, kaptunk üres AMD-ket is, amelyek elég egyformák voltak, csak a fegyverszámban (két betű, és ha jól emlékszem, négy számjegy) különböztek, amit még a katonai igazolványunkba is beírtak, de azt meg nem tarthattuk magunknál, tehát meg kellett jegyezni, kinek melyiket írták a nevére.
Ezt fegyverszobai kiképzéssel rögzítették, tehát néhányan a fegyverszobában elővették sorra a géppityukat, elüvöltötték a táblázatból a kopasz nevét, az visszaüvöltötte a fegyverszámot, hogy megkaphassa és játszhasson vele szétszedést-összerakást.
A mi kiképző századunkba gyakorlatilag az ország egész területéről kerültek leendő egyetemi hallgatók. Ebből adódtak időnként problémák.
Hogy előreszaladjak, az eskü utáni első kimaradásra menet kérdezték dél-bihari társunkat, talán a baranyaiak, hogy hozzanak-e neki valamit. Ő adott egy százast (nagy pénz volt az akkor), hogy mindér' hozzanak neki tísztát, mindegy milyet, jó vegyesen. Aztán amikor ment haza első eltávozására, alig fért a táskájába a sok makaróni, spagetti, betűtészta, tarhonya, szarvacska.
Visszatérve a fegyverszámokra, szólították V. Csabát, a gércei* legényt. Kérdik a fegyverszámát, s ő mondja is, hogy G A és hozzá a számokat. A fegyverszobások azt hitték, rosszul jegyezte meg, és megismételtették. Ismét mondta, hogy G A ...
Visszakérdetek: G A?
Erre Csaba: Nem, G A!
"No akkor betűzze!"
- "G mint Gábor, A mint Alamér"
(No erről is Orbán Viktor tehet, annak ellenére, hogy ő (és csapata )a mi általunk '81-ben ledobott surranókat húzta magára.)
*Vas (az ő előadásban: Vazs) megye
